Már a meccs előtt sejteni lehetett, hogy baj van: az ötvenes évek vége óta Milliomosoknak becézett Rivernek kétgólos győzelemre lett volna szüksége a Belgrano ellen. A cordobai csapat azonban nem adta könnyen a bőrét, 1-1-es döntetlent harcolt ki. A meccs az utolsó percekben megszakadt, kaotikus jelenetek követték egymást.

A River az első öt percben megszerezte a vezetést Mariano Pavone góljával, de a Belgrano később, Guillermo Farre révén kiegyenlített. Az ötvenezer néző számára a második félidőben egyszer még visszatért a remény. Pavone tizenegyest lőhetett - de hibázott, Juan Olave kivédte a lövést.

"Senki, tényleg senki nem fogja soha elfelejteni ezt a napot!" - írta a Clarín, az egyik vezető argentin lap. Mindössze három csapat volt eddig Argentínában, amelyik soha nem esett ki - a River volt az egyik.
A szurkolók haragja a klub jelenlegi elnöke, Daniel Alberto Passarella ellen (is) fordult. Korábban az 1978-as világbajnok argentin válogatott volt a klubtörténet egyik legnépszerűbb alakja, aki játékosként és edzőként is óriási sikerekre vezette a Rivert.

Ugyanakkor az utóbbi időszakban nem tudott megbirkózni a válsággal, az egyesületnek körülbelül 15 millió eurós tartozása van, ami miatt több játékosát is kénytelen volt eladni. A csapat 33., s egy időre utolsó argentin bajnoki címét 2008 tavaszán szerezte meg.

A River az elmúlt öt-hat évben olyan játékosokat adott el Európába, illetve Brazíliába, mint Lucho González, Javier Mascherano, Gonzalo Higuaín, vagy a három külföldi, a kolumbiai Radamel Falcao, az uruguayi Sebastián Abreu és a chilei Alexis Sánchez. Közülük Sánchez és Falcao a 2011-es futballnyár talán két legkeresettebb játékosa.

Ahhoz, hogy megértsük, mit jelent a River Plate Buenos Aires egyik felének (a másiknak ugyanazt jelenti a Boca Juniors, a szegények csapata), érdemes megismerni az egyesület történetét.

A Rivert Buenos Aires Boca nevű negyedében alapították, a múlt század első évében. Két helyi kiscsapat, a Santa Rosa és a Rosales egyesüléséből született. A neve gyakorlatilag a város fő folyójának, a Rio Platának angolra fordított változata. A folyó közelsége nagy szerepet kapott a mezválasztásban is: Argentínában ennek a torkolatánál játszották először, egyébként angol matrózok, ezt a játékot. Futballozás előtt ledobálták a felső ruházatukat, csak a fehér trikószerűség maradt rajtuk. Hogy mégis megismerjék egymást, az egyik csapat egy piros szalagot kötött keresztbe magán. Ez ihlette meg az utódokat, ezért játszik az ősidők óta piros, keresztsávos mezben a River Plate.

A csapat 1913. augusztus 24-én játszotta az első clásicót, a mindmáig az év legnagyobb hazai futballeseményének számító, Boca Juniors elleni rangadót. Már akkor kitört a botrány: a River győzelme után a két tábor tagjai összeverekedtek, a túlerőben lévők elégették a vesztesek arany-kék zászlóit. Azóta is meglehetősen kevés clásico zajlik le balhé nélkül - 1921-től viszont hat évig nyugalom következett. Más kérdés, hogy ennek egyedüli oka az volt, hogy a Boca és a River két különböző amatőrszövetség égisze alatt játszott.

Az egyesület 1923-ban elköltözött a rossz hírű Boca negyedből, a pletykák szerint részben azért, mert a vetélytárs, a Boca Juniors már akkor sokkal népszerűbb volt. Újabb tizenegy év után a klub vezetői megvásároltak egy területet a város északi részén, a ma is a legelőkelőbbek közé számító Núñez kerületben, s ott építették fel a híres Estadio Monumentalt. A környék akkor még nagyon mocsaras volt, "fillérekért" lehetett hozzájutni. Aztán egyszer csak kezdték feljavítani a földet, a terület értéke meg a csillagos égig kúszott. Ma már lakást is csak az elit tud vásárolni a Monumental környékén.

