2010. március 28. 15:16 Szomáliai kalózok azt mondják, elraboltak egy spanyol hajót Szomáliai kalózok azt közölték vasárnap, hogy elraboltak egy spanyol halászhajót az Indiai-óceánon.
2010. március 28. 14:19 Fico: Pozsony tart a Fidesz kormányra kerülésétől Robert Fico szlovák kormányfő szerint Pozsony attól tart, hogy a Fidesz kormányra kerülése után olyan konkrét lépéseket tesz, amelyek jelentős mértékben ronthatják a szlovák-magyar viszonyt.
2010. március 28. 13:33 "A Jobbikban kilenc törésvonal alapján alakulhatnak ki nézeteltérések" A Nézőpont Intézet szerint a Jobbik kifelé mutatott kommunikációjából ítélve ugyan "egységes és jelentősebb belső vitáktól mentes párt" képét mutatja, a mozgalom mélyebb elemzése ugyanakkor kilenc törésvonalra és ezekre épülő lehetséges konfliktusforrásra világít rá - olvasható az elemzésben.
2010. március 28. 13:13 A Szentföldön élő keresztényekért is imádkozott a katolikus egyházfő A Szentföldön élő keresztényekért is imádkozott a katolikus egyházfő virágvasárnap a római Szent Péter téren, arra kérve őket, hogy ne hagyják el szülőföldjüket.
2010. március 28. 13:13 Negyed százalékpontos magyar kamatcsökkentést várnak Londonban Egyöntetűen negyed százalékpontos magyar kamatcsökkentést vár a londoni elemzői közösség. Egyetértés alakult ki abban is, hogy jegybank a holnapi csökkentés után sem áll le a pénzügypolitikai enyhítéssel. A prognózis alapja az a széleskörű elemzői meggyőződés, hogy a következő kormány fenntartja a költségvetési szigort.
2010. március 28. 13:12 Többmilliárd eurós kötvényt bocsát ki a görög kormány Többmilliárd eurós kötvényt bocsát ki már a hét első felében a görög kormány. A Financial Times szerint ez kulcsfontosságú próbája lesz annak, hogy a piac mennyire bízik az uniós csúcson Görögország számára kidolgozott pénzügyi segélymechanizmusban.
2010. március 28. 13:11 Szőke Diána nyerte a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt Nyolc országból érkezett 27 fiatal tehetség közül Szokolayné Szőke Diána nyerte a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt. A fiatal művész tavaly végzett a Zeneakadémián és 3 éve szerezte meg tanári diplomáját Budapesten.
2010. március 28. 12:18 Kétszázan vesztik el a munkájukat Zalában a Falke kivonulása miatt Április végéig befejezi tevékenységét a zalai Ozmánbük községben működő, sportruházati termékeket készítő német Falke. A gyár csaknem 200 embert foglalkoztatott. A település polgármestere azt mondta: a német üzem bezárása azt jelenti, hogy az eddigi iparűzésiadó-bevétel jelentős része hiányzik majd a költségvetésből.
2010. március 28. 12:05 Puskás Ferenc emlékére nyílik képzőművészeti kiállítás Hommage á Puskás Öcsi címmel 58 műalkotást bemutató képzőművészeti kiállítás látható a focilegenda születésnapjától a Home Galéria szervezésében Budapesten, a Boscolo New York Palace szállodában egy hónapon át.
2010. március 28. 11:41 Megvágta felesége nyakát egy férfi a fővárosban - képekkel Életveszélyesen megsérült egy nő szombat este a fővárosban, amikor férje egy szóváltás után megvágta a nyakát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2010. március 28. 11:40 Életveszélyesen megszúrtak egy 51 éves külföldi férfit a fővárosban Életveszélyesen háton szúrtak egy 51 éves külföldi férfit a főváros V. kerületében, az elkövetőt a rendőrök kiérkezéséig az állampolgárok tartották vissza - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2010. március 28. 11:34 Gázrobbanás egy családi házban Mezőkeresztesen, egy halott Gázszivárgás miatt történt robbanás egy mezőkeresztesi családi házban még szombat este - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
2010. március 28. 11:24 Hétfőn teszik le az esküt az OVB pártdelegáltjai Hétfőn teszi le az esküt az Országos Választási Bizottság (OVB) három új tagja: a pártdelegáltak az országos listát állító LMP-t, Jobbikot és a Civil Mozgalmat képviselik majd az immáron tizenegy bővülő testületben.
