Infostart.hu
eur:
385.03
usd:
331.47
bux:
121780.75
2026. január 16. péntek Gusztáv

Edzője nélkül is nyert a Paks

Négy mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot zárt le a Paks, melynek kispadján nem lehetett ott az eltiltását töltő Bognár György vezetőedző, akit koronavírus-fertőzéssel kórházban kezeltek a napokban.

A Paks saját pályáján 3-1-re nyert az MTK Budapest ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában, ezzel egy pontra megközelítette fővárosi ellenfelét a tabellán.

A mérkőzés elején az MTK vezetett veszélyesebb támadásokat, de a Paksnak is több lehetősége akadt. A hazai csapat a félidő felénél már nagy fölényben futballozott, ebben szerepet játszott, hogy a vendégek sokszor vesztették el a labdát. Az öngóllal megszerzett vezetés, majd az újabb találat - Hahn idénybeli 15., élvonalbeli pályafutása 50. gólja - után egyre magabiztosabbá váltak a kreatívan játszó hazaiak, akik a szünetig további helyzeteket dolgoztak ki, igaz az MTK-nak is volt egy kapufája Varga Roland távoli lövése nyomán.

A szünet után igyekezett átvenni az irányítást az MTK, melynek védelme emiatt némileg kinyílt, ezzel pedig több lehetőség adódott a hazaiak előtt. Ennek ellenére sikerült a fővárosiaknak gyorsan szépíteniük azzal, hogy Schön pontos lövést eresztett meg egy szép elfutást lezárva. Nyíltabbá vált a mérkőzés, sokat támadott ekkor az MTK is, majd negyedórával a vége előtt Hahn már a 16. gólját szerezte egy megpattanó lövéssel. Mint később kiderült, ezzel el is dőlt a három pont sorsa, melyet összességében megérdemelten gyűjtött be a Paks.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×