De nem ezért kapta a River Európában is ismert becenevét, a "Milliomosokat", hanem mert ez a klub tudott először megvásárolni méregdrága profi játékosokat. Amikor a klub megvette Bernabé Ferreyrát, a "Tigrist", majd 1931-ben Carlos Peucellét, irigyei ráragasztották a "Millonarios", milliomosok gúnynevet. Nem mellesleg Ferreyra óriási futballista volt, a harmincas években a Nación nevű napilap aranyérmet ajánlott fel minden kapusnak, aki nem kap gólt a Tigristől! Õ volt az első igazi sztár, de naphosszat lehetne sorolni a kivételes képességű csillagok nevét Di Stéfanótól, Labrunától, egészen, hogy csak az ezredforduló környéki időszakot emlegessük, Ortegáig, Aímarig, Savioláig.

A River a profi korszakban 1932-ben nyerte meg az első bajnoki címet, majd 1936-ban és 1937-ben a következő kettőt. Az elsővel ellentétben ekkor már igazi edző is segítette a csapatot, mégpedig a magyar származású Hirschl Imre, azaz Emérico Hirschl személyében. Anélkül, hogy az érdemeit csökkenteni akarnánk, ténykérdés: nem volt nehéz dolga egy olyan csapattal, amelyben José Minella, Carlos Peucelle, Renato Cesarini, Bernabé Ferreyra, José Moreno, Adolfo Pedernera és Aristóbulo Deambrosi is játszott. A River 1937-ben egyetlen szezon alatt szerzett 106 gólja mindmáig rekord Argentínában.

A Rivert először 1941 és 1946 között emlegették a világ legjobbjai között. Miközben Európa nagy részét háború pusztította, az argentin futball a virágkorát élte. Az immár az egykoron a Juventusszal öt bajnoki címet is nyert Renato Cesarini keze alatt 1942-re alakult ki az öt fantasztikus csatár, Juan Muñoz, José Moreno, Adolfo Pedernera, Ángel Labruna és Félix Loustau alkotta La Máquina, amelyet még ma is áhítattal emlegetnek Argentínában.Az ötösfogat 1946. november 17-én, a Huracán ellen játszott utoljára együtt, de a River híveinek nem kellett aggódnia az utánpótlás miatt sem. A következő bajnokságra csak a balszárny maradt együtt, de az új edző, José Maria Minella Néstor Rossival és a gólkirályi címet szerző "Szőke Nyíllal", azaz Alfredo Di Stéfanóval pótolta a távozókat... Ki tudja, az új River milyen sikerek előtt állt volna, ha nem tör ki Argentínában a profi futballisták sztrájkja, s a legjobb játékosok nem mennek külföldre?

A negyvenes évek végén lángokban állt az argentin futball háza. A nehéz gazdasági helyzet és a klubok fizetésképtelensége a profi játékosok sztrájkjába torkollott. 1948 júliusától közel nyolc hónapon keresztül húzódott az argentin hivatásos labdarúgók tiltakozó akciója, amihez az országban általánossá váló munkabeszüntetések adtak körítést. A bajnoki címet védő River Plate játékosai is a "huelga", a sztrájk mellett döntöttek.

Ennek hatására egyre inkább elmérgesedett a sztárjátékosok és Liberti, a klubelnök viszonya. Először a legtekintélyesebb játékos, Adolfo Pedernera tárgyalt titokban a kolumbiai klubokkal, s amikor ez kitudódott, a kedvencek elvesztésétől félő közönség tüntetni kezdett ellene. Ám ez csak olaj volt a tűre. Pedernera és Labruna után az ifjú csillag Di Stéfano, s a hasonló kvalitású csatár, Nestor Rossi, vagy a kapus Cozzi is a távozás mellett döntött. Vállalva a szerződésszegés miatti eltiltást, a FIFA általi "kitagadást", 1949 augusztusában elmentek Kolumbiába.

