Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

A Puskás Akadémia vendégként továbbra is az Újpest mumusa

A Puskás Akadémiához visszatért Ezekiel Henty szerezte az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényében az első gólt, ő egyben az egyetlen, aki két gólig jutott az első napon. A Puskás Akadémia ismét legyőzte idegenben az Újpestet, miként a legutóbbi öt alkalomból, egyetlen kivétellel, mindig. Győzelemmel rajtolt a Kisvárda és a Mezőkövesd is. Az első játéknap győzteseinél a gólokat csak külföldiek szerezték.

A pályafűtés kiépítése miatt az őszi szezonban albérletbe kényszerülő Újpest visszafogottan kezdett a Puskás Akadémia ellen az NB I nyitányán. A felcsúti együttes vezetőedzői posztjára kinevezett Hornyák Zsolt csapata már a 13. percben megszerezte a vezetést, Ezekiel Henty egy bal oldali beadás után senkitől sem zavartatva fejelt a kapuba. A folytatásban az újpestiek birtokolták többet a labdát, ám a felcsúti együttes játszott veszélyesebben, a 31. percben pedig meg is duplázta az előnyét, miután Henty közelről a kapuba passzolta a Pajovicról kipattanó labdát. Az első félidő hajrájában mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, de újabb gól már nem született. A fordulás után meglehetősen gyorsan szépített az Újpest, Balázs Benjámin egy szöglet után közelről lőtte a kapuba a labdát. A fővárosi alakulat azonban hiába játszott fölényben, nem sikerült egyenlíteni, sőt egy kontra végén Josip Knezevic visszaállította a kétgólos különbséget a 69. percben. A hajrában az eredmény már nem változott, így akárcsak a két csapat hasonló pályaválasztás mellett lejátszott előző négy bajnoki mérkőzéséből háromszor, a Puskás Akadémia ismét nyert az Újpest vendégeként. (1-3)

Mezőkövesden az első félidőben többet birtokolta a labdát a vendégcsapat, többször eljutott a kapuig is, de a hazai védelem jól zárt. A mezőkövesdiek gyakran letámadással próbálkoztak, a játékrész derekán pedig egy ilyen akcióból megkaparintott labdával - az új igazolás, a grúz Budu Zivzivadze révén - megszerezték a vezetést és előnnyel vonulhattak a pihenőre. A szünet után a ZTE sorra dolgozta ki a helyzeteket, háromszor is csak Szappanos bravúrja mentette meg a házigazdákat a góltól. A folytatásban aztán átvette az irányítást a Mezőkövesd, Demjénnek is többször akadt védeni valója. A vendégek a hajrában az utolsó pillanatig próbálkoztak az egyenlítéssel, de az eredmény már nem változott. (Mezőkövesd–ZTE 1-0)

A kisvárdai találkozó szereplői új edzővel kezdték meg az idényt: Kisvárdára Miriuta László, Paksra Szivics Tomiszlav érkezett. A helyzetek számát tekintve az első negyedórában fölényben játszott a Kisvárda és többet is birtokolta a labdát. A félidő közepére kiegyenlítettebb lett a játék, többször jutott el a Paks a hazaiak tizenhatosáig, de helyzetet nem tudott kialakítani. Igaz, ekkor már a Kisvárda sem, mert stabilabbá vált a vendégek védelme. Összességében kevés izgalom volt az első játékrészben. A második félidőt is jobban kezdte a Kisvárda, amely gyorsan szerzett egy érvénytelenített lesgólt. Csakhamar komoly mezőnyfölénybe is került, alig volt a labda a paksiaknál mintegy húsz percig. A folytatásban viszont megint magukra találtak a vendégek, és már gólszerzési lehetőségük is akadt. A hajrához közeledve ugyanakkor Grozav egy ritmusváltással szépen került helyzetbe és okos megoldással megszerezte a vezetést a hazaiaknak, akik aztán meg tudták őrizni előnyüket. (Kisvárda–Paks 1-0)

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 15:52
×
×
×
×