Ahogy arról beszámoltunk, Robert F. Kennedy Jr. visszalépett Donald Trump javára tíz csatatérállamban. A demokraták elnökjelölő konvenciója idején még az alelnökjelöltje mondta, hogy ezt fontolgatják, de korábban is voltak erről már hírek. Csizmazia Gábor szerint elképzelhető, hogy döntő befolyása lesz ennek a mozzanatnak a csatatérállamokban.

Ugyanis, mint mondta: országos szinten pillanatnyilag Kamala Harris vezet körülbelül 1,4 százalékponttal, de az egyes csatatérállamokban eltérő számok mutatkoztak az elmúlt napokban: körülbelül egy héttel ezelőtt még a demokrata elnökjelölt vezetett másfél–két százalékkal, most azonban – talán Arizona kivételével – mindenhol Donald Trump vette át a vezetést, igaz, van, ahol csak 0,9 vagy 1,7 százalékkal, magyarán hibahatáron belül. „Szóval igazából papírvékony az előnye éppen annak, akit mérnek és rendelkezik az előnnyel” – fogalmazott.

Robert F. Kennedy Jr. visszalépése viszont azért lehet fontos, mert igaz, hogy harmadik jelöltként indult, és tulajdonképpen egymaga esélytelen volt, viszont meglepően erős kampányt tudott felmutatni – mondta a NKE John Lukács Intézetének tudományos munkatársa, emlékeztetve: az Egyesült Államokban a harmadik jelöltet általában a Zöld Párt adja, és északkeleten szoktak egész jó eredményeket elérni helyi szinten, országos szinten azonban rendre minden jelöltjük gyengének bizonyult. „Kennedy azért egy üdítő kivétel, mert esetében sokáig, egészen idén tavaszig két számjegyű támogatottságot lehetett mérni.” Úgyhogy elképzelhető, hogy a visszalépése

fordíthat a Trump-kampány helyzetén az egyes csatatérállamokban, ahol adott esetben hátrányba került Kamala Harrishez képest.

A csatatérállamok sorába tartozik Arizona és Nevada, továbbá Észak-Karolina, Georgia, Virginia, de a három legfontosabb: Wisconsin, Michigan és Pennsylvania – előbbi kettő 15 és 16, utóbbi 19 elektori szavazattal. Csizmazia Gábor szerint a pillanatnyi felmérések alapján utóbbi három fogja eldönteni, hogy ki is lesz majd az elnök a novemberi választást követően. „Nem kizárt, hogy néhány tízezer szavazaton fog múlni” – fűzte hozzá.

Kamala Harris kampánya

Arra a kérdése, hogy miből lehet azt megállapítani, hogy működik-e Harris-kampány vagy sem, a szakértő az mondta, hogy ennek a legszembetűnőbb jele, hogy mekkora a jelölt támogatottsága. Mint fogalmazott, Donald Trump előnye – vagy épp hátránya, attól függően, hogy melyik felmérést nézzük – papírvékony, ami már önmagában Kamala Harris, pontosabban a demokrata kampány megerősödését jelzi, hiszen körülbelül egy-másfél hónappal ezelőtt, amikor még Trump–Biden-versenyről volt szó, akkor a republikánus elnökjelölt egy sokkal markánsabb, 4-6 százalékos előnnyel bírt a csatatérállamokban is. „Nem mindegyikben, de a legtöbben egy kemény, 3-4 százalékos előnye volt.” Felmerülhet, hogy ez is hibahatáron belüli különbség, de a mostaninál sokkal „láthatóbb” volt – tette hozzá a szakértő.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos munkatársa szerint a demokrata kampány nyilván most élvezi a „pillanatnyi lendületet, amit a jelölt frissességével szerzett”. Ez a párt nemzeti konvencióján is érződött, aminek ebből következően az öröm és a remény volt a fő motívuma. Persze a republikánusok ezzel vitatkozhatnának, mondván, Kamala Harris úgy egy új jelölt, hogy nem új jelölt, most is hivatalban van. Csizmazia Gábor érdekességként jegyezte meg, hogy

a Demokrata Párt nemzeti konvencióján úgy beszéltek Donald Trumpról több esetben, mint hogyha le akarnák váltani, miközben nem ő van hivatalban.

„Nyilván nem azt mondták, »váltsuk le Donald Trumpot«, de úgy fogalmazták meg az üzeneteiket, mintha valamiféle áttörést kellene elérni, miközben egyébként a demokraták vannak szövetségi szinten kormányon lassan négy éve.”

Szerinte a legfőbb kérdés, hogy azokkal a témákkal, amelyeket megfogalmaztak a Harris-kampány részéről, mobilizálni tudják-e a kulcsválasztó körzetekben a szavazókat. Példaként említette az abortusz kérését, még úgy is, hogy ennek szabályozásáról nem az elnök dönt, hanem inkább a kongresszus hivatott dűlőre jutni országos, illetve szövetségi szinten, illetve végső soron a legfelsőbb bíróság dönt arról, megfelel-e az amerikai alkotmánynak – ahogy azt már korábban is tette.