Infostart.hu
eur:
386.77
usd:
332.15
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Holnap ne siessen az Operaházba!

Figyelmeztető sztrájkot tartanak szombaton a Magyar Állami Operaházban; az esti Nürnbergi mesterdalnokok című előadás félórás késéssel kezdődik.

Az intézmény sztrájkbizottságának elnöke az InfoRádióban elmondta: a modernizáció a dolgozók szerint is szükséges, de elfogadhatatlannak tartják, hogy a tervezett lépésekről nem egyeztet a vezetés a munkavállalókkal.

Rotter Oszkár hangsúlyozta: még arról sem kaptak tájékoztatást, hogy milyen mértékű leépítésre számíthatnak.

A szakszervezeti vezető úgy fogalmazott: az előadások számának a közelmúltban bejelentett csökkentése csak az utolsó csepp volt a pohárban.

Rotter Oszkár hangsúlyozta: az 1990-es évek elején még körülbelül 500 előadást tartottak évente, ez a szám most 260-ra csökken.

Szólt arról is, hogy terveik szerint a tiltakozás miatt nem maradnak el előadások, de minden más eszközt igénybe vesznek jogaik védelmében.

Hegyi Árpád Jutocsa, az Operaház főigazgatója közleményében úgy fogalmazott: tudomásul veszi a meghirdetett sztrájkot, modernizációs programját pedig egyezteti a szakszervezettel és a közalkalmazotti tanáccsal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×