2010. június 15. 19:00 Hideg, csapadékos telekre számíthatunk Az idei télhez hasonló hideg, csapadékos telek lesznek jellemzők a közeljövőben, Európában, Észak-Amerikában és a Távol-keleten - állítja egy vezető kutató.
2010. június 15. 18:35 "A vállalatok növekedését serkentő lépések feltétlenül a jó irányba hatnak" Alig több mint egy százalékos gazdasági növekedést vár a Business Europe idén az EU-ban - mondta az InfoRádiónak a munkaadókat tömörítő uniós szervezet frissen megválasztott alelnöke. Futó Péter, az MGYOSZ elnöke hozzátette: Európában is a versenyképesség növelését várják, és a vállalkozásokat ösztönzik. Az elnök szerint a nemrég bejelentett magyar kormányzati intézkedéscsomag is ebbe az irányba megy, így támogatják azt.
2010. június 15. 18:15 Marad a kormány és a drasztikus megszorítás Romániában A bukaresti parlamentben az ellenzéknek nem sikerült megbuktatnia Emil Boc jobboldali kormányát, így hamarosan életbe lépnek a közalkalmazottakat és a nyugdíjasokat sújtó drasztikus megszorítások Romániában.
2010. június 15. 17:55 Vértes: Szűkült a kormány mozgástere Szűkült a magyar kormány mozgástere, tartani kell a tervezett hiány mértékét - mondta a GKI elnök-vezérigazgatója. Vértes András a hónap elején bejelentett intézkedéscsomagot jó irányúnak, de összességében még nem elégségesnek véli. A gazdaságkutató idén egy százalékos növekedéssel és négy százalék körüli deficittel számol.
2010. június 15. 17:23 Jobbikos képviselők próbáltak megakadályozni egy kilakoltatást Budafokon Több, jobbikos országgyűlési képviselő is jelen volt azon a tiltakozáson, amelyet civilek szerveztek kedden egy budafoki családi ház elé, mert annak lakóit tartozás miatt kilakoltatták.
2010. június 15. 17:14 Németh Zsolt: "sürgősen és nagy lendülettel" felveszik a kapcsolatot az új szlovák kormánnyal A magyar kormány kész az azonnali kapcsolatfelvételre a megalakuló új szlovák kabinettel - mondta Németh Zolt külügyi államtitkár az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának ülése után.
2010. június 15. 16:49 Minimális mínuszban zárt a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,43 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 21.456,23 ponton zárt kedden.
2010. június 15. 16:25 Mennyit keresnek az emberek vidéken? Csak Budapesten és Fejér megyében haladja meg az átlagos bruttó havi kereset a 207.000 Ft-ot - derül ki a Workania állásportál által működtetett www.merces.hu fizetési felméréséből, amelyben azt vizsgálták, hogy az elmúlt egy évben milyenek voltak az átlagfizetések az ország különböző régióiban.
2010. június 15. 16:22 Meggyanúsították Wieszt Jánost Hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsította meg Wieszt János volt újbudai MSZP-s politikust a Budapesti Nyomozó Ügyészség kedden.
2010. június 15. 15:38 Gosztonyi a Videotonhoz igazolt A Videoton labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását Gosztonyi András, az elmúlt szezonban az olasz AS Bariban légióskodó U20-as világbajnoki bronzérmes szélső.
2010. június 15. 15:31 Július 1-től 1,5-5,8 százalékkal csökken a lakossági áramár Másfél és 5,8 százalék közötti, eltérő mértékben csökkennek az áramárak július 1-től a háztartásokat és bizonyos közintézményeket érintő egyetemes szolgáltatásban.
2010. június 15. 15:11 Több mint 300 kilométeren van rendkívüli készültség az árvíz miatt Az árvíz miatt rendkívüli készültség van még érvényben 382 kilométer hosszú védvonalon, a belvízzel elöntött területek nagysága fokozatosan csökken. A Közép-Tiszán minden idők második legnagyobb terhelése éri a védvonalakat, Szolnoknál kedden tetőzik a folyó.
