Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Fucsovics Márton az orosz Andrej Rubljov ellen játszik a wimbledoni teniszbajnokság férfi egyesének nyolcaddöntőjében Londonban 2021. július 5-én. Fucsovics negyeddöntőbe jutott, miután öt játszmában legyőzte Rubljovot.
Nyitókép: MTI/AP/Alberto Pezzali

Így magyarázta meg Fucsovics Márton a váratlan lépését

Fucsovics Márton visszalépett a férfi egyestől a tokiói olimpián. A közösségi médiában vezetett oldalán közleményben indokolta meg kényszerű lépését.

„Nehéz szívvel, külső-belső fájdalmakkal, de idő előtt búcsút kell, hogy intsek életem első olimpiájának, melyen résztvevőként ott lehettem. Vállsérüléssel vágtam neki az útnak, amit szerettem volna inkognitóban tartani, mert ahogy azt többször is említettem már, sokat jelentett számomra az, hogy a pályafutásom során először sikerült eljutnom az olimpiára, ahol most sok-sok honfitársammal együtt versenyezhettem volna, dicsőséget szerezve ezzel a hazámnak. De bárhogy is megtettem mindent és megtettek itt értem a helyszínen is, és otthon is minden erőfeszítést annak érdekében, hogy pályára tudjak lépni, sok szempontot mérlegelve – főleg a teniszezőket érintő több órán át tartó folyamatos fizikai terhelést – mégis úgy döntöttünk, hogy a mai játéktól, a Hubert Hurkacz (ATP-12.) elleni mérkőzéstől játék nélkül visszalépek, a következő versenyekre tekintettel is. Sajnálom, hogy nem tudtam megmutatni hogy mire vagyok képes az olimpián. Remélem lesz még rá lehetőségem. Csalódott vagyok… Ezúton is megköszönöm a Magyarock-Olympic Team Hungary támogatását és segítségét, természetesen az egész magyar csapatnak nagyon szurkolok és kívánok nekik sok sikert és dicsőséget a továbbiakhoz!”

A kvalifikációt szerzet magyar teniszezők közül Babos Tímea már itthon úgy döntött, hogy sérülése miatt nem vesz részt az olimpián, s emiatt párostársa, Jani Réka sem indulhatott. Fucsovics Márton Tokióban lépett vissza.

Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×