eur:
413.13
usd:
399.15
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola
Szilágyi Áron, a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard világkupaverseny aranyérmese a BOK Csarnokban 2023. március 25-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Ismét megnyerte a Gerevich-Kovács-Kárpáti világkupát Szilágyi Áron

A döntőben az elmúlt évben Európa-bajnok Sandro Bazadzéval vívott.

A tavalyi győzelme után Szilágyi Áron ismét megnyerte a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard világkupát.

A háromszoros olimpiai bajnok vívó georgiai, kazah, amerikai ellenfélen keresztül jutott el - különösebb megerőltetés nélkül - a negyeddöntőig, ahol a 16 között Iliász Nikolászt búcsúztató egyiptomi Ziad Elszisszivel csapott össze. Az elején könnyedén adta a tusokat, de 4-1 után az egyiptomi egyenlített. Aztán Szilágyi 8-4-re megint elhúzott, az egyperces pihenőt követően pedig Elszisszi 12-11-nél tudott a legközelebb férkőzni a magyar kardozóhoz. Onnantól viszont Szilágyi adott tusokat.

Az elődöntőben Gu Bon Gillel csapott össze, és magas színvonalú asszóban győzte le hat tus különbséggel a dél-koreai válogatottal kétszeres olimpiai, négyszeres világbajnok ellenfelét.

A tavaly nyáron az egyéni világbajnoki aranyérmet is begyűjtő magyar vívó a döntőben az elmúlt évben Európa-bajnok Sandro Bazadzéval mérkőzött. Jobban kezdett a világranglista georgiai éllovasa, aki 8-4-re vezetett, amikor az egyperces szünet következett. A folytatásnál piros lapot, ezzel büntetőpontot kapott Bazadze, mivel korábban sárga lapot érően "rajta" előtt indult, ezúttal pedig akció közben elfordult, mert azt hitte, volt találat. A számára kedvezőtlen akció ugyanakkor nem zavarta meg, 11-5-re elhúzott, majd 14-10-nél egészen közel került a győzelemhez. Szilágyi azonban képes volt összeszedni magát, tusról tusra jött fel, a teljesen megtelt lelátóról többször is felhangzott az "Áron, Áron" buzdítás, végül összejött az egyenlítés, majd a győzelmet érő tust is a magyar vívó adta.

"A döntőben minden volt, mint a búcsúban" - mondta közvetlenül az utolsó asszója után a közönségnek. "Sandro elképesztően gyors volt az első félidőben, erre kellett megtalálnom a megfelelő választ."

Úgy fogalmazott, hogy különösen a szünet után adott neki erőt a biztatás, az egyperces pihenőben arra gondolt, hogy ha már ennyien kijöttek neki szurkolni, nem hagyhatja cserben őket.

"Próbáltam összeszedni magam, mert fáradt is voltam" - tette hozzá.

Elárulta, hogy az ellenfél 14-10-es vezetésénél úgy érezte, nincs vesztenivalója.

Az MTI-nek kiemelte, hogy az elején nagyon lassan mozgott, a későbbiekben valahogy meg kellett törnie Bazadze lendületét.

"Arra mindig számíthat az ember, hogy a világranglista vezetőjével összekerül egy versenyen. Sokszor találkoztunk, de most más stílusban vívott" - folytatta.

Edzője, Decsi András úgy vélekedett, hogy a verseny rangjához méltó volt a döntő.

"Áron sokszor találkozott már Bazadzéval, aki azonban most a korábbiaknál támadóbb, agresszívebb volt, jött befelé a páston, ennek kellett megtalálni az ellenszerét. Az első félidőben hajszálon múltak Áron találatai, a szünetben azt mondtam neki, higgyen a parádokban. Ilyen szinten ekkora hátrányt ledolgozni nem kis teljesítmény" - hangsúlyozta az MTI-nek a szakember.

A budapesti versenyt a világranglista másodikjaként kezdő Szilágyi decemberben Orléans-ban Grand Prix-t nyert.

A mostani viadalon könnyedén összejöhetett volna magyar negyeddöntő, de Iliász egy fordulóval korábban egy tussal kikapott Elszisszitől úgy, hogy 13-11-re vezetett, majd az egyiptomi fordítása után 13-14-ről még egyenlített. Az utolsó találatot vitatta, az asszóvezető azonban videózás után megerősítette első ítéletét. Iliász ukrán vívó elleni sima győzelemmel kezdett, a második ellenfele pedig az Oh Szang Ukot meglepetésre legyőző japán Streets Kaito volt. A csapatban négyszeres világ- és egyszeres olimpiai bajnok dél-koreai vívó, aki két éve megnyerte a budapesti versenyt, hosszú kihagyás után tért vissza. Iliász a japán ellen is simán nyert.

A 16-ban volt Gémesi Csanád is, aki az első fordulóban a 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári Andrást, a nemzetközi rangsor 13. helyezettjét győzte le, akárcsak a decemberi országos bajnokság döntőjében. Ezúttal 8-3-ra elhúzott, majd Szatmári 10-9-nél fordított, de utána már csak Gémesi adott tust.

"Egyszerűen nem vívtam jól" - összegzett később a vesztes. Gémesi másodjára szoros asszóban múlta felül német ellenfelét, majd a tavaly vb-ezüstérmes Maxime Pianfettival találkozott, akivel szemben egyáltalán nem találta a ritmust. Egymás után kapta a tusokat, tanácstalannak tűnt, nem volt esélye a felzárkózásra. Később azt mondta, "lerohanta" őt a francia vívó.

A budapesti viadal pénteken a selejtezővel kezdődött a BOK Csarnokban, a 211 fős mezőnyben 21 hazai vívó indult. Közülük öt - Szilágyi és Szatmári kiemeltként, Iliász, Gémesi és Galgóczy Tamás a selejtezőből továbbjutva - vívhatott a főtáblán. Utóbbi szombaton az első mérkőzésén vereséget szenvedett.

Vasárnap a Zarándi Csaba csapat világkupára kerül sor a BOK Csarnokban, a verseny 11 órakor rajtol, 17 órakor rendezik a bronzmérkőzést, utána pedig a döntőt.

Eredmények:

a 64 között:

Szilágyi Áron-Beka Bazadze (georgiai) 15-10

Iliász Nikolász-Andrij Jagodka (ukrán) 15-7

Gémesi Csanád-Szatmári András 15-10

Tom Seitz (francia)-Galgóczy Tamás 15-8

a 32 között:

Szilágyi-Artyom Szarkisszjan (kazah) 15-8

Iliász-Streets Kaito (japán) 15-8

Gémesi-Frederic Kindler (német) 15-13

a 16 között:

Szilágyi-Mitchell Saron (amerikai) 15-11

Ziad Elszisszi (egyiptomi)-Iliász 15-14

Maxime Pianfetti (francia)-Gémesi 15-2

negyeddöntő:

Szilágyi-Elszisszi 15-11

Gu Bon Gil (dél-koreai)-Daryl Homer (amerikai) 15-11

Pianfetti-Ha Han Szol (dél-koreai) 15-5

Sandro Bazadze (georgiai)-Eliott Bibi (francia) 15-10

elődöntő:

Szilágyi-Gu 15-9

Bazadze-Pianfetti 15-9

döntő:

Szilágyi-Bazadze 15-14

A végeredmény: 1. Szilágyi Áron, 2. Sandro Bazadze, 3. Gu Bon Gil és Maxime Pianfetti, ...11. Iliász Nikolász, ...15. Gémesi Csanád, ...36. Szatmári András, ...53. Galgóczy Tamás

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×