eur:
400.95
usd:
371.67
bux:
92374.63
2025. március 27. csütörtök Hajnalka

Az összezártság problémájával foglalkozik idén a házasság hete

A rendezvénysorozat arca idén Pálúr János orgonaművész és felesége.

Már tizenegyedik éve rendezik meg a házasság hetét Bálint nap táján, amelynek idei nagykövete Pálúr János orgonavűvész és felesége, Kornélia.

Most elsősorban online előadásokkal és beszélgetésekkel, párkapcsolat-építő játékkal, szerelmes kalandtúrákkal, szentmisékkel várják a szervezők az érdeklődőket - közölték az Infostarttal a szervezők.

A már húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2019-ben kiugró mértékben növekedett a házasságkötések száma. A 2019-ben kötött 65 268 házasság 28 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi szintet, ami 1991 óta a legtöbb házasságkötést jelentette. 2020-ban pedig, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt májusban és júniusban jelentősen visszaesett az esküvők száma, végül 67 301 pár kötött házasságot, ami további 3,1 százalékkal haladta meg az előző év adatait.

"A világjárvány és az ezzel járó gazdasági, egzisztenciális és mentális bizonytalanság az utóbbi időszakban nemcsak a munkaerőpiacot, a gazdaság szereplőit, az egyéneket, hanem a családokat és a párkapcsolatokat is hatalmas kihívás elé állította" – nyilatkozta a közelgő házasság hete kapcsán Mihalec Gábor párterapeuta. Az idei házasság hete könyvének szerzője elmondta, hogy bár a kapcsolati nehézségek terén továbbra is a konfliktuskezelési problémák, a kommunikáció hiánya, a kapcsolat kihűlése a legfőbb okok, az összezártság, az egymásrautaltság miatt a meglévő problémák most sokkal nagyobb súllyal nehezednek a párokra.

A szakember a karantén alatti párkapcsolati dinamikát vizsgáló, több mint 1200 fő kérdőíves megkérdezésével készült legfrissebb kutatása szerint bár minden ötödik pár hanyatlást tapasztalt a kapcsolata terén, a válaszadók 60 százaléka úgy érezte, hogy a nyomás ellenére az egységük erősödni tudott.

Az országos rendezvénysorozat folyamatosan frissülő eseménynaptára a www.hazassaghete.hu, a www.facebook.com/hazassaghete, illetve a www.instagram.com/hazassaghete oldalon érhető el.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Megnyitották a kisebb szlovák-magyar határátkelőket, Szlovákiában aláírásgyűjtés kezdődött

Megnyitották a kisebb szlovák-magyar határátkelőket, Szlovákiában aláírásgyűjtés kezdődött

A szlovák rendőrség tájékoztatása szerint csütörtökre virradó éjjel ezeknél az átkelőknél is fertőtlenítő berendezéseket telepítettek. A száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben azonban korlátozott forgalmi rend van érvényben mind a szlovák-magyar, mind pedig a szlovák-cseh határátkelőhelyeken, ami miatt jelentős torlódások fordulhatnak elő.

Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt

A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. Sok újságírói kérdés irányult a miniszterelnök március 15-ei beszédére és a jegybanknál zajló vizsgálatra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 27. 12:10
2025. március 26. 20:45
×
×
×
×