Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
A gyulai vár 2018. március 8-án. Ezen a napon bemutatták az Elfeledett vár című állandó kiállítás anyagát az érdeklődőknek a várban.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Gyulát bevette a kiterjesztett valóság

Az 1566-os ostromot fényvetítéssel megidéző diorámával, egy kiterjesztettvalóság-alapú installációval, valamint a 16. századi várat és környezetét megidéző videóval bővül a gyulai vár kiállítása a közeljövőben.

A kiállítóteret működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője, Fábián Tamás az MTI-nek elmondta, hogy a fejlesztéseket az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Kubinyi-program keretében, a fenntartó gyulai önkormányzat által elnyert 10 millió forintos támogatásból valósítják meg.

Az összegből készítettek egy diorámát, egy háromszor másfél méteres makettet a 16. századi várról. A most látható téglavár ugyanis nem az eredeti erődítmény, az eredetileg jóval nagyobb kiterjedésű volt. A ma is látható téglavárat trapéz formájú külső vár vette körül, ennek délnyugati sarkán volt a napjainkra is megmaradt ágyútorony; volt egy a téglavár körül felépített, öt bástyával ellátott palánkfal, valamint az ehhez kapcsolódó, földből és fából épült, négybástyás huszárvár.

A makett az 1566-os ostrom heteinek idejére viszi vissza a látogatókat, az erőd részeinek és a katonai mozdulatoknak a bemutatásában fényfestés segíti a látogatókat. Ezt hangeffektek és kisebb animációk teszik még életszerűbbé.

Az újítás része egy úgynevezett kiterjesztettvalóság-installáció, amely a jelenlegi rendezvénytér és a szemben lévő Almásy-kastély látványát egészíti ki a 16. századi huszárvárról, valamint az azt körülvett palánkfalról készült grafikával. Készítettek egy puskát, amelynek mozgatásával lehet mozgatni ezt a "látványt" az azt megjelenítő monitoron.

Mindkét technikai elem elkészítéséhez a régészeti és történettudományi kutatások szakmai anyagát vették alapul.

A pályázati támogatásból három perces videó is készült a 16. századi várról és építéstörténetéről. A dioráma fémszerkezetét, a fényfestést és a puskát professzionális cégekkel gyártatták le. Vidéki kiállítóhelyként azonban szinte egyedüliként, az elemek vezérlését egy munkatársuk, Temesváry János műszaki vezető készítette el, ahogyan a dioráma tartalmi részét és a narrációt is saját szakembereikkel állították össze - emelte ki Fábián Tamás, aki hozzátette, a támogatásból megújítják a kiállítás feliratait is.

Elmondta, a vár múzeumi része "folyamatosan frissül, új tartalmakkal egészül ki", tavaly nyáron a legfrissebb régészeti feltárások eredményeiről szóló Eltemetett vár című időszaki kiállítás főbb elemeit vitték át az Almásy-kastély időszaki kiállítóteréből a várba, és a jövőben is terveznek újításokat a várkiállításban.

A kommunikációs vezető közölte,

ezekben a napokban építik fel a diorámát a fegyvertárban, amelyet nem zárnak le a látogatók előtt, akik így betekintést nyerhetnek az éppen zajló munkákba.

Az új látványelemeket hivatalosan a magyar kultúra napja körül tervezik átadni a nagyközönség számára.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×