Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Sevillában is verték a rendőrök az angol szurkolókat

A csütörtöki négy UEFA-kupa-negyeddöntő közül hármat a spanyolok nyerte meg - ez önmagában is szenzáció. Először kapott ki, igaz, vitatható tizenegyessel a Tottenham, feltámadt a második félidőre a Benfica, először nem rúgott gólt az AZ - beszélhetne ezekről is Európa, de a fő téma, hogy megint összeverekedtek a brit szurkolók a rendőrökkel.

Alig 24 órával azt követően, hogy Rómában, az AS Roma-Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzés idején összecsaptak a helyi rendőrök a brit szurkolókkal - az angolok szerint: hogy a római rendőrök a Manchester United szurkolóira támadtak - Sevillában is állt a bál.

Ezúttal az első félidő közepén tört ki a botrány, miután a Tottenham szurkolóinak szektorában, egyelőre tisztázatlan okokból összecsaptak az angolok a spanyol rendőrökkel. A londoni klub közleménye szerint több szurkoló megsérült, akadt közülük, aki kórházi ellátásra szorult. A televíziós felvételek szerint a Spurs hívei székeket és lövedékeket, valószínűleg petárdákat hajítottak a rendőrök felé.

A klub közleménye kiemeli: "Eddigi vizsgálataink szerint nem került sor összecsapásra a két csapat szurkolói között, ezért a rendőrség fellépése indokolatlan. Magyarázatot várunk a drasztikus fellépésre, különös tekintettel arra, hogy a Tottenham szurkolóinak eddigi viselkedése az európai kupamérkőzéseken példaértékű volt. Készek vagyunk együtt működni az UEFA-val, a brit követség munkatársaival, s a spanyol hatóságokkal, hogy kiderüljön, mi is történt."

Érdekes, hogy a Tottenham az UEFA-kupa-sorozat előző fordulójában erőnyerő volt, mert kisorsolt ellenfelét, a holland Feyenoordot az európai szövetség a csoportmérkőzések után, szurkolói franciaországi botrányokozása miatt, kizárta.

Sem Martin Jol, a Tottenham menedzsere, sem a csapat válogatott kapusa, Paul Robinson nem akart állást foglalni az ügyben. (Utóbbi inkább a spanyolok vitatható tizenegyese miatt füstölgött.)

A holland edző azt mondta, ő a pályán zajló eseményekre koncentrált, a kapus ellenben látta, hogy verekedés van a nézőtéren, de arra már nem tudott figyelni, ki is kezdte, hogyan történt mindez. Azt ellenben megdöbbenéssel látta, hogy a találkozó után a helyi rendőrök megvertek egy angol szurkolót, aki a csapat buszát akarta lefényképezni.

Ugyanakkor bagatellizálnánk a problémát, ha csak a helyi rendőrök túlkapásainak tulajdonítanánk a botrányokat, ártatlan angol szurkolóknak beállítva azokat, akik esetleg otthon - a sokkal szigorúbb biztonsági előírások miatt - be sem tehetik a lábukat az Old Traffordra, vagy éppen a White Hart Lane-re.

Akadt olyan hírügynökség, amely elemzésében már az erőszak visszatérő démonjáról ír, persze megemlítve, hogy a helyzet még azért egyáltalán nem olyan rossz, mint a hetvenes-nyolcvanas években volt, amikor a brit szurkolóktól rettegtek külföldön. Ám nem árt odafigyelni...

A négy negyeddöntő első mérkőzéseiből egyébként három spanyol győzelmet hozott: az Osasuna a Bayer Leverkusen otthonában nyert 3-0-ra, a Sevilla, ha nem is könnyen, de legyűrte az eddig remeklő Tottenhamet (2-1), míg az Espanyol 3-0 után kiengedve saját maga számára nehezítette meg a Benfica elleni, lisszaboni visszavágót (3-2).

A negyedik találkozón az AZ Alkmaar 0-0-ra játszott a Werder Bremennel. A holland csapat eddig minden, hazai és idegenbeli mérkőzésén egyaránt legalább két gólig jutott.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Izraelben négy ellenzéki párt – köztük a Van Jövő, az Egyenesen, az Együtt, a Demokraták és az Izrael a Hazánk – együttműködési megállapodást kötött "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt. A pártvezetők Jaír Lapid otthonában egyeztettek, és megállapodtak abban, hogy nem támadják egymást a kampányban, összehangolják lépéseiket, a közös miniszterelnök-jelöltről pedig csak a választások után döntenek. Három munkacsoportot hoznak létre a szavazómozgósítás, a kormányprogram kidolgozása és a közös kommunikáció érdekében. Naftali Bennett szerint a tömb 63 mandátumos többséget szerezhet a 120 fős kneszetben, míg Netanjahu miniszterelnök és koalíciós partnerei már támadják az új szövetséget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 27. 11:07
×
×