Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.7
bux:
146100.04
2026. november 3. kedd Győző

Top 200: Amerikai és brit egyetemek uralják a nemzetközi oktatást

Változatlanul az amerikai és a nagy-britanniai egyetemek a legjobbak a világon - derült ki a The Times toplistájából: a legjobb tíz oktatási intézményből hat az Egyesült Államokban, négy Nagy-Britanniában működik. A legjobb harmadik országbeli egyetem csak a 16. helyet tudta megszerezni a rangsorban.

A brit napilap listáját már ötödik éve folyamatosan a Harvard Egyetem vezeti, de egyre nagyobb szerepet kapnak a műszaki felsőoktatási intézmények; a Caltech, az MIT, valamint a zürichi és a hongkongi műszaki egyetem is javított korábbi helyezésén.

A legjobb 200-ba 29 brit egyetem került be - eggyel kevesebb, mint tavaly, míg az első száz több mint egyharmada amerikai intézmény. Előretörtek az ázsiai egyetemek - az első ötvenbe 9 is bekerült - ezek közül három Hongkongban működik.

Ann Mroz, a lista összeállítója szerint ugyan a brit egyetemek még mindig nagyon jól szerepelnek, ám az a tény, hogy az amerikai intézmények szinte bebetonozták magukat a legjobbak között, komoly kérdéseket vet fel a brit oktatás jövőbeli finanszírozásával kapcsolatban. Emlékeztetett arra, hogy a Harvard Egyetem egymaga annyi pénzzel gazdálkodik, mint az összes brit egyetem együtt.

A toplistát 6300 egyetemi oktató és 2300 dolgozó megkérdezésével állították össze - a saját intézményére senki sem szavazhatott.

A világ húsz legjobb intézményének listája:
1. Harvard Egyetem (USA)
2. Yale Egyetem (USA)
3. Cambridge-i Egyetem (Nagy-Britannia)
4. Oxfordi Egyetem (Nagy-Britannia)
5. Kaliforniai Műszaki Egyetem (USA)
6. IMPERIAL College London (Nagy-Britannia)
7. UCL (University College London) (Nagy-Britannia)
8. Chicagói Egyetem (USA)
9. Massachusetts Műszaki Egyetem (MIT - USA)
10. Columbia Egyetem (USA)
11. Pennsylvania Egyetem (USA)
12. Princeton Egyetem (USA)
13. Duke Egyetem (USA)
13. Johns Hopkins Egyetem (USA)
15. Cornell Egyetem (USA)
16. Ausztrál Nemzeti Egyetem (Ausztrália)
17.. Stanford Egyetem (USA)
18 Michigani Egyetem (USA)
19. Tokiói Egyetem (Japán)
20. McGill Egyetem (Kanada).

A teljes listát megtekintheti a The Times honlapján.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Hétfőn az iráni konfliktus enyhülésével kapcsolatos várakozások hatására jelentősen csökkentek az energiaárak, a tőzsdei hangulatot azonban továbbra is beárnyékolták a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Kedd reggel aztán ismét kiéleződött a közel-keleti helyzet, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm-sziget ellen. Mindeközben azonban egyre több hír érkezik a diplomáciai tárgyalások előrehaladásáról, sőt, a legfrissebb értesülések már kölcsönös engedményekről és egy lehetséges megállapodásról szólnak. Az egymásnak ellentmondó geopolitikai fejlemények jelentős árfolyammozgásokat váltanak ki: az olajpiacon éles fordulatokat láthatunk, miközben a részvénypiacokon is fokozódik a bizonytalanság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×