Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
A Kisvárda FC labdarúgócsapatának újonnan felavatott stadionja, a kisvárdai Várkert Stadion a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójában játszott Kisvárda Master Good - Ferencvárosi TC mérkőzésen 2018. augusztus 11-én.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Kinevezte új edzőjét a Kisvárda

Az akadémiáról érkezik a nemzetközi porondon szereplő csapat szakvezetője.

Török Lászlót nevezték ki a Kisvárda Master Good labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

A klub honlapjának beszámolója szerint az 52 éves szakember 2006-tól 2018-ig dolgozott Kecskeméten, ahol irányította az NB II-es, majd NB I-s csapatot vezetőedzőként, hét évig pedig az akadémia szakmai igazgatója volt. Az elmúlt fél évet Kisvárdán töltötte a helyi akadémián, ahol az U19-es csapatot vezette.

"Az U19-es csapat mellett az osztályozón az U17-esek munkájába is besegített, az utolsó meccseken már ő irányított, ezáltal még nagyobb rálátása van a teljes utánpótlásunkra, ami fontos, hiszen célunk és feladatunk is a fiatalok beépítése, és olyan futballisták kerültek most a felnőttek közé, akikkel ő már együtt dolgozott az elmúlt fél évben" - mondta Révész Attila sportigazgató. "Az állandóságot a segítők, vagyis Erős Gábor és Gerliczki Máté jelenléte garantálja. Ezzel a lépéssel végképp elmondhatjuk, hogy a felnőtt szakmai stábunk minden tagja az akadémiánkról került ki, ami egyedülálló az országban".

"Tisztában vagyok azzal, hogy milyen szakmai alapelvek mentén kell haladnunk a napi munkában, csapatban dolgozunk, a végső döntéseket viszont nekem kell meghoznom. Meg kell felelnünk az úgynevezett fiatalszabálynak, ezért nagyon oda kell figyelnünk bizonyos játékpercekre, a fiatalok beépítésére, az ő egyéni képzésük és fejlesztésük is az egyik fő feladatom lesz. Ami jó volt, azt meg kell tartanunk, esetleg még jobbá kell tennünk" - fogalmazott Török László.

A Kisvárda Master Good az előző idényben története legjobb eredményét elérve második lett az OTP Bank Ligában, így a következő szezonban a Konferencia Liga selejtezőjében szerepelhet, ahol a második fordulóban a kazah Kajrat Almati lesz az ellenfele.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×