"Alain Fabien, Anouchka és Anthony, valamint (kutyája) Loubo nagy fájdalommal tudatják apjuk eltávozását. Békésen hunyt el Douchyban található otthonában három gyermeke és családja körében. (...) Családja tisztelettel arra kér mindenkit, hogy tartsák tiszteletben magánszféráját a gyász e rendkívül fájdalmas pillanatában" - áll a család nyilatkozatában.

Alain Delon 1935. november 8-án született Sceaux-ben. Az 1950-es évek végétől filmez. Az 1960-as években készült filmjeivel vált ismertté, és népszerűségét sikerült tartósan megőriznie. Az 1980-as években rendezőként is bemutatkozott. Mítoszához számtalan nőügye, illetve testőreinek rejtélyes halálában játszott, teljes egészében sosem tisztázott szerepe is hozzájárult.

Delon nehezen kezelhető kamasz volt, aki állítólag tucatnál is több iskolában megfordult rossz magaviselete miatt. Végül a mostohaapjához került, és a férfi mészárszékén kellett dolgoznia. A munka cseppet sem volt ínyére, ezért jelentkezett a haditengerészethez. Ötéves szerződést írt alá. A szolgálati idő alatt többször áthelyezték, végül a szerződés lejárta előtt leszerelték. Több pletyka keringett arról, hogy különös kegyetlensége miatt váltak meg tőle, más híresztelések szerint a hadseregnél se tűrte a fegyelmet.

Leszerelése után Delon 1956-ban Párizsba ment.

Rendkívül előnyös külseje miatt hamar barátokra és pártfogókra lelt, és megismerkedett Jean-Claude Brialy színésszel. Az ő javaslatára elutaztak a cannes-i fesztiválra, ahol Delonra felfigyelt a befolyásos hollywoodi producer, David O. Selznick tehetségkutatója. Alainnek hétéves hollywoodi szerződést ajánlottak. Újabb barátja, Yves Allégret filmrendező azonban lebeszélte a szerződés elfogadásáról, mondván, hogy Delonnak előbb odahaza kell karriert csinálnia. Ha ez sikerül, Hollywood újra jelentkezni fog, ráadásul előnyösebb ajánlattal, mint a mostani. Alain megfogadta a tanácsot.

Allégret az Amikor a nő zavarba jön (1957) című filmjében kínált kicsiny szerepet Delon számára. Ezt követte a Légy szép és tartsd a szád! (1958), amelyben későbbi jó barátja és riválisa, Jean-Paul Belmondo is szerepelt. A nem túl jelentős alkotást Yves fivére, Marc Allégret rendezte. E művekben Delon – előnyös megjelenésén túl – nem nyújtott olyan teljesítményt, amelyből későbbi fényes karrierjére lehetne következtetni. Nem kivétel ez alól harmadik filmje, a Christine (1958) sem. Az opusz Arthur Schnitzler egyik drámája nyomán készült. Delon partnernője az osztrák Romy Schneider volt. A befutott színésznő és a kezdő színész egymásba szerettek, eljegyezték egymást, ám viharos kapcsolatukból sosem lett házasság. 1959-ben Delon két filmet (Gyenge asszonyok, Az iskolások útja) is forgatott Michel Boisrond rendezővel, melyekben már figyelemre méltó alakítást nyújtott.

Delon munkakapcsolata nem indult túl jól egyik kedvenc mesterével, René Clément rendezővel.

Clément a Ragyogó napfény (1960) című filmjéhez szerződtette őt, amely Patricia Highsmith A tehetséges Mr. Ripley című regényéből készült. Clément rövid vita után úgy döntött, hogy eredeti elképzelésével ellentétben inkább Ripley szerepét bízza Alainre. Az írónő tökéletesen elégedett volt a rendező választásával, és úgy találta, hogy a francia színész ideális megformálója kedvenc gyilkosának. A film nagy sikert aratott, nem utolsósorban Delon karizmatikus szerepformálásának köszönhetően.

Alain Delon művészi pályafutásában a kulcsfigura egyértelműen Luchino Visconti. Az olasz mester hihetetlen szakmai tudásával, intelligenciájával és eleganciájával lenyűgözte a fiatal színészt, aki atyjaként tisztelte őt, és mindenben rábízta magát. Első közös munkájuk, a Rocco és fivérei (1960) filmtörténeti jelentőségű alkotás. A szakma ebben a filmben végre igazi színészként fogadta el Delont, aki képes egyéniségétől, temperamentumától eltérő szerepet is hitelesen, emlékezetesen megformálni. Következő közös munkájuk, A párduc (1963) fogadtatása már kevésbé volt lelkes. Delont most is zömmel dicsérték, a kritikai megjegyzések inkább Viscontinak szóltak.

