Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Az éllovas Ferencváros nem bírt a sereghajtó Vasassal

A zöld-fehérek immár hét kör óta veretlenek, míg a piros-kékek a bravúros pontszerzés ellenére sem mozdultak el az utolsó helyről.

A címvédő és éllovas Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott sereghajtó vendégével, a Vasassal a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

OTP Bank Liga, 17. forduló:

Bár a várakozásoknak megfelelően a Ferencváros irányította a játékot, azonban igazán komoly helyzetet a szünetig nem tudott kidolgozni a szervezetten futballozó Vasas ellen. Az angyalföldiek szórványos ellentámadásai egy kivételtől eltekintve semmiféle veszélyt nem jelentettek Dibusz kapujára.

A térfélcserét követően a Ferencváros nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, amit Besic keresztlécen csattanó lövése is jelzett. Ebben a periódusban teljesen beszorult a vendégcsapat, amelyet másodjára is a keresztléc mentett meg attól, hogy hátrányba kerüljön. Bár az idő múlásával csökkent a nyomás a Vasas kapuján, de így is voltak veszélyes lehetőségei a zöld-fehéreknek, akik mégsem tudtak betalálni. A hajrában ismét "egykapuzott" az Európa-ligában nyolcaddöntős FTC, de ezen a napon nem tudta feltörni a Vasas védelmét.

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 16 12 2 2 36-13 38 pont

2. Kisvárda Master Good 17 7 5 5 29-31 26

3. Kecskeméti TE 16 6 8 2 23-16 26

4. Puskás Akadémia FC 16 6 7 3 22-18 25

5. Debreceni VSC 17 6 5 6 30-27 23

6. ZTE FC 17 6 4 7 25-22 22

7. Paksi FC 16 6 4 6 29-28 22

8. MOL Fehérvár FC 16 5 4 7 20-23 19

9. Mezőkövesd Zsóry FC 16 4 4 8 18-26 16

10. Újpest FC 16 4 4 8 19-29 16

11. Budapest Honvéd 16 4 4 8 16-27 16

12. Vasas FC 17 3 7 7 13-20 16

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×