Infostart.hu
eur:
354.92
usd:
311.68
bux:
139124.49
2026. június 30. kedd Pál

Nyomást gyakorol az Obama-kormány a Toyotára

Az amerikai közlekedési miniszter azt javasolta a Toyota-tulajdonosoknak, hogy ne használják az autóikat, majd gyorsan visszavonta kijelentését. A világ egyik legnépszerűbb márkáját sújtó pedálprobléma továbbra is vezető téma, annak ellenére, hogy a cég azt mondja: a gázpedálok ritkán ragadnak be, és határozott fékezéssel meg lehet állni. Közben csütörtökön a Toyota elismerte, hogy a hibrid meghajtású Prius modellekben is hibás lehet a gázpedál. A Priusokat eddig nem érintette a visszahívási program.

Továbbra is zavarodottság jellemzi a Toyota pedálproblémáját, ami hatalmas károkat okoz a világ legnagyobb autógyártójának. Ray LaHood amerikai közlekedési miniszter úgy pontosította szavait, hogy "ha kétségei merülnek fel, akkor vigye el kocsiját a kereskedőhöz, ahol megjavítják".

A Toyota, amely folyamatosan publikál közleményeket az oldalán rövid időn belül reagált, és azt közölte: legfontosabb számára vásárlói biztonsága, és az említett probléma ritka. Ha bekövetkezik, akkor a kocsit határozott fékezéssel meg lehet állítani. Ha nem észleli a gyorsulási problémát, akkor magabiztosan állítjuk, hogy kocsija biztonságos - olvasható a pressroom.toyota.com közleményében.

Az ügy azonban a milliós visszahívás ellenére nem csitul, és újabb modellek gazdái aggódnak. Egy amerikai ügyvéd például közzétette egy drámai segélyhívás szövegét: "a 125-ös úton haladunk, bajban vagyunk, beragadt a gázpedál, nem működik a fék, jön egy kereszteződés, vigyázz... imádkozz!"

A 45 éves Mark Saylor augusztusban feleségével, 13 éves lányával, és sógorával együtt halt meg egy Lexusban. A luxusmodellt nem érinti a visszahívás, de a San Diegó-i seriff szerint nem kizárható, hogy a Toyota modelleket érintő , és a gázpedál beragadását okozó szőnyegprobléma is közrejátszhatott a balesetben. Egyes ügyvédek azt állítják, hogy a szőnyegtől beragadó pedál és a magától beragadó pedál mellett elektronikai hiba is lehet a modellekben, amit a gyártó elutasít.

Szerdán nyilvánosságra került, hogy Japánban és az Egyesült Államokban legalább 100 panasz érkezett a hibrid modell, a Prius gázpedáljára. A Toyota csütörtökön el is ismerte, hogy ezzel a modellel is baj van.

Közben az amerikai Kongresszus és az Obama-kormány is nyomást gyakorol a Toyotára: a törvényhozás egyik bizottsága jövő héten tart meghallgatást, és szerdán újabb modellről tett fel kérdéseket a cégnek. Egy ohiói házaspár pedig "csalás és gondatlanság" vádjával beperelte a vállalatot.

Egy New Orleans-i ügyvéd elmondta: több száz ember indíttatott pert vele, mert nem meri használni a kocsiját.

A cég 26 esetet ismert el, amikor európai vásárlói kocsijában hibás volt a gázpedál. 2008 és 2009 telén már előfordultak incidensek. Ezek során azonban a pedálok "keménnyé" váltak, amit "minőségi" és nem biztonsági kérdésként kezeltek. A múlt héten végül Európában is 1,8 millió kocsit hívtak vissza. Magyarországon 20 ezer autót rendelnek be és egy olyan elemet építenek beléjük, amely megakadályozza a fém és műanyag részből álló pedál beragadását. A cég azt mondja, hogy a művelet maximum fél órát vesz igénybe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

Bár olcsóbbak lettek a megújuló technológiák, az európai áramrendszer mégis drágább átmeneti évtized elé nézhet. A naperőművek tömeges terjedése már ma is nyomás alá helyezi a naperőművi bevételeket, miközben a tárolók és a gázerőművek költségét is be kell építeni a rendszerbe. Az Electron az elmúlt másfél évben 150 MWp napelemparkot és 590 MWh akkumulátoros tárolókapacitást valósított meg – piaci alapon, saját beruházásként, vissza nem térítendő állami támogatás nélkül –, miközben további, mintegy 2 GW kapacitású régiós és nemzetközi projekt előkészítésén dolgozik. Szücs Ádám szerint az energiapiacon egyre kevésbé az önálló erőművek, sokkal inkább az összehangolt működés számít: a termelést, a tárolást, a kereskedést és a fogyasztói igényeket kell egy rendszerként kezelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×