2010. június 15. 14:15 Pert vesztett Dávid Ibolya Tombor Andrással szemben UD Zrt.-ügyben Valótlanul állította Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke két éve Tombor Andrásról, hogy a párt 2008-as tisztújításával kapcsolatban rá, illetve pártjára terhelő adatok akár titkosszolgálati eszközökkel történő gyűjtésére adott utasítást az UD Zrt.-nek - mondta ki nem jogerősen a Fővárosi Bíróság kedden.
2010. június 15. 14:14 Bihari Mihályt jelöli alkotmánybírónak a Fidesz A Fidesz elnöksége június 25-én jelöl köztársasági elnököt a frakció számára - mondta Kósa Lajos, a párt alelnöke. A politikus elmondta azt is, hogy a párt alkotmánybírának jelöli Bihari Mihályt, az alkotmánybíróság volt elnökét, volt szocialista képviselőt.
2010. június 15. 14:04 Az Európai Parlament alelnökévé választották Tőkés Lászlót Az Európai Parlament egyik alelnökévé választották kedden Tőkés Lászlót, a néppárti frakció jelöltjét a strasbourgi plenáris ülésen.
2010. június 15. 13:26 Megkezdődik a 2006-os tűzijáték-tragédia áldozatainak kártalanítása A kormány kedden megkezdi a tárgyalásokat a 2006. augusztus 20-i tűzijáték-tragédia áldozataival, és ezzel a kártalanítás is elkezdődik - jelentette be Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján.
2010. június 15. 13:07 Lemondott a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke Lemondott Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke, a miniszterelnök a lemondást elfogadta.
2010. június 15. 12:46 Házkutatás Wieszt Jánosnál Házkutatást tartottak Wieszt János volt újbudai szocialista frakcióvezető lakásán - tudta meg az MTI szocialista forrásból. A politikus kihallgatása az ügyészségen jelenleg is tart.
2010. június 15. 12:37 Jobb szereplést várnak az úszóktól, mint négy éve A 2006-os két aranyat és hét érmet hozó úszó Európa-bajnokságot felülmúló szereplést jósolt az augusztus 4. és 15. közötti margitszigeti kontinensbajnokságra Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya.
2010. június 15. 12:24 Kezdődik a Cozma-ügy tárgyalása Megkezdi a Cozma-ügyben csoportosan elkövetett garázdasággal vádolt huszonöt ember büntetőperének tárgyalását szerdán a Veszprémi Városi Bíróság - közölte Meződi János, a Veszprém Megyei Bíróság elnökhelyettese.
2010. június 15. 12:09 Kolozsvár Európa kulturális fővárosa akar lenni Kolozsvár önkormányzata már megtette az első lépéseket annak érdekében, hogy esélyesebben pályázhasson 2020-ra az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címért.
2010. június 15. 12:08 Ketten pályáznak a Szegedi Tudományegyetem rektori posztjára Két jelölt pályázik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektori posztjára: Szabó Gábor akadémikus, a természettudományi kar lézerfizikusa, és az azonos nevű Szabó Gábor mérnök, az intézmény jelenlegi vezetője.
2010. június 15. 12:07 Holttestet találtak egy nyíregyházi patakban Holttestet találtak egy nyíregyházi patakban, a 48 éves férfi az eddigi vizsgálat megállapítása szerint vízbe fulladt - közölte a rendőrség.
2010. június 15. 11:43 MLSZ: nemzetközi szaktekintélyek Csányi csapatában A futballvilágban szokatlan módon más területek sokat bizonyított vezetőit szeretné megnyerni Csányi Sándor az MLSZ megújuló elnökségébe. A bankvezető úgy véli, hogy a más területeken szerzett szaktudás a hazai foci megújulását is segítheti majd. Az új csapat javasolt összetételéről az inforadio.hu készített exkluzív interjút.
