2006. május 22. 10:20 Hivatalosan is isteni lába van Mariah Careynek Újabb díjban részesülhet Mariah Carey. Az amerikai énekesnő egy New York-i ceremónián nemsokára megkapja az "Isteni lábú híresség" elismerést.
2006. május 22. 10:11 Előre sokkol a terrortámadásról szóló film Oliver Stone új alkotásának producerei figyelmeztették az amerikai moziüzemeltetőket, hogy a World Trade Center című film előzetese túlságosan megrázó lehet a nézők számára.
2006. május 22. 10:01 Mi köze az Omegának a szlovák kormányhoz? Kedd este Pozsonyban ad koncertet az Omega együttes. Az eseményre a szervezők telt házat várnak. A zenekar elé Csáky Pál, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettese kormányautókat küld.
2006. május 22. 09:57 Több milliárdos titkos váltságdíj az Irakban elrabolt túszokért A The Times brit napilap birtokába jutott dokumentumok szerint Franciaország, Olaszország és Németország összesen 45 millió dollárt, azaz 9,3 milliárd forintot fizetett ki kilenc, Irakban túszul ejtett állampolgáruk szabadon engedéséért, miközben mindhárom ország kormánya tagadta, hogy váltságdíjat fizetett volna.
2006. május 22. 09:55 Bridget Jones másra használja a vécét Naplójában még "fenékbevágó terhesnaciról" írt, és a toalett újfajta hasznosításának nevezte a reggeli rosszulléteket. A Bridget Jones szerzője azon is elmélkedett, vajon miért érzi magát mindenki feljogosítva, hogy a várandós anyák hasára tegyék a kezüjet. Most minden kiderül.
2006. május 22. 09:39 Halált okozhat a gyógyfürdők vize Ejtőzni a gyógyfürdő medencéjében, vagy a forró vízben - ezt nagyon sokan a legkellemesebb tevékenységek egyikének tartják. Egy brit kormányzati szerv most nyilvánosságra hozott tanulmánya ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy mindez súlyosan károsíthatja az egészséget. Az Egészségügyi Ügynökség szerint a rendszeres, előírások szerinti tisztítás és fertőtlenítés hiányában a vízben súlyos betegséget vagy akár halált okozó baktériumok is elszaporodhatnak.
2006. május 22. 08:57 Jelentős állami nyugdíjat kap a megtakarításokról papoló miniszter Nagy-Britanniában a becslések szerint közel 10 millióan nem takarítanak meg elég pénzt ahhoz, hogy kényelmesen élhessenek nyugdíjas éveikben. John Hutton munkaügyi miniszter őket próbálta nagyobb megtakarításokra ösztönözni. Kiderült azonban, hogy könnyen beszél, hiszen már most jelentős állami nyugdíjra számíthat, pedig még 9 éve van a visszavonulásig.
2006. május 22. 08:44 Újabb heves harcok Afganisztánban Afganisztánban 50 tálib harcos meghalt a koalíciós erők légicsapásaiban. Szemtanúk szerint az ádozatok nagy része civil.
2006. május 22. 08:27 Romantikával próbálta megmenteni házasságát a sztárpár A legújabb hírek szerint Paul McCartney és felesége Heather Mills egy romantikus utazással akarta rendbe hozni házasságát. Két hónappal azelőtt, hogy a világnak is bejelentették különválásukat, Skóciába utaztak.
2006. május 22. 08:25 Az emberi jogokról és a gazdaságról tárgyal a német kancellár Kínában A német kancellár és a kínai kormányfő egyetértett abban, hogy Irán nem tehet szert az atomfegyverek gyártásának képességére. Angela Merkel vasárnap utazott Pekingbe, ahol gazdasági kérdésekről is tárgyal.
2006. május 22. 08:18 Nyolcan meghaltak a lakótelepi tűzben Nyolc ember meghalt hétfőre virradó éjszaka egy tűzvészben egy Moszkva környéki katonai lakótelepen. Az áldozatok között két gyermek is van.
