eur:
413.13
usd:
399.15
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola
Gyulay Zsolt, a MOB elnöke a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) együttműködési megállapodásának aláírásán Budapesten 2022. november 10-én. Az együttműködés célja, hogy a közmédia az összes csatornáján bemutathassa a 2024-es párizsi olimpiára készülő, illetve kvótáért küzdő sportolók útját a nyári játékokig.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Gyulay Zsolt: akár 10-12 olimpiai aranyat is nyerhet Magyarország Párizsban

A Magyar Olimpiai Bizottság frissített becslése szerint 14–22 magyar érem születhet jövő nyáron a párizsi olimpián. Az elnök szerint igen jók az aranyesélyek is.

Sportdiplomáciai szempontból rendkívül sikeres volt az idei év, főleg az atlétikai vb miatt – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A kétszeres olimpiai bajnok kajakozó szerint nagy meglepetést okoztunk az idelátogató 205 országnak, hiszen sokan voltak, akik még sosem jártak Magyarországon, Budapesten, és elképedtek, hogy szakmai szempontból is milyen ideális helyszín a főváros.

A MOB elnöke úgy látja, hogy mindegyik szövetség, minden versenyző végzi a dolgát, a feladatára koncentrál, így a lehetőségekhez képest sok kvótát sikerült az idén megszerezni, és reméli, hogy ez a jövőben is így lesz. A sikerhez azonban kell a tapasztalat is, a közvélemény is úgy tartja, az idősebb, rutinosabb versenyzőknek könnyebb dolguk van, de ő annak idején pont fordítva élte ezt meg, ahogyan sokan mások is. Véleménye szerint minél eredményesebb, minél tapasztaltabb egy olimpikon, annál inkább görcsöl a versenytől, mert tudja, mi a vesztenivalója. Sokszor pedig jön egy fiatal, 20-24 évesen odapattan egy olimpiára, senkitől sem félve, és letarolja a világot – tette hozzá.

Elmondása szerint minden életszakaszban más a versenyzés, amire lehet tudatosan készülni.

Példaként hozta fel az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF), ami remek lehetőség erre, 100-110 sportoló itt találkozik életében először multisport eseménnyel, itt tapasztalja meg első alkalommal, hogy egy magyar csapat esküt tesz egy világverseny előtt, felvonul a nyitóünnepségen, szurkol egymásnak a különböző versenyeken. Úgy fogalmazott: megismeri az olimpiai családhoz tartozás érzését, versenyez a saját hazájáért.

Magyarázata szerint egy ilyen esemény teljesen más, mint egy Európa- vagy világbajnokság, ahová az ember a saját sportágában, a saját csapatával megy. Mint mondta, erre készítik fel a versenyzőket, aminek látszik is az eredménye, hiszen elképesztően jól szerepeltek a tavalyi EYOF-on is, és az idein is, Mariborban. Megjegyezte, rengeteg érmet szerzett a magyar csapat például atlétikában, már látszik a Zsivótzky Gyula Program eredménye.

Úgy véli, a 2028-as Los Angeles-i olimpián meglepetéseket fognak okozni ezek a fiatalok.

A hivatalos becslés szerint a 2024-es párizsi olimpiáról 14-22 éremmel térhetnek haza a magyar sportolók. Ezzel kapcsolatban Gyulay Zsolt azt mondta, ő úgy látja, hogy ebből akár 10-12 is lehet aranyérem. Esélyes sportágként említette az öttusát, az úszást, a birkózást, a kajak-kenut, illetve külön kiemelte a vívást. Azt viszont hozzátette, a végeredmény bármi lehet, hiszen a végső szám nagyon sok mindenen múlik, egyelőre legfeljebb tippelgetni lehet, hány érmet sikerül szerezni a végén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×