Nyilván főleg ezért, a "Milliomosok" csak a profi érában addig példátlanul hosszú idő után, fél évtizeddel később nyertek ismét bajnoki címet. Még mindig Minella volt az edző - az ötvenes évek végéig ő dirigálta a csapatot -, a két nagy öreg, Labruna és Loustau mellett Santiago Vernazza és egy fiatal uruguayi csatár, Walter Gómez termelte a gólokat. A siker egy nagy korszak kezdetét jelentette: 1958-ig a River csak egyszer, 1954-ben engedte át más csapatnak a bajnoki címet. 1955-ben már játszott a soraiban a a zseniális Omar Enrique Sivori. Az El Cabezónnak, a Nagyfejűnek becézett hirtelenharagú csatárt Renato Cesarini fedezte fel, s csábította tizenhat évesen a Riverbe. Sivori nagy sztár lett: amikor 1957-ben, világrekordot jelentő összegért, tízmillió pesóért eladta őt a River a Juventusnak, sírtak az emberek. Úgy érezték, mintha egy nagyon közeli családtagjuk hagyta volna el őket. A Sivoriért kapott összeget egyébként okosan használta fel a klub: teljesen felépítette a Monumental déli lelátóját.

Viszont Sivori távozása és a nagy öregek búcsúja "elvitte" a sikereket: a River csak 1975-ben tudott újra bajnoki címet nyerni. Igaz, ne felejtsük el azt sem, hogy a csapat 1966-ban, például, játszhatott a Libertadores-kupa döntőjében: csak megismételt, harmadik mérkőzésen maradt alul a sorozat első háromszoros győztesével, a Peñarollal szemben.

A hetvenes évek közepén viszont újra a "milliomosoké" lett az ország legjobb csapata! 1975-ben megnyerték mindkét félidényes bajnokságot, a tavaszi Metropolitanóban 72,36, az őszi Nacionalban pedig 80,43 százalékos teljesítményt nyújtva. Bő fél évtized alatt hét titulust is nyertek - nem mellékesen az 1978-ban világbajnoki címet szerzett sztárokra, Ubaldo Matildo Fillolra, Daniel Alberto Passarellára, Norberto Osvaldo Alonsóra, Leopoldo Jacinto Luquéra építve. Érdekes, hogy a nemzetközi kupaporondon kevésbé ment a csapatnak: a River 1976-ban is elbukott a Libertadores-kupa döntőjében.

4

Ami nem sikerült 1966-ban és 1976-ban, sikerült 1986-ban! Az újabb nagy generáció már elhódította a legtekintélyesebb dél-amerikai klubserleget. 1986-ban a "milliomosok" gárdája Héctor Rodolfo "Bambino" Viera irányításával megnyerte az országos bajnokságot, valamint a Libertadores-kupát és a Világkupát is. Az 1986-os világbajnok trió (Óscar Alfredo Ruggeri, Nery Alberto Pumpido és Héctor Adolfo Enrique) névsorára, az 1978-ban világbajnoki aranyérmet nyert duóra ("Beto" Alonso, Américo Gallego), vagy a Hercegre, azaz Enzo Francescolira alkalmasint sokan emlékeznek, arra fiatal indián csatárra, aki az América Cali elleni Libertadores-kupa-döntő mindkét találkozóján gólt lőtt, talán kevesebben. Juan Gilberto Funes Buenos Airestől 600 kilométerre, a Kordillerák lábánál született és nőtt fel, hajdanán rendkívüli fizikai erejével gyűrte le a védőit. Aztán átjött Európába, játszott Görögországban, s nagyon fiatalon meghalt. Pedig játékosként büszkén emlegette, hogy a családjában mindenki rendkívül hosszú életű, a nagymamája és a nagypapája is megélte századik születésnapját...

A River a hatosra végződő évszámokban mindig tündökölt az utóbbi évtizedekben - 1996-ban sem volt ez másként. Ebben nyilvánvalóan nagy része volt annak is, hogy visszatért a csapathoz Európából a Herceg, azaz az uruguayi Enzo Francescoli, aki az összekötő kapcsot jelentette az 1986-os és az 1996-os "aranycsapat" között. Francescoli - aki Franciaországban is óriási sztár volt, Zinedine Zidane őt tartotta a példaképének, sőt a tiszteletére nevezte el az elsőszülött fiát Enzónak - két korszakban, 1983 és 1986 között, illetve 1994-től újabb három éven át játszott a Riverben. Huszonegy éve anyaegyesülete, a montevideói Wanderers története legpazarabb üzletét kötötte a Francescoliért kapott 360 000 dollár kasszírozásával - de a Rivernél pontosan tudták, a Herceg (tulajdonképpen az uru futball második hercege, a 30-40-es évek sztárja, Annibal Ciocca után) ennél sokkal többet is megérne...

