Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Szilágyi Áron, a Vasas (szemben) és Iliász Nikolász, az UTE versenyzője az országos vívó bajnokság férfi kard  egyéni versenyének döntőjében a budapesti Ludovika Arénában 2021. december 18-án. A bajnoki címet Szilágyi Áron nyerte meg.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Szilágyi Áron: sikerült ellensúlyozni a csúcsforma hiányát

Nyolcadjára lett egyéni magyar bajnok a kardvívó Szilágyi Áron. A háromszoros olimpiai bajnok a döntőben 15–11-re győzött Iliász Nikolász ellen a Ludovika Arénában. A siker után kérdeztük a Vasas sportolóját.

Szilágyi Áron már nem sokkal az olimpia után tudta, az országos bajnokság lesz az első versenye, ahol pástra lép. Mint mondta, motivált volt, annak ellenére, hogy érzi, hogy nincs csúcsformában, hiszen nemrég kezdte csak meg a vívó jellegű felkészülést.

„Finoman szólva is elég lazára vettem eddig az edzéseket, de ezt tudtam ellensúlyozni lelkesedéssel, és azzal, hogy nagyon élveztem az asszókat” – fogalmazott a kardvívó.

Hozzátette: úgy érzi, hogy a szerencse többször is mellé állt az országos bajnokságon, példaként említve a negyeddöntő utolsó két találatát Szatmári Andrással szemben. „Ugyan jókor vágtam közbe, mind a kétszer egylámpás találat lett, de ahhoz kellett egy lavornyi szerencse is” – vélekedett. De hasonlóan gondol az elődöntőre, ahol Péch Miklós volt, hogy 9–3-ra is vezetett Szilágyi Áronnal szemben. Összességében tehát elégedett azzal, amit az ob nyújtani tudott, és örül, hogy a nyolcadik címet is megszerezte.

Érdeklődésünkre a sportoló arra is kitért, hogy a Szatmári András elleni asszók számára mindig nagyon motiválóak, és meglátása szerint nagyon magas szakmai színvonalat is tudnak hozni. „Andris gyönyörű, hosszú, cseles támadásokkal, szép parádi posztokkal rukkolt elő, amikre nekem is választ kellett adnom ahhoz, hogy győzni tudjak” – emlékeztetett. Tehát örül, hogy ugyan egyikük sem volt csúcsformában, de végül jó kis asszók kerekedtek az összecsapásukból.

A döntős ellenfelével, Iliász Nikolász kapcsolatban azt mondta: esetében egy visszatérésről lehet beszélni. Látta rajta, hogy nagyon motivált, és szeretne a csapatba visszakerülni. Szilágyi Áron szerint jó látni, hogy Iliász Nikolász nagyon sok munkát tesz bele, és jó vívást tud mutatni. „Meglátjuk, hogy ez a nemzetközi mezőnyben mit tud hozni neki” – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×