Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.55
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
corgi puppy and a cute tabby cat stuck their muzzles and paws out of the car window during a summer trip
Nyitókép: Nataba / Getty Images

A szívizomgyulladás háziállatoknál is Covid-szövődmény lehet

Depresszív, letargikus viselkedés, az étvágy elvesztése, valamint nehézlégzés vagy ájulás lehet a baj tünete állatoknál.

Brit állatorvosok kutyák és macskák esetében is egyre gyakrabban találkoznak szívizomgyulladással. Luca Ferasin állatorvos elmondása szerint az állatok viselkedésének megváltozása mellett gyakori volt az is, hogy nehezen lélegeztek a tüdejükben felgyülemlett folyadék miatt, vagy gyakran elájultak, aminek hátterében az abnormális szívritmus állt.

A szívizomgyulladás embereknél azon túl, hogy egyes vakcinák igen ritka mellékhatása, egy másik állapot kapcsán is kialakulhat: ha koronavíruson esik át valaki – írja az NBC News.

A gazdák betegek voltak

Tavaly december előtt Ferasin páciensei mindössze 1,5 százalékára volt jellemző, hogy szívizomgyulladás miatt szorultak ellátásra, ez az arány ugyanakkor márciusra drasztikusan megváltozott. Ekkorra 12,5 százalékra nőtt a szívizomgyulladásos esetek aránya.

Az állatorvosok rájöttek arra, hogy az érintett kutyák és macskák gazdái az állatok tüneteit megelőző 3-6 hétben vagy pozitív koronavírustesztet produkáltak, vagy a megbetegedés jeleit észlelték magukon. Mindez egybeesett az alfa variáns brit térnyerésének periódusával.

Az eseteket tanulmányban feldolgozó Ferasin társaival megállapította, hogy 11 érintett állat közül két macska és egy kutya tesztje bizonyult pozitívnak koronavírusra, két további macska és egy kutya vérmintájában pedig antitestek jelenléte bizonyította, hogy átesett a megbetegedésen. A másik öt állatnál a teszteredmény is negatív volt és nem is találtak antitesteket vérükben.

Egyszerű terápiát alkalmaztak

Mivel az érintett praxisokban csak szívpanaszokkal látják el az állatokat, arról nem tudtak az orvosok beszámolni, hogy tipikus koronavírusos tünetek tapasztalhatók voltak-e náluk, és arról sincsenek adatok, hogy az általános állatorvosi praxisokban gyakrabban találkoznak-e koronavírusos esetekkel. Margaret Hosie állatorvos-virológus szerint az is lehetséges, hogy az állatorvosok nagy része nem is tud arról, hogy a betegség széles körben előfordulhat állatoknál is, illetve a szövődmény lehetősége sem mindenki előtt ismert.

A kutatásba bevont majdnem minden állat felgyógyult

oxigénterápia és vízhajtózás után, egyetlen macska kivételével, amelynél állandósult az abnormális szívritmus. Az állatok egyikét sem kezelték antivirális szerrrel.

Számos, a koronavírus különböző variánsai által megfertőzött állatról szerezhettünk már tudomást a világ sok tájáról, de szívizomgyulladásos eseteket most először mutatott be állatokban kutatócsoport, más variáns kapcsán nem sikerült összefüggést felfedezni a koronavírus és ezen állapot közt. Azóta Ferasin praxisában is visszatért a hasonló esetek aránya a korábbi szintre. Az állatorvos mindenesetre azt javasolja a koronavírusos gazdáknak, hogy kerüljék a kontaktust állataikkal: kérjenek meg mást az etetésükre, vagy maszkban foglalkozzanak velük.

A háziállatok nem fertőznek embert

Azt már sok kutatás bizonyította, hogy emberről állatra terjed a betegség, de állatról emberre nem, így attól senkinek sem kell tartania, hogy kedvence fertőzi meg koronavírussal.

Ferasin szerint fontos a koronavírus tanulmányozása háziállatokon, mert lehetséges, hogy az állatokban a vírus mutálódik, majd súlyosabb betegséget okoz az emberekben.

"Most az emberről emberre történő átvitel megelőzésére összpontosítunk, mert ez a kulcsfontosságú, de ha más fajokról nem vennénk tudomást, akkor a jövőre nézve problémákat halmozhatnánk fel" – mondta.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×