eur:
389.1
usd:
362.25
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

A kalapácslábú szellem Moszkvában terrorizálni akarja a Chelsea-t

A walesieknek még kevéssel az első nagy háború után akadt egy papírsúlyú bokszbajnokuk - bizonyos Jimmy Wilde - aki 43 kilót nyomott mindössze, ám ehhez képest iszonyatosan nagyot tudott ütni. A köznyelv hamar elnevezte őt "kalapácskezű szellemnek". Története a kilencvenes évek elején elevenítődött fel Cardiffban újra, amikor - minden idők legfiatalabb walesi futballistájaként - Ryan Giggs bemutatkozott a válogatottban. A moszkvai BL-döntő előtt az InfoRádió honlapján bemutatjuk a Chelsea és a Manchester United 17-17 játékosát. Ezúttal a manchesteri rekorder pályafutásával ismerkedhetnek meg.

A 17 éves és 289 napos legényke vézna és törékeny volt, úgy festett, hogy az első erősebb szélfuvallat visszarepítheti őt Manchesterbe. Ám ha hozzákerült a labda, csodálattal vegyes döbbenettel bámult a publikum. Fantasztikusan cselezett, s elemi erővel tüzelt a kapura. A kis Ryan hamar megkapta élete második, futballistaként szerzett becenevét: elnevezték "a kalapácslábú szellemnek".

Az elsőt még hamarabb ráaggatták: a kölyökzsenit mindenki George Besthez hasonlította Manchesterben. "George, the Best" épp annyira volt káprázatos tudású, mint amennyire rossz életű futballista - a kissrác az utóbbi miatt nem szerette hát az összevetést.

"Nem hiszem, hogy sok közös vonásunk lett volna George-dzsal, azon kívül, hogy mindketten fiatalon bekerültünk már az United csapatába"- kezdte meg a bálványdöntögetést. Ugyanakkor egyről elfeledkezett. A pazar futballtudáson, meg a Man United mezének viselésén kívül akad még Georgie-val közös vonásuk. Mindketten bolondulnak a szőke lányokért. Giggsy volt éveken keresztül a legnagyobb "fogyasztó" az Old Trafford bálványai közül.

Mai napig büszke a származására

Ryan Joseph Giggs 1973. november 29-én Cardiffban született, s a mai napig nagyon büszke arra, hogy walesinek mondhatja magát. Rhodri nevű bátyjával együtt Lynn, az édesanyja egyedül nevelte fel őket, miután apjuk, bizonyos Danny Wilson elhagyta őket. Wilson az eredeti családneve, 14 évesen, az angol (!) iskolásválogatottban még Ryan Wilson néven szerepelt. Később vette csak fel édesanyja családjának a nevét.

Mindazonáltal büszke a származására, édesapjára: "Kevesen tudják, hogy a vér szerinti apám fekete. Egyébként Sierra Leone-i származású. Válogatott rögbi játékos volt Cardiffban. Az iskolatársaim közül sokan ismerték, tudták, hogy fekete. Csúfoltak emiatt. Így hát tudom, milyen, ha valakit a származása, a bőrszíne, vagy éppen az apja bőrszíne miatt bántanak. Ha valaki rám néz, talán nem is hiszi, hogy az egyik szülőm fekete. De én büszke vagyok a származásomra, a vérre, ami az ereimben csörgedezik, s a fekete kultúrára. Ilyen vagyok."

Hétéves korában költözött édesanyjával Walesből Manchesterbe, ahol a Dean's Youth FC-ben kezdett futballozgatni. Edzője, Denis Schofield beajánlotta a Manchester City kölyökcsapatába, amelyben aztán 14 éves koráig játszott. Akkoriban maga Alex Ferguson ment el a lakásukra, hogy rábeszélje, válassza inkább a Unitedet. Szerencséje volt, mert a Citynek egyszerűen nem kellett Ryan!

A kilencvenes évek elején ő lett az ügyeletes kedvenc, a kölyökzseni. Még kamaszként főszerepet játszott abban, hogy Anglia legnépszerűbb klubja - huszonhat éves, a hívek számára elviselhetetlenül hosszúnak tűnő szünet után - újra megszerezte az angol bajnoki címet.

Szinte még gyerekként mutatkozott be a profik között, az Everton ellen, csereként. A következő fellépésén - immár kezdő játékosként - góljával eldöntötte a City elleni manchesteri derbit. Közben Ryan Giggs tagja volt a Manchester United 1992-es ifjúsági FA-kupát nyerő csapatának is - többek között - Gary Neville, David Beckham, Nicky Butt, Robbie Savage és Keith Gillespie társaságában. Mind a hatukból válogatott futballista lett!

A következő idényben gyakorlatilag állandó szereplő lett, sőt az 1993-as bajnoki cím megszerzésében egyenesen főszerepet játszott. A diadal tavaszán maga is "aratott": megkapta a hivatásos futballisták szavazásán (akkor már másodszor) az Év legjobb fiatal játékosa címet, az olasz hetilap, a Guerin Sportivo őt jelölte az esztendő legjobb fiatal európai játékosának, s őt találta a legjobbnak a ligát szponzoráló Barclay Bank is a legméltóbbnak saját díja, a Fiatal Sas kitüntetettjének.

Ahogy a kilencvenes évek végén a BBC egyik cikke írta: David nagy berobbanása előtt Ryan Giggs volt a Manchester United David Beckhame."Giggsnek nagyon jót tett hajdanán Cantona érkezése, a kontinentális stílusban futballozó legény remekül megértette magát a kontinensről érkező franciával. Õk szabták meg az United stílusát, s aztán szerencséjükre egyre több, hasonló stílusú társ került a gárdába."

Üstökösből állócsillag

Giggsy sztár lett, de nehezen lett üstökösből állócsillag. Tehetségét, technikai felkészültségét senki sem vitatja - az olasz klubok a kilencvenes évek közepén szinte sorban álltak érte, de a MU még a Milant is kikosarazta -, ám a vele elfogulatlan szakemberek sokáig egyöntetűen vallották: "csak" ígéret maradt, az Angliában kétségtelenül különleges tehetségnek számító cselkirály nem tudott beférkőzni a futballvilág legszűkebb elitjébe.

Élete egyik leghíresebb gólját 1999 tavaszán, a triplázás évében, az Arsenal elleni FA-kupa-döntőben lőtte. A meccs után még Tony Adams, az Arsenal csapatkapitánya is bement gratulálni a United ölözőjébe!



1991. október 16-án, 17 évesen és 289 naposan játszott először a walesi válogatottban. Ezzel minden idők legfiatalabb újonca lett a "sárkányok" között. Bő másfél évtized alatt rengeteg kiváló játékossal viselhette együtt a walesi válogatott mezét. Csak néhány híres honfitárs: Mark Hughes, Ian Rush, Neville Southall, Dean Saunders, Gary Speed. Egyetlen nagy tornára sem tudott eljutni a walesi csapattal, s ez nagyon bántja. Aligha fog már a jövőben: 2007. május 30-án bejelentette visszavonulását a válogatottból. 64 mérkőzésen szerzett 13 góllal zárt.

Eddig tíz bajnoki címet nyert a Manchester Uniteddel. Tavaly hagyta el a három liverpoolit, Kenny Dalglish-t, Phil Nealt és Alan Hansent (8-8). Immár ő a klub rekordere a szereplések számát tekintve is: éppen az útolsó bajnoki fordulóban állította be Sir Bobby Charlton csúcsát, ha pedig játszik a moszkvai BL-döntőben, túl is szárnyalja azt.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×