eur:
390.66
usd:
358.93
bux:
72940.89
2024. július 22. hétfő Magdolna
Liu Shaolin Sándor (b) és a későbbi bronzérmes Liu Shaoang a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyének döntője előtt a Fővárosi Fedett Stadionban a pekingi téli olimpián 2022. február 7-én. Liu Shaolin ugyan elsőként haladt át a célvonalon a döntőben, de végül a zsűri két esetben is szabálytalannak látta, sárga lapos büntetéssel zárták ki, azaz a teljes mezőny végére sorolták.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Bánhidi Ákos a megóvott futam után: a fiúknak van erejük ahhoz, hogy mindenkit túlszárnyaljanak

A magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere szerint a férfi versenyzők túlteszik magukat a hétfői 1000 méteres döntőben történteken, fel fognak állni az 1500 méteres szám szerdai futamaira.

Az 1000 méter fináléjában ugyan Liu Shaolin Sándor elsőként haladt át a célvonalon, ám a zsűri kétszer is szabálytalannak találta, ezért sárga lappal kizárta, így az egész mezőny végére sorolta. Testvére, Liu Shaoang ugyanakkor harmadik lett, ezzel megszerezte az első magyar egyéni téli olimpiai érmet.

"Önmagában hatalmas eredmény, hogy van már két bronzérmünk Pekingben, ez nagyszerű dolog, mert Magyarország még egyetlen téli olimpián sem tudott egynél több érmet szerezni. Ezzel együtt van bennünk hiányérzet, nem véletlenül óvtunk az 1000 méteres döntő után, nem tartottuk igazságosnak Liu Shaolin kizárását" - mondta az MTI-nek Bánhidi.

A szakember hangsúlyozta azt is, versenyzőinek van elég tapasztalata ahhoz, hogy kezelni tudják az egyszer fenn, egyszer lenn érzést.

"Ezek a fiúk önmagukat állítják fel, önmagukat erősítik. Van még négy versenynap, van még mit kaszálni, és tudnak is majd, hiszen jó állapotban vannak" - tette hozzá Bánhidi. "Azt maguktól is tudják, hogy van még feladatuk, ezzel nem is kell nekünk, edzőknek törődni. Sokkal inkább a történtek lelki oldalával. A versenyzőkkel folyton éreztetjük ebben a helyzetben is, hogy velük vagyunk, szeretjük őket, és mindenben kiállunk mellettük."

Bánhidi kiemelte, a fiúk folyton győzni mennek fel a jégre, ezért is vannak olykor érzelmileg felpörögve, hiszen van erejük ahhoz, hogy mindenkit túlszárnyaljanak.

A magyar short track csapat két versenynap alatt két érmet szerzett: szombaton a vegyesváltó, hétfőn pedig Liu Shaoang 1000 méteren lett harmadik.

A rövidpályás gyorskorcsolya versenyei szerdán a férfi 1500 méterrel folytatódnak a Liu fivérekkel és Krueger John-Henryvel, ebben a számban érmeket is osztanak. Emellett a női 1000 méter selejtezőjében Jászapáti Petra és Kónya Zsófia áll rajthoz, míg a női váltó elődöntőjében nem lesz magyar érdekeltség.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.22. hétfő, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Biden visszalépett - Hogyan tovább az amerikai elnökjelölti versenyben?

Biden visszalépett - Hogyan tovább az amerikai elnökjelölti versenyben?

Joe Biden regnáló amerikai elnök vasárnap este bejelentette visszalépését a 2024-es amerikai elnökválasztástól. Már Biden utódja is meg lehet, hiszen az elnök Kamala Harris alelnök elnökjelöltségét támogatja. Az eddigi pollok alapján ez azonban nem javítaná jelentősen a demokraták esélyeit Donald Trump republikánus elnökjelölttel szemben, aki úgy fogalmazott, hogy Harrist még könnyebb lesz megvernie, mint Bident.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×