2010. március 28. 11:22 Magosz: milliárdos kár érte az államot A Magosz szerint egyértelműen bizonyítható, hogy Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere mindent megtett azért, hogy egy 240 hektáros bábolnai föld az államtól egy magánbefektető tulajdonába kerüljön. Az értékesítéssel a Magosz számításai szerint körülbelül 7,7 milliárd forint kár érte a magyar államot.
2010. március 28. 11:14 Bátor húzással lett első Button Remek taktikai húzás segítette győzelemhez a címvédő Jenson Buttont az Ausztrál Nagydíjon: a McLaren versenyzője akkor váltott slick gumira a szemerkélő esőben, amikor ezt más még nem merte megtenni. A második helyen a 9. pozícióból rajtoló renault-s Robert Kubica végzett, míg a harmadikon a sokat hibázó ferraris, Felipe Massa végzett. Sebastian Vettel ezúttal nem tudta befejezni a futamot.
2010. március 28. 11:02 Robbantás Irakban Irakban négy pokolgép robbant egy választási tömörülés tagjának a házánál az ország nyugati részén lévő Káimban.
2010. március 28. 11:01 Az ombudsman szerint jogszabályellenes a pátyi eljárás Jogszabályellenes a pátyi önkormányzat golfpályaprojekttel összefüggő eljárása - állapította meg a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa. Az ombudsman sajtóirodája közleményben jelezte: Fülöp Sándor kezdeményezte, hogy keddig a helyhatóság rendkívüli képviselő-testületi ülésen helyezze hatályon kívül rendeletét.
2010. március 28. 10:59 Oszkó: az önkormányzati és az egészségügyi rendszer átalakítását kell vállalnia a következő kormánynak A pénzügyminiszter szerint az önkormányzati és az egészségügyi rendszer átalakítását kell vállalnia a következő kormánynak, hogy a nemzetközi hitelnyújtók hozzájáruljanak az idei hiánycél módosításához.
2010. március 28. 10:55 Potyagól is kellett a Roma győzelméhez az Inter ellen - videóval Ha csak azt nézte az ember, hogy az AS Roma a legutóbbi 20 bajnoki mérkőzéséből egyet sem veszített el, ellenben az Inter csak kettőt nyert meg a legutóbbi hétből, egyszerűnek tűnt a képlet: a trónkövetelő esélyesebb, mint a címvédő.
2010. március 28. 10:32 Kabineten belüli személycserék lehetnek, ha leszerepel Berlusconi pártja Helyhatósági választások kezdődtek Olaszországban; a 20 régióból 13-ban várják az urnákhoz a szavazókat ma és holnap.
2010. március 28. 10:00 Figyeljünk a szülőkre - a stroke-hajlam öröklődik Négyszeresére nő a stroke kialakulásának veszélye azoknál a 65 évükbe lépő embereknél, akiknek a szüleinél is előfordult a betegség.
2010. március 28. 09:43 Button nyerte az ausztrál futamot Balesettel indult a Formula-1 ausztrál futama. Végül Button nyert, Kubica a második, Massa ért célba a harmadik helyen. Vettel a 26. körben az élről esett ki, fékhiba miatt.
2010. március 28. 09:30 Óvatosan a fogyasztói csoportokkal! Az utóbbi hónapokban egyre több úgynevezett fogyasztói csoport toboroz reklámokban tagokat, ezek pedig azt sugallják, hogy könnyen és gyorsan hitelhez juthat az ügyfél, pedig ez nem így van - figyelmeztetett három hatóság is egy közös közleményben.
2010. március 28. 09:00 Pálinkás: Az EU nem érték-, hanem érdekközösség Az Európai Uniónak ébresztőre, morális alapjainak újragondolására van szüksége - fogalmazott az Euvízió elnevezésű konferencián a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Pálinkás József hangsúlyozta: az EU nem érték-, hanem érdekközösség; a lélek és a szellem nélküli európai közösség pedig zsákutca.
