Infostart.hu
eur:
353.75
usd:
310.63
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Gercsák Szabina és Tóth Krisztián, miután mindketten elvesztették első mérkőzésüket a 2024-es párizsi nyári olimpia cselgáncstornáján a párizsi Mars-mező Arénában 2024. július 31-én. Mindkét versenyző kiesett a versenyből.
Nyitókép: Kovács Tamás

Megvan a cselgáncsozók új szövetségi kapitánya

A judoinfo.hu beszámolója szerint a Magyar Judo Szövetség szeptemberben pályázatot írt ki az új – a férfi és a női keretért egyaránt felelős – szövetségi kapitányi posztra, mivel az év végén lejár a magyar judoválogatott két vezetőjének, Ungvári Miklósnak (férfi) és Braun Ákosnak (női) a szerződése. A beérkezett pályázatok közül Bor Barnáé mellett állt ki a versenysport bizottság, a döntésre pedig áldását adta a szövetség elnöksége is.

„A legközelebbi és legfontosabb cél a jövő évi hazai rendezésű világbajnokság, amelyen a párizsi olimpikonjaink többsége is indul majd, lesz, aki ezen az eseményen búcsúzik, a fiatalok számára pedig egyértelműen nagy lehetőség, komoly motivációt jelent egy ilyen rangos tornán részt venni” – nyilatkozott a judoinfo.hu-nak Bor Barna, aki már decemberben bekapcsolódik a munkába.

A paksiak világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes, háromszoros olimpikon versenyzője a visszavonulása óta edzősködik, az Atomerőmű SE utánpótlása mellett 2023 végén kapott felkérést, hogy szövetségi edzőként irányítsa az U23-as válogatottat, emellett szőnyegedzőként segítse a felnőtt válogatott munkáját is.

A leendő kapitány hozzátette, a napokban még az U23-as válogatott szereplésén van a fókusz, mert jövő pénteken rajtol a korosztály lengyelországi Európa-bajnoksága, de ezt követően már az új feladataira is figyelnie kell.

„Szeretnék olyan kapitány lenni, aki a klubedzőkkel közös útra tudja terelni a szakmai elképzeléseket, összefogni a munkát. Az évek során megtanultam, hogy ez sokszor nem könnyű feladat, éppen ezért igyekszem majd nagy hangsúlyt fektetni a klubedzőkkel való jó kommunikációra. Hiszek benne, hogy ha egyesítjük az erőinket, sokkal messzebbre juthatunk, mint ha külön utakon járunk” – mondta Bor Barna.

A válogatott mellett dolgozó technikai igazgató, a japán Murakami Kijosi is távozik posztjáról.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×