Zavarban van, ha felteszik neki a kérdést, hogy mennyiben kapcsolódik munkássága az erdélyi irodalomhoz. Noha Ugron Zsolna tizenegy éves koráig Kolozsváron nevelkedett, és eddig megjelent regényeiben rendre felbukkan Erdély, úgy véli: hibás vélekedés őt erdélyi írónak nevezni. „Azt gondolom, hogy ez kicsit a magánéletem miatt ragadt rajtam – fogalmazott. – Mert, hogy az egy nagyon jó sztori volt, amíg én felnőttkoromban hét évig Erdélyben, Székelyföldön egy kastélyban éltem, és ez annyira része lett a brandemnek, csúnyán mondva, emiatt van ez az erdélyi irodalom címke rajtam.”

Ugron Zsolna erdélyi, háromrészesre tervezett sorozatának első két kötete: az Erdélyi menyegző 2013-ban, A nádor asszonyai 2014-ben jelent meg. Azóta ígéri a folytatást, ám nehezen halad a harmadik könyvvel. „Valahogy nem akar megszületni. Tehát megvan a történet, megvan a főszereplő, megvan a kérdés, ami foglalkoztat engem ebben a történetben, úgy minden összeállt, és valahogy nehezen íródik. Úgyhogy lehet, hogy ezt

ideiglenesen félre kell tenni és valami mást kellene írni”

– vélekedett, megjegyezve, hogy ez részben azért is lehet, mert jelenleg nagyon gyors az élete, és „kevés a csend körülötte vagy a fejében”, amire szükséges lenne ahhoz, hogy regényt írjon. Úgy érzi, kicsit összezavarodott alkotóilag, próbálja írni a harmadik részt, de nincs „elég súlya, vagy lendülete” egyelőre. De nem szívesen mond erről többet, mert mint fogalmazott, már annyi mindent mondott az elmúlt években felelőtlenül, hogy kezdi szégyellni magát.

Az írónő az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: három éve jelent meg Hollóasszony című kötete, és bár novellákat ír, azóta nincs módja nagyobb lélegzetű történetbe fogni. „Azt gondolom, hogy egy ilyen

írói pánikrohamom van, nagy levegők után kapkodok, és éppen fuldoklom,

mert valahogy azt érzem, hogy egy olyan ponton vagyok, hogy ha most nem kezdek el írni valamit, akkor itt valami kicsúszik a kezemből.”

Az Erdélyi menyegző filmforgatókönyve nem nyert el állami támogatást, ám az író, újságíró elmondta: gondolkodnak, hogy esetleg televíziós sorozatként pályáznak a történettel. Közben elkészült a regény angol fordítása: „Megbirkóztunk vele. Thomas Cooper és Helen Ingram közös munkája, és én elégedett vagyok a fordítással. Most meglátjuk, hogy mi lesz vele.”

Ugron Zsolna megjegyezte: a fordítás elkészítését nem könnyítette meg a regény archaikus nyelvezete, ám ő hét évvel ezelőtt magától értetődően kezdte ilyen stílusban elmesélni Báthory Anna történetét. „Annyi forrást olvastam előtte, annyi korabeli szöveget, hogy így kezdtem el írni – mesélte, hozzátéve: – Sárközi Bence, a Libri Kiadó egyik vezetője volt a szerkesztője az Erdélyi menyegzőnek, és visszaírt, hogy ő azért több mint egy évtizede szépirodalmi szerkesztő, és ha van egy-két szó, ami még neki is bonyolult, akkor szerinte ezzel ne tegyük próbára az olvasókat, úgyhogy egy kicsit azért egyszerűsödött a nyelvezete, mert ennél bonyolultabb volt – magyarázta. – Azonban ez teljesen automatikus volt, annyira, hogy kicsit volt is bennem egy félsz, hogy visszajön-e a Nádor asszonyainál, tudom-e így folytatni. De aztán jött.”

Az írónő azt mondja: mindig is az olyan könyvek kötötték le, amelyek különleges korba vagy varázslatos világba repítették olvasás közben, így kedvencei a történelmi regények és a fantasyk, íróként is az ilyen típusú történetek foglalkoztatják. „Szeretek ilyeneket olvasni és kicsit magamnak írtam, azt gondolom. Tehát akartam írni egy olyan könyvet, amit én is szívesen olvasnék” – fogalmazott.

Alkotóként pedig nem nagyon érdekli az őt körülvevő kortárs valóság, mert az „nem kapcsol ki, rángat ki, utaztat”. Miközben persze nyilván kortárs fejjel ír jelenleg mindenki, ahogyan ő sem képes egy XVII. századi regényt írni, hiszen „XXI. századi agya van”.

Olyan kérdésekre keresi a választ, ami a XXI. században foglalkoztatják, és ezt próbálja becsomagolni valami mesébe.

De ez szerinte a fantasykről is elmondható: minket foglalkoztató dolgokat mesélnek el szimbólumokkal, sárkányokkal, unikornisosokkal, varázslókkal, tündérekkel, ki manókkal. „Ezeket a szimbólumokat pedig, amíg még vannak, addig jó lenne valahogy életben tartani, meg használni, mert egy szimbólum, az sokkal erősebben kommunikál” – fűzte hozzá Ugron Zsolna.