Francescoli, akinek a játékát leginkább Juan "Pepe" Schiaffinóéhoz hasonlították hazájában, hetek alatt sztár lett Argentínában is. 1984-ben megnyerte a Riverrel a bajnokságot, s 24 találattal megszerezte a gólkirályi címet. Egy évvel később a liga legjobb futballistájaként ünnepelték. 1986 elején még játszott néhány mérkőzést a Libertadores-kupában is, majd részt vett a mexikói világbajnokságon, s aztán átszerződött Párizsba. Európai karrierjét lezárva 1994-ben tért vissza a Riverhez. Maga a Herceg sem gondolta, hogy még ilyen szép évek várnak rá. 1984 és 1986 után 1994 őszén ismét az argentin liga gólkirálya lett. Korábban mindössze egy külföldi, a paraguayi Arsénio Pastor akadt, aki háromszor is gólkirály tudott lenni Argentínában. Akárcsak a Herceg! Aki 1995-ben elnyerte az Év játékosa címet is, sőt a szubkontinens legjobbjának is megválasztották.

Utóbbi címben nagy szerepet játszott az is, hogy a Celeste, azaz az úruguayi válogatott Montevideóban - a világbajnok brazilokat tizenegyes-rúgásokban legyőzve - megnyerte a Copa Américát. A River Plate közben az egykori junior-világbajnok Ramón Diaz vezetésével Argentína, sőt Dél-Amerika legjobb csapata lett. 1996-ban megnyerték a Libertadores-kupát, majd az ősszel kezdődően a következő három (félidényes) bajnokságot. Az argentin csillagok mellett Enzo Francescoli volt a csapat esze, vezéralakja. 1997 őszén az Argentinos Juniors elleni, utolsó mérkőzésen még játszott, aztán a sorozatban harmadik bajnoki cím után elköszönt. Tudta, 36 évesen eljött a búcsú ideje. Nem kápráztatta el még a River mesés ajánlata sem, pedig a "milliomosok" - becenevükhöz méltón - évi egymillió dollárt ajánlottak. A búcsúmeccsén a szurkolók kifüggesztettek egy transzparenst a tiszteletére: "A River a vallásom, Enzo az Istenem".

Francescoli részese volt a River legutóbbi (vagy legutolsó?) aranykorszakának, amely Ramón Angel Díaz, az egykori ifjúsági világbajnok csatár érájára esett. 1995 nyarától 1999 őszéig négy bajnoki címet is nyertek a "milliomosok", nagyon gyakran cserélődő játékosállománnyal. A River 1996 tavaszán megnyerte a Libertadores-kupát is, mégpedig Hernán Jorge Crespo vezérletével. Az akkor még Európában kevésbé ismert csatár a nyolcaddöntőtől kezdve hét gólt szerzett, a döntő 0-1-ről kezdett visszavágóján kettőt is. Elképesztően erős volt akkoriban a River: Burgos védett, Hernán Díaz és Ricardo Altamirano között a paraguayi Celso Ayala és Guillermo Rivarola volt a két középső védő, Matías Almeyda, Ariel Ortega, Leo Astrada és Juan Pablo Sorín játszott a középpályán, Crespo és Enzo Francescoli pedig elől. A csodagyereknek tartott Marcelo Gallardo akkoriban még csak csereként fért be... Bár a "milliomosok" hívei akkoriban abban reménykedtek, hogy a River éveken át legyőzhetetlen lesz, a a kulcsjátékosokat kiárusító vezetőség nem tudott ellenállni az európai kérőknek, ráadásul visszavonult Francescoli is.

Persze, a Rivernél utánpótlásban sohasem volt hiány. A fentebb emlegetetteken kívül olyan Európában nagy karriert befutott sztárok játszottak a kilencvenes években a Riverben, mint Santiago Hernán Solari, Julio Cruz, Roberto Fabian Ayala, Esteban Cambiasso, Pablo Aimar, vagy az ezredforduló környékének csillagai, Javier Pedro Saviola, Andres D'Alessandro, Martín Demichelis és Fernando Cavenaghi.

De ma már mindez a múlt. A csapat 2008 tavaszán még megnyerte a félidényt, a clausulát, s azóta egyre lejjebb csúszott - de hogy ennyire le fog csúszni, arra legborzasztóbb álmaikban sem gondoltak a klub hívei.