Arra is választ adtak a kutatók, hogy miként maradhatott fenn a latin nevén Carcharodon carcharias-ként ismert faj a Földközi-tengerben. A nagy fehér cápa egyik sajátossága ugyanis, hogy a lazacokhoz hasonlóan oda tér vissza szaporodni, ahol megszületett.
Eddig azt gondolták, hogy a mediterrán tengervilág fehér cápái az Atlanti-óceánban élőkkel állnak közeli
rokonságban. Mostanra viszont az Aberdeeni Egyetem Les Noble professzor által vezetett csapata különböző cápacsoportok mitokondriális génállományának vizsgálata után megállapította, hogy a földközi-tengeri példányok igencsak különböznek az atlantiaktól. Sokkal inkább az ausztráliai és új-zélandi cápákra hasonlítanak.
A génekben végbemenő változások a különböző generációkban véletlenszerűek ugyan, mégis szabályos rendszerességgel fordulnak elő. Ezeket az az ausztráliai és a földközi-tengeri cápák közötti sajátosságokat megfigyelve kiderítették, hogy körülbelül 450 ezer évvel ezelőtt válhattak szét, akkor, amikor a jégkorszakok közötti klímaváltozás erősen hatott az élővilágra.
Azt feltételezi az Aberdeeni Egyetem tudóscsoportja, hogy akkoriban az erős, meleg áramlatok észak felé terelték a cápákat, így térítve el a nagyhalakat eredeti céljuktól.
"Jelentős távolságra felúszhattak, mielőtt kifogyott alóluk a meleg víz. Ezután keleti, észak-keleti irányba igyekezhettek, arrafelé pedig nyilvánvalóan a Gibraltári-szoros az első állomás. Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy belássuk: a rossz felé haladókat bizonyára követte néhány egyéb példány is" - nyilatkozta dr. Les Noble a BBC News-nak.
A kutató szerint nem gyakori, hogy a cápák eltévednének az áramlatokban. Azonban, tette hozzá, néhány vemhes nőstény mégis megtehette ezt a hosszú utat.
"Lehet, hogy csupán néhány, vagy talán csak egyetlen cápaivadék született a Földközi-tenger vízében a téves útirány következményeként. De ez az egy bizonyosan visszatért, hogy ott alapítson családot" - vezette le a tudós az elméletet.