2006. május 22. 07:57 Radikálissá válik az Oscar-díjas színésznő Halle Berry bejelentette, hogy szeretné eljátszani az amerikai radikális aktivista, Angela Davis életét a közeljövőben.
2006. május 22. 07:48 Titokzatos betegségtől retteg Angelina Jolie Titokzatos betegség tartja rettegésben Angelina Jolie-t és párját, Brad Pittet. A kór már megtámadta fogadott lányukat, Zaharát.
2006. május 22. 07:44 Az év partija: aki számít, ott volt David Beckham volt az est hercege azon a partin, amit a labdarúgó világbajnokság előtt adott csapattársainak. A szerénynek nem nevezhető esten a brazil Ronaldo is részt vett.
2006. május 22. 07:42 Szexbotrány a kormányban Újabb hatalmas botrány van készülőben Nagy-Britanniában, ahol a bevándorlási miniszter kénytelen volt beismerni, hogy a belügyi tárca tisztviselői szexuális szolgáltatásokat kértek menekültvízumért cserébe.
2006. május 22. 07:07 A Da Vinci-kód sérti Jézus személyiségi jogait Reklámot nem akar verni a Da Vinci-kódból készült filmnek, Jézus Krisztus személyiségi jogait azonban félti Lukács László, a Sapiencia Szerzetesi és Hittudományi Főiskola rektora, aki az InfoRádióban azt is elmondta: a mű tudományos szempontból semmi újat nem hoz.
2006. május 22. 06:46 A vádlottak padján a számlagyárosok Hétfőn kezdődik a vecsési számlagyár büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Tokics Péter és 52 társa ellen adócsalás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség. A törvény alapján akár 12 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható az ügyben.
2006. május 22. 06:34 Ma még feladhatja adóbevallását Hétfő éjfélig lehet postára adni a múlt évre szóló személyi jövedelemadó bevallásokat és ugyancsak addig lehet nyilatkozni a személyi jövedelemadó 1 százalékának odaítéléséről.
2006. május 22. 06:32 Várhatóan nem emel alapkamatot a jegybank Kamatdöntő ülést tart hétfőn a Monetáris Tanács, amelyen az elemzői várakozások szerint nem változtat a jelenlegi 6,0 százalékos alapkamaton.
2006. május 22. 06:21 Marad az eva és az ekho is Várhatóan jövőre is része lesz az adótörvényeknek az eva és az ekho. Az egyszerűsített vállalkozói adó kulcsa várhatóan 15-ről 20 százalékra emelkedik.
2006. május 22. 06:09 Hová tűnt 300 milliárd forint? Csaknem ezermilliárd forint állami támogatás mellett háromszázmilliárd forintos veszteséget termelt mintegy száz állami vállalat. A cégek több mint felel legalább két évig veszteséges volt.
2006. május 22. 06:05 Új európai ország születhet Podgoricában bejelentette Montenegro függetlenné válását Milo Djukanovics kormányfő. A montenegrói politikus a voksok több mint 99 százalékának összesítése után kihirdette a függetlenségpárti tömb győzelmét és azt mondta: a szavazók 55 és fél százaléka a függetlenségre szavazott. A szerbia-montenegrói államközösség fenntartására 45 ezerrel kevesebben szavaztak, mint a függetlenségre.
2006. május 22. 05:30 Felrobbant egy házi tűzijátékgyár Felrobbant egy tűzijátékgyár Phetchaburiban, 190 km-re délnyugatra Bangkoktól. A robbanásban 5 ember meghalt, és 10 másik ember megsebesült.
2006. május 22. 05:00 Hasfelmetsző Jack nő volt? Hasfelmetsző Jack nő volt - állítja egy ausztrál tudós, aki egy újfajta DNS-vizsgálat alapján jutott erre a váratlan következtetésre.
