eur:
389.26
usd:
360.86
bux:
68450.36
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Toni Morrison kapja a PEN életműdíját

A PEN amerikai szervezetének életműdíjával tüntetik ki a Nobel-díjas Toni Morrisont irodalmi munkásságáért. Az irodalmi és emberi jogi szervezet kedden további díjazottjait is nyilvánosságra hozta.

A 85 éves Morrison, a Salamon-ének, A kedves és a Dzsessz című regények szerzője a PEN 25 ezer dollárral (hétmillió forinttal) járó Saul Bellow-díját kapja az amerikai szépirodalom kiemelkedő alkotójaként.

Louise Erdrich a díj odaítéléséről döntő zsűri részéről közleményben méltatta Morrison "revelatív, intelligens és bátor" irodalmi munkásságát.

Morrison műveiben öntudatosan vállalta fel Amerika fekete örökségét, és arra törekedett, hogy minél teljesebben, érzékletesebben mutassa be az afroamerikai közösség életét, gyökereit és hiedelemvilágát.

Erdrich hangsúlyozta, hogy az írónő első munkáinak megjelenésével mások előtt is megnyitotta az utat, és elkötelezetten foglalkozott korának fontos kérdéseivel.

A PEN amerikai szervezetének 25 ezer dolláros Bellwether-díját, amely a társadalmi kérdésekkel foglalkozó fikciós műveket jutalmazza, Lisa Ko kapja The Leavers című művéért. John Schuliannak, számos sporttal foglalkozó kötet szerzőjének ítélték oda a PEN/ESPN életműdíját, Ed Roberson költőnek pedig a PEN Voelcker-díjat.

Három színműírót is díjaznak: Lynn Nottage Pulitzer-díjas szerzőt az amerikai drámaírás mestereként, Young Jean Lee-t a pályafutása delelőjén járó színműíróként, Branden Jacobs-Jenkinst pedig tehetséges pályakezdőként ismerik el.

A fordítói díjat költészeti kategóriában Sawako Nakayasunak ítélték oda Szagava Csika japán költőnő verseinek fordításáért, amelyek a The Collected Poems című kötetben jelentek meg, a prózai kategóriában pedig Katrina Dodson munkáját ismerték el, aki Clarice Lispector brazil író műveit ültette át portugálból.

A szervezet honlapja szerint a további 2016-os elismeréseket az április 11-i díjátadó gálán hozzák nyilvánosságra.

Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ugrik az OTP!

Ugrik az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában délutánra már határozott pluszban vannak a tőzsdék és Amerikáabn is folytatódhat az emelkedés. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telik a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×