Infostart.hu
eur:
385.3
usd:
331.94
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Növekszik az ellenszenv a nemzetközi hitelminősítő intézetekkel szemben

Egyre rosszabb szemmel nézik Franciaországban a nemzetközi minősítő ügynökségek tevékenységét. A szervezetek Görögország, majd Portugália és Spanyolország leminősítését követően kerültek a közvélemény figyelmének a középpontjába, és a politikusok, illetve a gazdasági elemzők egy része immár nyíltan azt hangoztatja, hogy ezek a cégek mára valójában a spekulánsok előretolt, jól látható bástyáivá váltak.

Az első komoly reakció Michel Barnier, az Európai Unió belső piacaiért felelős francia biztosa részéről érkezett, aki néhány napja egy saját, európai ügynökség létrehozását helyezte kilátásba, úgy vélte ugyanis, hogy a három legnagyobb társaság, a Görögországot elsőként leminősítő Standard & Poor's, valamint a Moody's és az amúgy részben egy francia cég által tulajdonolt Fitch működése nem eléggé átlátható.

Michel Barnier az egyik francia rádiónak nyilatkozva azt mondta: meglepte a görögök adósosztályzatának "brutális" leminősítése, a Nemzetközi Valutaalap francia elnöke, Domininique Strauss-Kahn pedig nemes egyszerűséggel úgy vélte, nem kell hallgatni a minősítő ügynökségekre, a legnagyobb francia szakszervezet elnöke pedig "magánmilíciáknak" nevezte őket.

A pénzpiacokat felügyelő francia szervezet elnöke ennél kissé bőbeszédűbben nyilatkozott, mondván, elvárja az ügynökségektől, hogy ugyanolyan objektivitással viszonyuljanak a szuverén államokhoz, mint az amerikai bankokhoz. "Amint ezt megteszik, azt mondom, rendesen végzik a munkájukat" - tette hozzá Jean-Pierre Jouyet.

A megjegyzés természetesen arra hivatott emlékeztetni, hogy ugyanezek az ügynökségek az utolsó pillanatig teljesen megbízhatónak minősítették azokat az utólag "rothadnak" nevezett amerikai pénzügyi termékeket, amelyek aztán a gazdasági válság kirobbanását előidézték, és ezt a tényt az elemzők zöme azóta is a fejükre olvassa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×