eur:
413.1
usd:
394.25
bux:
79243.31
2024. december 18. szerda Auguszta
Bíró Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a budapesti vízilabda Európa-bajnokság női tornája elődöntőjében játszott Magyarország - Spanyolország mérkőzésen a Duna Arénában 2020. január 23-án.
Nyitókép: MTI/Czagány Balázs

Bíró Attila: egyre szélesebbek a mosolyok a lányok arcán

Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az elutazás előtt azt mondta az InfoRádiónak, hogy a csapat legalább egy éremért megy a nyári játékokra. A 25 Gurisatti Gréta a csapat bohócának tartja magát, de ahogy az InfoRádiónak elmondta, szerepe sokkal fontosabb a Európa-bajnoki bronzérmes magyar női vízilabda válogatotton belül.

Bíró Attila úgy érzi, hogy a magyar női vízilabda-válogatott felkészülésében az amerikai kitérőjük volt a leghasznosabb, amely során mind a magyar, mind az amerikai együttes játékáról „sok álarc lehullt”. Említésre méltó továbbá az athéni Világliga, ahol végül második lett a női pólóválogatott, és ugyancsak kiderültek dolgok, többek között hiányosságok is, amit azonban nem késő korrigálni – tette hozzá. .

Emellett nem volt elhanyagolható az egyhetes közös felkészülés Kanada együttesével, két hivatalos mérkőzéshez is volt szerencséjük összemérni a tudásukat. Az oyamai edzések előtt még nem voltak csúcsformában, és volt miben javulniuk, de onnantól már minden könnyebb, és már az edzések is rövidebbek.

„Úgyhogy egyre szélesebbek lettek a mosolyok a lányok arcán”.

Keszthelyi-Nagy Ritával, illetve a játéktudása és a csapatban betöltött helye miatt a rá háruló megkülönböztetett szereppel kapcsolatban Bíró Attila kiemelte: külön személyiségfejlesztő céggel dolgoztak azon, hogy ha ne adj' Isten valamilyen okból kifolyólag a csapatkapitány kiesne, akkor is legyen, aki felveszi a zászlót, és a többiek tudják követni. Sőt, a szakember úgy véli, a csapatkapitány mellett is szükséges egy-két olyan ember, aki irányíthatja a csapatot, terheket levéve Keszthelyi-Nagy Rita válláról. Ilyen Garda Krisztina és Illés Anna, akik a klubjukban is meghatározó vízilabdázók, illetve Gyöngyösi Anikó, valamint Szűcs Gabriella, aki már a harmadik olimpiájára készül, így nagy segítséget nyújthat. „Tehát a csapat nagyon jó elegye az idősebb és a fiatalabb játékosoknak, egy olyan homogén egységet alkotva, ami biztató lehet.”

Bíró Attila a magyar válogatott mellett 5-6 csapatot érez éremesélyesnek. Mint fogalmazott, az amerikai válogatott dobogós helyezése majdnemhogy bérelt, de hogy melyik foka, ahhoz reméli, nekik is lesz pár szavuk. Számolni kell továbbá a spanyol, a holland, az ausztrál és az orosz válogatottal is, Kína pedig teljesen „sötét ló”, miután nem látta őket játszani senki másfél éve. A szövetségi kapitány végül elárulta, bármilyen színű éremnek nagyon örülne, de

ha esetleg az a legnemesebb színű lenne, akkor az „tényleg a világ legszebb öröme lenne”.

Gurisatti Gréta: kellenek a bohócos emberek

Az InfoRádiónak nyilatkozó Gurisatti Gréta kiemelte: valamennyi mérkőzésükön jól szeretnének szerepelni, megnyerve azokat Tokióban, azonban

nem a döntővel szeretnék indítani az egész olimpiát.

Mint emlékeztetett, a csoportjukban egy nagyon erős ellenféllel, az oroszokkal kezdenek, de az amerikai válogatottról sem szabad megfeledkezni, amely évek óta az abszolút favoritnak számít. Ennek ellenére nem gondolná, hogy verhetetlenek, utalva az athéni Világliga döntőjére, ahol három és fél negyedig „iszonyatosan” jól játszott a magyar válogatott, és hosszú ideig vezetett is. „És volt három-négy olyan kapufánk, ami, ha bepattan, akkor… de nincs akkor!

Elég egyszer megverni őket a legfontosabb pillanatban, amit értsen úgy mindenki, ahogyan szeretne.”

Vagyis nem úgy futnának neki az ötkarikás játékoknak, hogy már a döntőben vannak, hanem az első összecsapásra fókuszálnak, és lépésről lépésre haladnak előre – foglalta össze.

A csapatban betöltött szerepét illetően Gurisatti Gréta azt mondta, az egyik, talán, ha nem a legfontosabb a hit és a motíváció. Elárulta, a parton nagyon szereti „inzultálni” a csapattársait, és ha valakin azt látja, hogy rosszabb kedve van, igyekszik a hangulatot feldobni, illetve a mérkőzések bizonyos periódusaiban, amikor nehezebben megy a játék, tartani a lelket a többiekben. „Nyilván a lányok ismernek, és tudják, hogy az egyik bohóca vagyok a csapatnak, ami nélkül nem tudnánk jól működni.

Kellenek a bohócos emberek, ami természetesen nem az edzéseken, hanem a parton, a köztes időkben jelenik meg.”

Mint hozzátette, kiskora óta olyan személyiség, aki, bármilyen vert állásban is szentül tudja hinni az utolsó percig, hogy nyerni lehet, ami a pályafutása során már számtalanszor be is bizonyosodott. „Nem rólam szól, de igenis, ha vannak ilyen egyéniségek a csapatban, és ezt sikerül egymásra átragasztanunk, akkor a vége egy nagy örömködés, úgyhogy ezen leszünk.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: a patrióták nyernek, a liberálisok Brüsszelbe szorulnak vissza, az Mordor vidéke

Orbán Viktor: a patrióták nyernek, a liberálisok Brüsszelbe szorulnak vissza, az Mordor vidéke

El fogunk érkezni ahhoz a nagy kérdéshez, hogy az ilyen nagyságrendű problémákkal, mint amilyenekkel a Nyugat most küzd, sikerül-e az ottani politikai rendszereknek a demokrácia keretein belül megoldást találniuk – tette fel a kérdést a miniszterelnök egy interjúban. Beszélt Ukrajna támogatásának várható megcsappanásáról, a tűzszünet esélyéről, a liberálisok és a patrióták küzdelmeiről.

Jogerősen elítélték Nicolas Sarkozy volt francia elnököt

Nicolas Sarkozy ellen több jogi eljárás is folyamatban van, de ez volt az első, amely bírósági szakaszba került, és az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció miatt jogerősem elítéltek egy volt köztársasági elnököt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×