A '60-as években Delon a legkülönbözőbb szerepekben próbálta ki magát: lényegében saját arculatát kereste.

Ezt végül A szamuráj (1967) címszerepében találta meg, amely Jean-Pierre Melville-lel való első közös munkája, és egyben – a rendező korai halála miatt – rövid barátságuk kezdete volt. Következő két filmjük, A vörös kör (1970) és a Zsaru (1972) fogadtatása már nem volt annyira lelkes, noha egyesek véleménye szerint A vörös kör jobb film, mint A szamuráj.

Delon 1969-ben Saint-Tropez-ban forgatta A medence című pszichológiai thrillert. Partnernője ismét Romy Schneider volt, és ez a tény már önmagában szenzációvá tette a készülő produkciót, melyben Maurice Ronet és Jane Birkin kapott még fontos szerepeket. Ez a film is jelentős szakmai és közönségsikert aratott, melynek eredményeként Delon hosszú távra szerződtette Deray-t, és a későbbiekben több filmet is forgatott vele. Mindjárt a következő, a Borsalino (1970) című hangulatos gengsztertörténet kiugró kasszasiker lett.

A film diadalmenetét nem befolyásolta, hogy Delon perbe keveredett miatta a partnerével, Jean-Paul Belmondóval,

mivel Alain nem tartotta be a szerződésbe foglalt, apróságnak tűnő kikötéseket. Deray-vel közös munkái közül a megtörtént esetet feldolgozó Zsarutörténetet (1975) fogadta még egyöntetű elismeréssel a kritika és a közönség. Többi közös filmjük – hullámzó színvonaluk miatt – vegyes fogadtatásban részesült.

Delon a '80-as években rendezőként is bemutatkozott: az Egy zsaru bőréért (1981) és A kíméletlen (1983) nézhető mozidarabok voltak, ám a kritika kevésbé lelkesedett értük. A korosodó sztár kezdett ismét nagyobb érdeklődést mutatni az igényesebb filmszerepek iránt. Elsőként Volker Schlöndorff Proust-adaptációjában (Swann szerelme, 1983) játszotta el a homoszexuális Charlus báró szerepét.

A francia filmművészet fenegyereke, Bertrand Blier A mi történetünk (1984) című filmje komoly szakmai elismeréseket hozott a színésznek, aki Jean-Luc Godard Új hullám (1990) című kései alkotásában is szerepet vállalt.

Edouard Niermans Casanova visszatér (1992) című míves alkotásában az idős Casanovaként kissé önmaga paródiáját is eljátszotta.

Bő negyedszázad után, 1998-ban újabb közös filmet forgatott Belmondóval: a Két apának mennyi a fele? nagy kasszasikernek bizonyult Franciaországban, ám egyik sztár életművében sem mondható jelentős darabnak.

Az utóbbi években Delon inkább a televízió számára dolgozott, 2002-ben a Fabio Montale, 2003–2004-ben pedig a Frank Riva című krimisorozatokban játszotta a címszereplő rendőrnyomozókat. 2006-ban visszautasította Sofia Coppola felkérését a Marie-Antoinette című film egyik szerepére, mert mint mondotta, „eddig még semmi jó nem sült ki abból, amikor az amerikaiak a francia történelemhez nyúltak”. 2008-ban a mérsékelten sikeres Asterix az olimpián-ban tűnt fel Cézárként. Ugyanebben az évben bejelentették, hogy Johnny To remake-et készít A vörös körből. A főszerepeket a tervek szerint Liam Neeson, Orlando Bloom és Chow Yun-fat játsszák, bár ez a szereposztás még nem végleges. Delon állítólag vállalt egy kisebb szerepet a filmben.

2012 áprilisában szívproblémák miatt kórházba szállították Párizsban, majd szívritmuszavar miatt sikeres szívműtéten esett át.

Rosalie Van Breemen holland modelltől – akit 1987-ben ismert meg – két gyermeke született: Anouchka (1990) és Alain Fabien (1994), ám 2002-ben az asszony – férje zsarnoki természetére hivatkozva – válókeresetet adott be. A legendás énekesnőtől, Nicótól is született egy fia, Christian Aaron Boulogne, akit azonban Delon sohasem ismert el sajátjának annak ellenére, hogy a fiú állítólag az összetéveszthetőségig hasonlított rá. A gyerek Delon szüleinél nevelkedett. A sztár üzletemberként is sikeres: férfiak számára hozott forgalomba illatszereket különböző fantázianevekkel. Termékei Magyarországon sem ismeretlenek.

Művészete elismeréseként 1990-ben megkapta a Becsületrendet, 1995-ben életművéért a Berlinale Arany Medve díját,

s több nemzetközi filmfesztivál életműdíjával tüntették ki. 2019-ben Cannes-ban tiszteletbeli Arany Pálmával ismerték el hat évtizedes filmes munkásságát.