Infostart.hu
eur:
374.9
usd:
319.48
bux:
132888.2
2026. április 10. péntek Zsolt

Szlovákia a kabuli menekítésről: rendkívül rossz körülmények voltak

Hétfőn landolt Szlovákiában a Spartan nevű katonai repülőgép, a fedélzetén olyan Afganisztánból evakuált személyekkel, akiket közvetlen kapcsolat fűz Szlovákiához. A többségük nő és gyermek, de vannak köztük diákok is, összesen 28 személyről van szó. A kormányhivatal közleménye szerint a mentőakcióra rendkívül nehéz körülmények között került sor. 

Eduard Heger szlovák miniszterelnök a kimenekítési akcióról elmondta, hogy a védelmi, kül- és belügyminisztérium csapata több napig, óriási elszántsággal dolgozott a művelet előkészítésén. A kitartásuknak és a jó nemzetközi kapcsolatoknak hála az evakuálás sikerrel zárult. „Külön elismerés jár Jaroslav Naď védelmi miniszternek és Ivan Korčok külügyminiszternek” – mondta a kormányfő.

Utalt rá, hogy az akció egyik legnehezebb része az volt, amikor a menedékkérőket át kellett juttatni a tálibok ellenőrzésén.

Eduard Heger köszönetet mondott az amerikai katonáknak is, akik a művelet egész ideje alatt segítő kezet nyújtottak a szlovák alakulatnak. A szlovák miniszterelnök szerint nélkülük a menekülők evakuálása nem történhetett volna meg. A műveletet a legsikeresebb missziónak nevezte.

Ivan Korčok külügyminiszter drámainak minősítette az afganisztáni körülményeket. Elmondta, hogy a szlovák speciális egység szombaton érkezett meg Afganisztánba, és két éjszakát kellett eltöltenie a kabuli repülőtéren. „De hála a Szlovák Fegyveres Erők és a diplomatáink profizmusának, sikerült evakuálni 28 embert, akik mind biztonságban vannak” – erősítette meg a szlovák diplomácia vezetője. 14 ember az Egyesült Államok segítségével jött Szlovákiába, további 14-et pedig a szlovák katonák evakuáltak.

Közülük hatnak volt tartózkodási engedélye, tizenegy nőnek és tizenegy gyereknek pedig vannak szlovákiai kapcsolatai és tartózkodási engedélye is. Mind a huszonnyolcukat rögtön a landolást követően biztonsági vizsgálatnak vetették alá, és mindenkinek ellenőrizték a kilétét. Jelenleg Kelet-Szlovákiában, a homonnai karanténközpontban tartózkodnak. A védelmi miniszter is megerősítette, hogy a szlovák katonák 70 órát töltöttek az afganisztáni reptéren, ahol közvetlen kapcsolatban voltak a tálib katonai egységekkel is.

Jaroslav Naď elmondta, a folyamat hosszabb ideig tartott, mert a lehető legtöbb személyt szerették volna elhozni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor-interjú – „jól elvégeztem a melót”

Orbán Viktor-interjú – „jól elvégeztem a melót”

Választás előtt állunk, 3 millió szavazatot szeretnénk kapni. Nekünk nincs B tervünk – fogalmazott egy pénteki tévéinterjúban Orbán Viktor. A kormányfő úgy látja, a 2026-os, a 2027-es, de talán még a 2028-as év is nehéz lesz, de először is arra készül, hogy „egy nagy elejtett medve bundájával jelentkezzen a szűcsnél”. Megadta a következő ciklus pilléreit is, amelynek egyike Paks III beindítása.

Volodimir Zelenszkij határidőt mondott a Barátságra

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, ha továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen az is elhangzott: nehéz hónapok várnak Ukrajnára, mert Amerika egyre kevésbé foglalkozik a térséggel.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×