eur:
395.25
usd:
365.65
bux:
65394.23
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Für Anikó (b) Mária Dominika hercegnő, Mácsai Pál (k) Jácint és Csákányi Eszter (j) Beatrix hercegné szerepében Molnár Ferenc A hattyú című darabjának fotóspróbáján a budapesti Örkény Színházban 2018. március 23-án. A színdarabot Polgár Csaba rendezésében  március 24-én mutatják be.
Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs

Örkény Színház: őrzik a régi értékeket, és telefonos applikációt is bevetnek

Öt bemutatót tart a következő évadban az Örkény István Színház. Mácsai Pál a társulat évadnyitó ülésén arról beszélt, hogy hiába van kultúrharc, a színháznak nem feladata politizálni, ám fontos, hogy alapvető értékek és a minőség mellett álljon ki.

A tavaly nyári nézőtéri felújítás után idén lényegesen nyugodtabb nyarat tudhat maga mögött az Örkény Színház, bár apróbb javítási munkák az elmúlt hónapokban is történtek: a színpad mellett megújult a nézőtéri világítás és igyekeztek javítani a légcserélő rendszeren – összegezett Mácsai Pál. A teátrum igazgatója arról is beszélt, hogy miként képviselheti egy színház a saját meggyőződését és hitét olyan időkben, amikor a politikai színtéren zajló kultúrharc mellett a világ is új értékek felé halad.

"Ez a bizonyos közös nyugatos tudás, ez párolog el, tűnik el a fókuszból, valami egyéb kerül a helyére, valami globális tudat, valami globális kultúra, ki hogy gondolkodik róla, ki szereti, ki ellenzi, ki gyűlöli, ki harcol vele, de

az egyik dolga a színháznak a sokból, egy ilyen zavaros korban, megragadni, ami fontos volt, és vigyázni rá"

- magyarázta az Örkény Színház igazgatója.

Mácsai Pál elmondta: az első bemutató szeptember végén a szovjetüdök műfajmegjelöléssel futó Second hand lesz, amelyet Bagossy László és harmadéves rendezőosztálya, valamint Kovács D. Dániel rendez közösen.

Ez egy kortárs orosz anyag, dokumentum eredetű szöveg, Szvetlana Alekszijevics több mint ezer beszélgetését tartalmazó négy kötetéből való válogatás. Mácsai Pál elmondta, a darabban megpróbálják színpadi helyzetbe hozni a szétbomló szovjet birodalom alaphelyzeteit, dialógusait, monológjait, életérzéseit, és egzisztenciáit, felmutatni, hogy mi az, ami elkerülendő, vagy miből lehet példát vagy ellenpéldát találni.

Szép Ernő Patikáját Mohácsi János állítja színpadra – korábban már több színházban megrendezte a testvérével, Mohácsi Istvánnal közösen készített átiratot.

Jászberényi Sándor novelláskötetéből: a tavaly Libri Irodalmi Díjjal kitüntetett a Lélek legszebb éjszakájából Polgár Csaba készít színpadi változatot Bánki Gergővel és Szabó-Székely Árminnal közösen.

Gorkij Éjjeli menedékhelyét áprilisban Ascher Tamás állítja színpadra, majd Gáspár Ildikó rendez – ahogyan Mácsai Pál fogalmazott – egy hatalom természetéről szóló darabot, ám nem árulta el, melyik műről van szó. Für Anikó lemezbemutató koncertje is az Örkényben lesz – az évad végén pedig Bodó Viktor próbál majd a társulattal, a premiert jövő szeptemberben tartják.

A színház készített egy új, okostelefonos applikációt, amely az előadások műsorfüzete mellett tanári segédletekkel, szórakoztató és hasznos kvízekkel segíti a közönséget.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×