Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Szilágyi Áron kardvívó a magyar olimpiai vívóválogatott nyílt edzésén a tatai edzőtáborban 2021. július 12-én. A küldöttség július 15-én kel útra a japán főváros felé a szövetségi kapitányt helyettesítő sportigazgató, Boczkó Gábor vezetésével. A koronavírus-járvány miatt 2020-ról 2021-re halasztott ötkarikás játékokat július 23. és augusztus 8. között rendezik.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Nem fordult még elő ilyen Szilágyi Áronnal

A hétvégi vívó országos bajnokságon már pástra lép Szilágyi Áron. A háromszoros egyéni olimpiai bajnok kardozó az elmúlt hónapokban Londonban töltötte a legtöbb időt, és brit versenyzőkkel együtt is készült.

A pályafutása alatt még nem fordult elő, hogy négy hónapon át ne fogott volna kardot a kezébe, most azonban úgy érezte, ha még sokáig szeretné űzni a vívást, és nem akar kiégni, akkor erre most szükség van – fogalmazott az kérdésünkre Szilágyi Áron. Mint mondta, jól esett számára a pihenés, sikerült feltöltődnie, tehát hasznosnak, jónak tartja az olimpia óta eltelt időszakot, most pedig már készen áll, hogy belevesse magát az újabb felkészülésbe.

Természetesen a pihenő vége felé már volt „pengeéhsége” – árulta el a háromszoros egyéni olimpiai bajnok kardozó, de az is volt a célja, hogy akkor menjen először le a vívóterembe, amikor úgy érzi, igazán szeretne kardot fogni, amikor igazán hiányzik már számára a vívás, a pást és az ellenfelek. Végül a november eleji orleans-i Grand Prix-viadal magyar asszóit nyomon követve érezte, ideje újra edzésbe állnia, és óvatosan megkezdte a felkészülést.

Szilágyi Áron érdekes élménynek nevezete első edzését már háromszoros olimpia bajnokként. Miután jelenleg Londonban tartózkodik, a felkészülést angol vívókkal kezdte meg, akik – elmondása szerint – nagyon örömmel üdvözölték. Ugyanakkor furcsának tartja, hogy

a sport, amit négy hónappal korábban még az egyik legjobban űzött a világon, annak most az alapmozdulatai sem úgy mennek, ahogyan megszokta, és mindent szinte újra kell tanulnia.

Egy-másfél, esetleg két hónapos kihagyáshoz már hozzászokott, de az, hogy négy hónapon át nem tartott kardot a kezében, az meglátszott az első edzéseken. De „elég hamar visszajött az érzés” – tette hozzá.

És miért éppen London? Mint azt a kardozó elmondta, egyrészt feleségét, Szántó Beátát a munkája a brit fővárosba köti, másrészt maga Szilágyi Áron is úgy érezte, hogy egy új város, egy új közeg az új ingerekkel és élményekkel hozzáadhat a pályafutásához. „De amikor majd jönnek a nemzetközi versenyek, becsatlakozom a szezonba, akkor már Budapesté lesz a főszerep” – fogalmazott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×