eur:
389.35
usd:
361.72
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Autonómiatervezettel áll elő a nyáron az MKP

Nyárra ígéri autonómia modelljének bemutatását Szlovákiában a Magyar Közösség Pártja, de a kormányzat részéről máris olyan reakciók jelentek meg, amelyek szerint az autonómia elfogadhatatlan számukra. A párt koncepciójában szereplő kulturális és oktatásügyi önigazgatást mindkét szakminisztérium elutasítja.

2012-t követően az MKP számára mindhárom választás jól sikerült, a fordulópont a tavalyi megyei választásokon állt be. Akkor fogalmazódott meg több felől is, hogy a párt újra visszatért az országos politikába. Ezt igazolja az idei államfőválasztás, ahol saját jelöltet indított Bárdos Gyula személyében, és a legutóbbi, európai parlamenti választás eredménye is, amelyen ismét rávert a magyar térfélen legnagyobb riválisnak számító Hídra.

A pártban azt mondják, ezután nyílt meg annak lehetősége, hogy az MKP nyilvánosságra hozza autonómiatervezetét. A dokumentum már kész, nyilvánosságra hozatalát azért halogatták, mert nem szerették volna, ha ez tematizálja az államfő- vagy az európai parlamenti választásokat. Az autonómia-tervezetről szóló információt Berényi József pártelnök is megerősítette.

"Elsődlegesen nem azt kell szem előtt tartanunk, hogy mi az, amit a szlovák fél elfogad a mi követeléseinkből, mert akkor nem jutunk előbbre. Mindenképpen meg kell erősíteni a jogi-, az intézményi- és a pénzügyi hátterét annak, hogy az itt élő magyarság megmaradhasson. Az önkormányzatisági modellt kell mindenképpen alkalmazni és kommunikálni is a többségi nemzet felé, mert az autonómia kifejezés a szlovák fél számára határmódosítást jelent egy esetleges véres polgárháborún keresztül, amit természetesen senki sem akar.

Õk azt hiszik, aki autonómiáról beszél, az nagyon rosszat akar, holott az önkormányzatiság mint modell, nagyon sok esetben Szlovákiában is bevált, gondoljunk csak a helyi önkormányzatokra, vagy az egyetemi autonómiákra" - fogalmazott az MKP elnöke.

Elmondása szerint nyilvánvalóvá kell tenni, hogy ez nem az ország szétverésére irányuló kísérlet, hanem a magyarság és a többi kisebbség megmaradását megcélzó intézményrendszer vagy intézkedéssorozat lehetne.

"Nem lesz egyszerű és népszerű feladat. Megvannak a veszélyei minden oldalról, de ez nem jelentheti azt, hogy a témával nem kell foglalkoznunk, szinte történelmi kötelességünk, hogy ezt megtegyük" - fejtette ki Berényi József.

Jozef Bednár, a szlovák kulturális tárca szóvivője közölte, hogy az autonómia, mint olyan, számukra elfogadhatatlan. Úgy véli, a szlovákiai kisebbségek jogai minden területen megfelelnek az európai standardoknak.

Michal Kaliòák, az oktatásügyi minisztérium szóvivője szerint az MKP vagy elfelejtette, vagy nem tudja megmondani, hogyan segíti ez a terv a szlovák oktatásügyüket, illetve mivel járul hozzá egy minőségi iskolahálózat kialakításához.

Az autonómia-tervezetet már Orbán Viktornak is bemutatták májusi pozsonyi látogatása alkalmával. A magyar miniszterelnök a találkozón azt mondta, az elmúlt években a bizalomépítésről szólt Magyarország és Szlovákia viszonya, ám a következőkben már az érzékenyebb kérdések is szóba kerülnek majd a kisebbségeket illetően.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×