2006. május 22. 04:30 Vegyen telket az Északi-sarkon, megéri Az egekbe szöknek az ingatlanárak a norvégiai Hammerfest városában. Európa legészakibb településén a vevők a feltáratlan olaj- és gázmezők kiaknázásától várják ingatlanjaik felértékelődését.
2006. május 22. 04:00 Nagyváradot is eléri a nyíltszíni hülyeség Flashmob akciót tartanak kedden Nagyváradon. Az első ottani "villámtömegelésen" meglehetősen egyszerű a feladat.
2006. május 22. 03:30 Lemajmozták James Bond-ot Daniel Craig mondjon le a 007-es ügynök szerepről! - rajongók milliói követelik ezt az új James Bond-film forgatása kapcsán. A híres ügynök rajongói azt szeretnék, ha a producerek visszahívnák Pierce Brosnan-t vagy legalább választanának másik Bond-ot.
2006. május 22. 03:00 A csehek is értenek a durva kampányhoz Határozottan kizárta a júniusi képviselőházi választás utáni nagykoalíció megkötésének lehetőségét a két vezető cseh párt elnöke.
2006. május 22. 02:30 Filmélménytől félnek az amerikaiak Tisztes hasznot hozott Amerikában A United 93-as című film: 15 millió dollárból készült, és már 30 millió dolláros bevételnél tart. Az Entertainment Weekly című lap azonban azt állítja, hogy a film sokkal többet érdemelne, hiszen a kritikusok egybehangzó véleménye szerint az évtized egyik legjobb alkotása.
2006. május 22. 02:15 Mindenki Iránt győzködi A Perzsa-öböl menti országok együttműködési tanácsa saját diplomáciai kezdeményezést indít az iráni atomválság ügyében. Ezt a német külügyminiszter közölte, miután kuvaiti kollégájával tárgyalt.
2006. május 22. 02:00 Megbénították a BBC adását Jogvédő aktivisták zavarták meg a brit lottósorsolás élő televíziós adását. Az Apák az Igazságosságért nevű szervezet hat tagja a "családtörvény is szerencsejáték" feliratú táblákkal egy percre valósággal megbénította a BBC adását.
2006. május 22. 01:30 Hétfő éjfélig még bevallhatja Hétfőn éjfélig lehet postára adni a 2005-ös személyi jövedelemadó bevallásokat. Az eredeti időpont szombaton járt volna le, de a hétvége miatt a határidő az első munkanapra tevődött át.
2006. május 22. 01:00 Hol lakik a tálib vezérkar? A tálibok vezérkara és más terrorcsoportok a szomszédos Pakisztán területén rejtőzködnek - állította vasárnap az afgán külügyminiszter.
2006. május 21. 23:00 "Bocsánat, ön mégsem bűnöző" Tévesen tartott nyilván bűnözőként mintegy másfél ezer brit állampolgárt egy londoni kormányzati hivatal - erősítette meg vasárnap a kormány. A tévedéseket a Bűnügyi Nyilvántartások Hivatalánál követték el. Ez a hivatal ellenőrzi le mindazokat, akik a gyermekekkel és gondoskodásra szoruló felnőttekkel foglalkozó intézményeknél jelentkeznek munkára.
2006. május 21. 22:40 Montenegró kikiálthatja függetlenségét! Nem hivatalos részeredmények szerint Montenegró kikiálthatja függetlenségét, mivel a népszavazáson részt vevő polgárok 56,3 százaléka a köztársaság önállóságára voksolt. Ahhoz, hogy Montenegró kiválhasson a Szerbiával alkotott államközösségből, az Európai Unióval egyeztetett kritériumok szerint a szavazók 55 százalékának kellett a függetlenségre szavaznia.
22:30 Létkérdésnek nevezte az egységes piacot és a piacképes termékek magyarországi előállítását a kormányfő - a nap hírei
21:35 Az izraeli hatóságok már műveleti zónává nyilvánítottak három, a határ izraeli oldalán fekvő települést.