INFORÁDIÓ
2021. május 6. csütörtök
Frida, Ivett

kovács kokó istván

aiba

főtitkár

lausanne

ökölvívás

Kovács Koko István olimpiai, amatőr és profi világbajnok ökölvívó, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Országos Koordinációs és Önkéntesképző Központjában tartott sajtótájékoztatón Budapesten 2017. december 3-án. Advent első vasárnapján elindult az Ökumenikus Segélyszervezet országos adománygyűjtő akciója, amelynek bevételéből egész évben segítik a rászorulókat.

Svájcba költözik Kovács Kokó István

Infostart

Az amatőr ökölvívók nemzetközi szövetségének főtitkára szerint nem azt nyeri a hazai sportág a pozíciójával, hogy most majd nekünk csalnak a bírók.

Komoly veszélyben van az amatőr ökölvívás olimpia részvétele, Kovács Kokó István azonban tettre készen várja, hogy a nemzetközi szövetség újonnan kinevezett főtitkáraként megmentse azt a sportágat, amelyben versenyzőként mindent megnyert. Olimpiai bajnokunk a DIGI Sport híradójának elárulta: igyekszik a magyar bokszon is segíteni, de nem azzal, hogy a jövőben a mi javunkra csaljanak a bírók.

A Sport 24-nek a budapesti Olimpiai park mellett adott interjújában az 50 éves Kokó először felidézte, hogyan került mélypontra a sportág.

"A 2016-os riói olimpia kapcsán eltiltottak 36 bírót, aztán óriási pénzügyi visszaélésekre is fényt derítettek a különböző vizsgálatok, elképesztő mennyiségű számlaszáma volt a szövetségnek, ide-oda utalgattak,

nem sportcélokra költöttek, és az alapszabályt is ezer ponton megszegték.”

Umar Kremljov és Kovács István személyében az AIBA-nak most már olyan elnöke és főtitkára van, akikkel – a magyar sportvezető szerint – végre megindulhat az újjászületés. Az idő azonban sürget, a boksz 2024-es olimpiai részvételéről már idén ősszel döntés születhet.

"Nem csak egy bemutató, egy powerpoint keretében (kell bizonyítanunk), hanem valóban, az irodai munkavégzésben, a pénzügyi átláthatóságunkban, a szabályrendszerünkben, a bíróink felkészültségében, mindenben fejlődnünk kell arra a szintre, hogy elfogadható társai, családtagjai legyünk újra a nemzetközi olimpiai szövetségnek” – nyilatkozta Kovács István.

Az új AIBA a nemzeti szövetségekkel szakmai szinten is komoly együttműködést tervez, és Magyarországon is létrehozna egy edzőközpontot.

"Én nem abban látom a nagy előnyét annak, hogy én ennek a sportágnak az egyik legmagasabb pozicionált sportdiplomatája vagyok, hogy majd akkor a magyarok javára fognak csalni a bírók.

Ez borzalom! Én abban bízom, hogy a magyar ökölvívás eléri azt a színvonalat, amiben a 90-es években voltunk, amikor kimentünk egy olimpiára, és három érmet hoztunk, vagy elmentünk egy Európa-bajnokságra, és három-négy éremmel tértünk haza. Szeretném, ha a magyar ökölvívók saját tudásból, saját tehetségből úgy készülnének fel, hogy jogosan utazzanak majd haza érmekkel a versenyekről.”

Kokó a főtitkári munkát Svájcban fogja ellátni, az egész családjával Lausanne-ba költözik. "Itt születtünk, itt is fogunk meghalni, vissza is fogunk jönni egész biztosan. El kell mennünk egy idegen országba, ahol nincsenek egyelőre barátaink, nem ismerjük a helyi hentest, nem ismerjük a helyi péket, ezzel szemben Magyarországon már minden működött számunkra. Ez egy nagy kaland a családnak is, és egy nagyon fontos misszió számomra.”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018