2010. március 28. 08:49 A thai miniszterelnök találkozik a tüntetőkkel Thaiföldön a miniszterelnök beleegyezett, hogy személyesen találkozik a választásokat követelő tüntetőkkel a béke helyreállítása és az erőszak esélyének csökkentése érdekében.
2010. március 28. 08:48 Terézvárosban is tartanak van időközi választást Öt helyen tartanak ma időközi önkormányzati választást az országban, például a főváros VI. kerületében. Ebben az önkormányzati ciklusban ezek lesznek az utolsó időközi megmérettetések.
2010. március 28. 08:47 Kórházba került az egykori amerikai First Lady Rutinvizsgálatokra kórházba került Barbara Bush volt amerikai First Lady - közölte a család szóvivője.
2010. március 28. 08:45 Amerikai rakétacsapás, négy halottal Ismét északnyugat-pakisztáni célpontokat támadott egy amerikai pilóta nélküli repülőgép az afgán határ közelében; a rakétacsapásban négy ember meghalt, legalább öt másik megsebesült.
2010. március 28. 08:44 Magas ukrán állami kitüntetések Fidel és Raúl Castrónak Magas állami kitüntetéseket adományozott az ukrán elnök a kubai államtanács volt elnökének, Fidel Castrónak és a jelenlegi vezetőnek, Raúl Castrónak a két ország együttműködésének fejlesztéséhez való személyes hozzájárulásukért.
2010. március 28. 08:42 Sötétbe burkolóztak Budapest nevezetességei Tegnap este fél 9-kor a világ 125 országában - köztük Magyarországon is - mintegy négyezer településen, intézményben és háztartásban kialudtak a fények egy órára a klímavédelem és környezettudatosság jegyében. A Természetvédelmi Világalap Föld órája elnevezésű kezdeményezéséhez az idén minden eddiginél több település csatlakozott idehaza: a résztvevő települések száma a szervezet honlapja szerint 142, az intézményeké és vállalatoké 460 volt.
2010. március 28. 08:41 Törölték a schengeni övezetbe való beutazást tiltó listáról a líbiai állampolgárok nevét Törölték a schengeni övezetbe való beutazást tiltó listáról a líbiai állampolgárok nevét, köztük az arab ország élén álló Moammer el-Kadhafiét.
2010. március 28. 08:40 Életfogytiglani kényszermunkára ítéltek három magyar férfit Szenegálban Szenegálban életfogytig tartó kényszermunkára ítélték azt a három magyar férfit, akik a vádirat szerint megöltek egy taxisofőrt, aki bérbe adta nekik a terepjáróját. A dakari esküdtszék bűnszövetkezetben elkövetett bűntettek, gyilkosság és lopás elkövetésében találta bűnösnek a vádlottakat.
2010. március 28. 08:40 Az elhízás növelheti a mellrák kockázatát A mellrákos esetek harmada elkerülhető lenne, ha a nők kevesebbet ennének és többet mozognának - állítják kutatók.
2010. március 28. 08:37 Ausztria fizet Németországnak Egy zürichi bíróság ítélete szerint a Bank Austriának 240 millió eurót kell fizetnie Németországnak, az egykori keletnémet kommunista állampárt vagyonának kártérítéseként. A pénz 1992-ben tűnt el a Novum nevű, egykori NDK-s külkereskedelmi vállalat számlájáról. A vád szerint a Bank Austria és svájci leánybankja is közreműködött a pénz hűtlen kezelésében.
2010. március 28. 08:35 Ötvenmillióért kelt el Szinyei képe Rekordösszegért, 50 millió forintért kelt el Szinyei Merse Pál Rokokó című festménye a Belvedere Galéria tegnapi aukcióján. A kép kikiáltási ára 38 millió forint volt. A festmény különlegessége, hogy az 1882-ben elkezdett képet Szinyei Merse Pál félbehagyta és végül csak 1894-ben fejezte be.
11:55 Koppintás és „rablás” a riválistól, nyerő pilótapáros a fedélzeten – a McLaren felemelkedésének háttere