eur:
394.02
usd:
364.85
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Előkészítik a Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni vakcinájával harmadik, emlékeztető oltásként az egri Markhot Ferenc Kórház oltópontján 2021. október 5-én.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Hogyan és kiket olthatnak 5 és 11 éves kor között? – A gyermekorvos válaszol

Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy az influenza elleni védőoltást mennyivel később érdemes felvenni a hivatalos ajánlás szerint. A Covid-oltás erre a korosztályra még akkor sem veszélyes, ha a gyermek épp tünetmentes fertőzött.

Az Európai Gyógyszerügynökség csütörtöki rendkívüli ülésén kiterjesztette a Pfizer–BioNTech koronavírus elleni oltóanyagának alkalmazását az 5–11 éves (12 éven aluli) gyerekekre is.

Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke kérdésünkre részletesen elmagyarázta a vakcina hazai alkalmazásának lehetőségeit.

"Egy kis nátha nem akadálya az oltás felvételének – tisztázta Havasi Katalin. – Természetesen egy akut betegség, egy hirtelen kezdődő lázas állapot vagy akár egy olyan nátha, amely előtt egy nappal még nem volt semmi, de köhécselés és nagy orrfolyás kíséri, ott várni kell, hogy mivé alakul a betegség."

Az oltást a gyermekek esetében is orvos adja be, az olthatóságra kizáró kritériumokat – súlyos allergia, alapbetegség – kérdőívesen vizsgálják.

"Szeretnénk, ha a saját oltóorvos oltaná a gyerekeket, mert ő ismeri őket,

így a vizsgálat nagyon gyorsan elvégezhető, minden információ rendelkezésre áll" – húzta alá Havasi Katalin, hozzátéve, ezzel kapcsolatban nagyon várják a pontos rendelkezést, mert akár az sincs kizárva, hogy oltópontos oltás lesz.

Ismert, a 12–18 év közötti korosztály választhatott, hogy oltópontra megy-e, a házi gyermekorvoshoz vagy az iskolában veszi-e fel a vakcinát.

Az oltásnak nem akadálya az átesettség, és az sem, hogy nem tudunk róla, hogy a gyermek átesett-e, sőt még az sem okoz súlyos szövődményt, ha valaki éppen fertőzött a korosztályból.

Közben jön az influenzaszezon is, ezzel kapcsolatban tisztázta, nincs súlyos következménye, ha az influenza és a koronavírus elleni oltást egyszerre adják be, de jelenleg két hét különbséget kell várni, az influenza ellenit később (ez vonatkozik az orrspray formátumú oltásra is).

A korosztályi oltási kampány várható kezdetéről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában: a 2 millió lekötött Pfizer-vakcina első, 130 ezer adagos része december 20. körül érkezik, utána kezdődhet az oltás, a szülőknek van idejük meghozni "a jó döntést".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×