eur:
400.58
usd:
372.91
bux:
92221.62
2025. március 26. szerda Emánuel
Fészekbéleléshez használt lágyszárú növényekkel a csőrében tér vissza fészkére egy hím gólya a baden-württembergi Linkenheimben 2020. március 9-én. A telelőhelyéről visszatérő fehér gólya tojója március-áprilisban rak 4-6 tojásból álló fészekaljat. Az öthetes költési időszakban a szülőpár felváltva ül a tojásokon.
Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek

Különleges központ nyílt a gólyák kedvenc magyar falujában

Gólyavédelmi központ várja a látogatókat Bodrogkeresztúr egykori zsinagógájának épületében, köszönhetően a Zöld Kör egyesületnek.

Molnár Antal, a Zöld Kör elnöke szerint a gólyavédelmi központ elnevezés most még talán csalóka, ugyanis egy interaktív kiállításból, illetve egy udvari madárvédelmi tanösvényből áll, de a terveik szerint egy második ütemben olyan nagyméretű madárkifutót is kialakítanának, ahol már Bodrog menti sérült madarakat is el tudnának ideiglenesen helyezni.

A mintegy 180 négyzetméteres teremben kialakított interaktív tárlaton a fehér gólya életmódját, vonulási szokásait, illetve az állathoz kapcsolódó, a „néplélekhez közel álló” mendemondákat, történeteket ismerhetnek meg a látogatók. A kiállítás apropója, hogy Bodrogkeresztúr gólyapopulációja – ami talán a legnépesebb Magyarországon, de az ország észak-keleti részén biztosan – tovább bővült: idén már 30 párt számlál a település, ami két párral haladja meg a tavalyi állományt – ismertette a Zöld Kör elnöke.

A szakember megjegyezte: a fehér gólyák alapvetően emberközeli állatok, vagyis városok, falvak, tanyák, illetve gazdasági létesítmények környékén egyaránt megtalálhatók, manapság jellemzően villanyoszlopokon fészkelnek. Számarányuk sajnálatosan csökkenő tendenciát mutat Európa-szerte, noha fokozottan védett, Natura 2000-es közösségi jelentőségű faj. Fogyatkozásuk a nagyüzemi mezőgazdasággal, illetve a kemikáliák használatával hozható összefüggésbe, mert ezek drasztikusan csökkentették az állat elsődleges táplálékául szolgáló rovarállományt – magyarázta Molnár Antal.

„Amit tehetünk, hogy óvjuk, védjük. Mi pedig szeretnénk közelebb hozni az emberekhez, bár nem kell ehhez olyan nagy erőfeszítés, mert nagyon kedves a vidéki és a városi emberek számára is” – fogalmazott a gólyavédelmi központot létrehozó egyesület vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Szakértő: az oroszok a béketárgyalásokon mindig adnak egy icipicit, cserébe sokkal többet kérnek

Szakértő: az oroszok a béketárgyalásokon mindig adnak egy icipicit, cserébe sokkal többet kérnek

A Fehér Ház közleményt adott ki a kedden lezárt amerikai–ukrán tárgyalások után, az Egyesült Államok szerint Oroszország és Ukrajna hajlandó lenne leállítani a fekete-tengeri hadműveleteit. Oroszország azt közölte, hogy a fekete-tengeri megállapodás csak bizonyos szankciók feloldása után léphet életbe. Az InfoRádióban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense segített tisztán látni a helyzetben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Itt vannak az új BKK-jegyárak

Itt vannak az új BKK-jegyárak

Június elsejétől emelkednek a fővárosi közösségi közlekedés jegyárai, de a bérletekért fizetendő díjak nem változnak, továbbá októbertől a bérlettel nem rendelkező utasoknak többet kell majd fizetniük a Repülőtéri Expresszen - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, amelyen a képviselők egyhangúlag elfogadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság múlt évről szóló beszámolóját.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×