2010. június 15. 11:05 Egyszerűsít a Fidesz a foglalkoztatásban Életszerűbb, alkalmazhatóbb szabályok megfogalmazása a célja az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló javaslatnak, mivel az április 1-jén hatályba lépett szabályok rendkívül megnehezítik a foglalkoztatást, elsősorban a mezőgazdasági ágazatban - hangzott el az előterjesztés expozéjában kedden, a parlamentben.
2010. június 15. 11:03 Elfogták az egyik legbefolyásosabb olasz maffiavezért Õrizetbe vették a Camorra olasz bűnszervezet egyik legbefolyásosabb tagját Dél-Olaszországban - közölte kedden a helyi rendőrség.
2010. június 15. 10:57 Közepes földrengés volt Kalifornia déli részén 5,7-es erősségű földrengés volt helyi idő szerint hétfő este Kalifornia déli részén - jelentette az amerikai földtani intézet (USGS). A földmozgást enyhe ringásnak írták le a térségben.
2010. június 15. 10:46 Világszerte egyre több a gyógyszereknek ellenálló baktérium Életeket mentenek a kormányok, a nonprofit szervezetek és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azzal, hogy gyógyszereket juttatnak el a fejlődő országokba, ám nem fordítanak elegendő figyelmet a szerekkel szemben ellenálló kórokozók kialakulására - figyelmeztet egy kedden közzétett jelentés.
2010. június 15. 10:44 A Jobbik a parlamentarizmus megcsúfolásáról beszél A Jobbik szerint méltatlan a törvényhozás szelleméhez, és a parlamentarizmus, illetve a törvényhozási munka megcsúfolása az a gyakorlat, amit a kormánytöbbség a javaslatok előterjesztése és megvitatása ügyében folytat.
2010. június 15. 10:42 Ítéletidő Moszkvában Moszkvában a hét elején ítéletidő váltotta fel a szombat-vasárnapi 32 Celsius fokos kánikulát: a hőmérséklet hétfőre 15 fokra zuhant, szakadatlanul esik az eső és viharos erejű szél okozott jelentős károkat.
2010. június 15. 10:41 Elkészült a pártelnökök vagyonnyilatkozata Az MSZP, a Fidesz és a KDNP elnökének alig változott a vagyoni helyzete az általuk legutóbb - idén februárban - leadott vagyonnyilatkozat óta; a Jobbik elnöke most először nyilatkozott a vagyoni helyzetéről: lakásán kívül semmilyen nagy értékű ingósága, még autója sincs és még fizeti a diákhitelét.
2010. június 15. 09:54 Több mint négyezer éves aranyékszer került elő Bajorországban Ritka leletre bukkantak régészek Németország legdélebbi tartományában, Bajorországban: Regensburg Barbing nevű elővárosában egy négyezer évnél idősebb sírt ástak ki.
2010. június 15. 09:53 Halálos áldozattal járó földcsuszamlások Bangladesben Legalább 30 ember meghalt és többen eltűntek Bangladesben a heves esőzések okozta hirtelen áradásokban és földcsuszamlásokban - közölte a rendőrség.
2010. június 15. 09:09 BUX: 21.330,40 pont, -0,66 százalék a nyitáskor A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,26 pontos csökkenéssel, 21.330,40 ponton nyitott kedden.
2010. június 15. 08:58 Az új japán kormányfő nem látogat el a Jaszukuni-szentélybe Az új japán miniszterelnök kijelentette kedden, hogy hivatali ideje alatt nem látogat el a japán háborús áldozatoknak emléket állító Jaszukuni-szentélybe, amely azonban háborús bűnösök nyughelyéül is szolgál, és diplomáciai feszültségek okozója.
Palkovics László a lemondásáról: úgy gondoltam, jelzésértékű lesz, ha én teszem meg elsőként ezt a gesztust
19:15 Testvére részleteket árult el Karsai Dániel temetéséről, többnapos gyertyagyújtást is terveznek