Infostart.hu
eur:
385.09
usd:
331.62
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Birmingham, 2013. május 19.Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője búcsúzik a szurkolóktól, miután befejeződött csapatának a West Bromwich Albion ellen az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzése Birminghamben 2013. május 19-én. Ferguson most irányította utoljára a Manchester Unitedet, mert a bajnokság végén nyugalomba vonul. (MTI/EPA/David Jones)
Nyitókép: David Jones

"ZTE-Manchester United: 1-0" - könyvet írtak a zetés aranyévről

Hiánypótló kiadvány készült arról a futballévről, amikor Koplárovics Béla villant egyet.

A korábbi bajnokcsapat szinte minden tagja, de a szakosztály dolgozói is részt vettek hétfőn Zalaegerszegen azon a rendezvényen, amelyen a ZTE futballistáinak legsikeresebb, 2002-es évéről szóló könyvet mutatták be.

Bóbics László, az Aranyév című kötet szerzője és kiadója felidézte, hogy 2002-ben a ZTE futballcsapata nemcsak a magyar bajnoki címig jutott el, de világszenzációt is keltett azzal, hogy megverte a Manchester Unitedet a Bajnokok Ligájában. Nagy Ferenc és Lang József "építette fel" az akkori csapatot azzal, hogy sztárjátékosokat és -edzőket igazoltak, és olyan összetartó gárda jött létre, amely szép sikereket ért el.

"A Fradi elleni döntetlennel megtörtént a csoda, kitörölhetetlen élmény volt, ahogy ellepték a szurkolók a pályát, és ezrek ünnepeltek, sírtak a gyepen" - elevenítette fel Bóbics László azt a pillanatot, amikor a döntetlent jelentő góllal bajnok lett a ZTE 2002-ben. Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy azt hitték, ennél tovább már nincs, nem sokkal később mégis világszenzációt jelentett, amikor

a Bajnokok Ligájában, a David Beckhammel felálló Manchestert legyőzték Koplárovics Béla góljával.

A könyv szerzője szerint akkoriban nemcsak Magyarország legjobb futballcsapata volt a ZTE, de legjobb szurkolótábora is a Zalaegerszegnek volt. Ennek a családias, összetartó gárdának a történetét dolgozta fel a könyvben, amelyben a szertárostól a pályagondnokig mindenki szerepel, akinek akkor része volt a sikerekben.

Bozsik Péter, a bajnokcsapat vezetőedzője úgy vélekedett, hogy akkor lehet eredményes egy csapat, ha az elnöktől a takarítóig mindenki egy irányba húz, márpedig ez 20 évvel ezelőtt megvalósult Zalaegerszegen. Rövid idő alatt nagyon jó gárdát sikerült összehozni, "egy-két nehézfiúval", és végül hatalmas elszántsággal és közös munkával lehettek sikeresek.

Gyimesi Endre, aki 1994 és 2010 között, vagyis a bajnoki évben is polgármestere volt a városnak, szintén Nagy Ferenc és Lang József csapatépítő munkáját emelte ki. Ők teremtették meg az alapokat és hoztak létre az országban elsőként a labdarúgó-szakosztályok közül részvénytársaságot. Felidézte azt is, hogy a sakkozók és a kosárlabdázók mellett a futballisták is Pro Urbe díjat kaptak a várostól.

Végh Gábor, a ZTE FC elnöke úgy fogalmazott, hogy ha a 20 évvel ezelőtti összefogáshoz hasonló kialakul ma is, akkor jó játékosok és edzők mellett újra lehet sikeres a ZTE, de már egy dobogós hellyel is bajnoknak tekintené a csapatot. Meglátása szerint

Zalaegerszegen kívül jobb a megítélése a klubnak, mint helyben,

de ha sikerül jobb eredményeket elérni, a zalaegerszegiek véleménye is változik.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt mondta: a magyar sporttörténet kitörölhetetlen része marad Koplárovics Béla gólja az MU ellen. Ez a csapat azóta sem csak Zalaegerszeg, hanem Zala megye csapata, és fontos, hogy meg tudják tölteni a stadiont, élményt adjanak az embereknek.

Hiánypótló kötetnek nevezte a kiadványt Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere, hozzátéve, hogy nemrég a ZTE százéves évfordulójáról szóló könyv is készült. Zalaegerszeg 1996 óta a nemzet sportvárosa, az itteni közösség számára kiemelt jelentőségű a sport, és a legnépszerűbb továbbra is a labdarúgás - tette még hozzá.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×