Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
324.98
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén
Nyitókép: Facebook

Dopping: évekre eltiltották a megtámadott ultrafutónőt

Az idei 12 órás éjszakai bajnokság után levett vizeletmintájában amfetamint találtak, Makai Viktória pedig nem tudta bizonyítani, hogy tudtán kívül került a szervezetébe a drog - ami egyébként tudomása szerint nem is teljesítményfokozó szer.

Makai Viktória noha ultrafutó élsportoló, hétszeres magyar bajnok, akkor irányult rá igazán a közfigyelem, amikor idén októberben otthona közelében, edzés közben megtámadta egy férfi, megverte és erőszakos közösülésre akarta kényszeríteni. Életét kevéssel később férje mentette meg, aki a támadót is lebuktatta.

A futónő életét azonban nem csak a támadás emléke kíséri, szeptemberben ugyanis kiderült, hogy drogot (amfetaminszármazék) találtak a szervezetében az idei 12 órás velencei éjszakai országos bajnokságon, amit az A- és a B-minta is igazolt. (Ezen a versenyen az győz, aki 12 óra alatt nagyobb távot tesz meg futva egy körpályán.)

A Nemzeti Sportnak adott interjújában - épp a bizottsági meghallgatása előtt - Makai Viktória arról beszélt, hogy

fogalma sincs, hogyan kerülhetett a szervezetébe az amfetaminszármazék,

arról nem is beszélve, hogy

szerinte a drog negatív hatásainak - kiszáradás, szívritmuszavar - jelentkeznie kellett volna a versenyen. Mint mondta, a verseny vége felé volt három olyan kör, amikor a frissítésében segítő férje nem találta a kulacsát, talán ekkor történhetett valami.

Mivel Magyarországon zéró tolerancia van érvényben, Makai Viktória akár négyéves eltiltással is szembenézhetett.

Szeptember 17-ei meghallgatásán, ha a sportoló beismerte volna a szándékosságot, megúszhatta volna két év eltiltással, de mivel ezt nem tette - meg van győződve igazáról - a maximális büntetést szabták ki rá, ami szerepel az Antidopping.hu december 4-ei közlésében is.

A Makai Viktória szervezetében talált anyag - mint azt a sportoló Zacher Gábor szakorvostól megtudta -, nem teljesítményfokozó, hanem

"egy nagyon veszélyes cucc".

A sportolónak azt kellett volna bizonyítania, hogy szándéka és akarata ellenére került a szer a szervezetébe, de erre nem volt képes. A verseny előtti estén érettségi találkozója volt, kapott olyan, név nélküli ajánlatokat is, amelyek szerint egyesek vállalták volna, hogy a viadalon az ő kulacsukból ivott Makai Viktória frissítésként, de ezekkel a változatokkal nem akart élni a kihallgatáskor.

A futónő terveiben szerepel - mint arról a Digisport televíziónak adott interjújában is beszélt -, hogy olyan versenyeken indul, amelyek nem tartoznak a Magyar Atlétikai Szövetség égisze alá. Erre lehetősége van. A velencei országos bajnokságon történtek miatt pedig a rendőrséghez fordult.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×