Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell
A ferencvárosi Olekszandr Zubkov, Davide Lanzafame, Michal Skvarka és Ihor Haratyin a csapat harmadik gólja után a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában játszott Ferencváros - Valletta FC mérkőzésen Budapesten, a Groupama Arénában 2019. július 24-én. Ferencváros-Valletta FC 3-1.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A Fradira 22 milliárdot érő csapat vár

A Ferencváros labdarúgó-csapata nagy lépést tett előre a Valletta FC elleni továbbjutással. Bejutott a Bajnokok Ligája selejtezőjében a harmadik körbe. Ez azt jelenti, hogy biztosan szerepel még a nemzetközi porondon két fordulóban, amelyekből ha legalább egyet megnyer, biztosan főtáblás lesz ősszel.

A Bajnokok Ligája főtáblája úgy érhető el, hogy a Ferencváros kiejti a Dinamo Zagrebet, a következő ellenfelet, majd utána azt a csapatot is, amelyet az augusztus ötödikei sorsoláson kap. A jó hír az, hogy a Fradi ellenfele, a bajnokok ágán a harmadik legmagasabb koefficienssel rendelkezik, ezért ennek a párnak a továbbjutója kiemelt lesz a hétfői sorsoláson, így biztosan elkerüli az Ajaxot (vagy a görög PAOK-ot) és a Celticet (vagy a CFR Clujt). Lehetséges ellenfele a Slavia Praha, az APOEL, valamint a Young Boys, illetve BATE–Rosenborg és a Maribor–AIK párharc győztese, aztán a Crvena zvezda–HJK és a TNS–Copenhagen párharc győztese, utóbbiból szinte biztosan a dán csapat. (Utóbbi háromból egy még kiemelt lesz, de csak a továbbjutó ismeretében dől el, hogy ki.)

Abban az esetben, ha a Ferencváros kiesik a Dinamo Zagreb ellen, átkerül az Európa Ligába, s az ottani playoff-körben kell kiharcolnia a második számú sorozat főtáblájára jutást. Ott kiemelt lenne, s az Európa-liga selejtezőjébe korábban átkerült, még versenyben lévő tíz bajnokból kapna ellenfelet. (Valójában nyolcból, mert a tízből kettő még kiemelt lesz.)

Az biztos, hogy jövő kedden Zágrábban a horvát bajnok Dinamóval játszanak a zöld-fehérek a harmadik selejtezőkör első mérkőzésén. A kék-fehérek már két mérkőzésen túl vannak a 2019–2020-as bajnokságban, a Lokomotiva Zagrebet és a Slaven Koprivnicát is 3-0-ra megverték. A következő meccsüket pénteken játsszák, a HNK Gorica ellen. Érdekes, hogy a Fradi elleni két meccs között majd Eszéken, a részben Mészáros Lőrinc tulajdonában is lévő, Kleinheisler Lászlót is soraiban tudó NK Osijek ellen játszik majd. A Dinamo az elmúlt két és fél hétben (a bajnokságban, a horvát szuperkupában és a BL-selejtezőben) öt tétmeccset játszott, mindegyiket kapott gól nélkül megnyerte.

A keretének összesített piaci értéke több mint hetvenmillió euró, ebből 15 millió a Barcelona akadémiáján nevelkedett Dani Olmóé.

A keret tagja a korábban a Ferencvárosban szereplő Emir Dilaver, de nem játszott kedd estre a grúz Szaburtalo elleni selejtezőn. A spanyolokkal U21-es Eb-győztes Olmo is csak negyedórára szállt be, de szerzett gólt. A grúzok elleni kezdőtizenegyben hat légiós szerepelt, köztük a csapatkapitány, az egykori horvát ifjúsági válogatott, immár észak-macedón válogatott Arjem Ademi, aki 2010 óta már hét bajnoki címet nyert a Dinamóval.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×