Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.24
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
3M-54 Kalibr orosz cirkálórakéta. Forrás:Twitter/ZMiST
Nyitókép: Forrás:Twitter/ZMiST

Németország meglepő döntést hozott a Taurus rakétákról

Hónapok óta tartó találgatások és egymásnak ellentmondó nyilatkozatok után egybehangzó értesülések szerint eldőlt, hogy Németország egyelőre nem szállít Taurus típusú cirkálórakétákat Ukrajnának.

Több német hírforrás egybehangzó értesülése szerint a berlini kormány eldöntötte, hogy Kijev kérésének egyelőre nem tesz eleget. Bár erről hivatalos bejelentés nem történt, így hivatalosan az indokot sem közölték, tartja magát az a korábbi feltételezés, hogy

Németország el akarja kerülni közvetlen belesodródását a háborúba.

Egészen konkrétan attól tart, hogy az ukrán fél korábban meghirdetett, de lassú ütemben zajló őszi offenzívája során a cirkálórakétákat immár orosz területen lévő célpontok ellen vetheti be.

A most ismertté vált elutasító döntést előrevetítette, hogy a koalíciós pártok vezetői – élükön Annalena Baerbock zöld párti külügyminiszterrel – felsorakoztak a szociáldemokrata kancellár mögé.

A rendszerint jól értesült Bild című lap szerint a német kormány már tájékoztatta Ukrajnát arról, hogy "rövid távon" semmiképp ne számítson a Taurusokra. Scholz kancellár – mint arról a Bild beszámolt – a Bundestag külügyi bizottsága előtt hangsúlyozta, hogy a Taurusok nem hasonlíthatók a franciák és a britek által Ukrajnának szállított Storm Shadow típusú cirkálórakétákhoz. Azok ugyanis olyan beprogramozott geoadatokkal rendelkeznek, amelyek biztosítják, hogy a rakéták csakis meghatározott földrajzi távolságon belüli célpontok ellen vethető be. A több mint 500 kilométeres hatótávolságú Taurus KEPD–350 cirkálórakéták esetében azonban ez nem garantálható, azaz így annak elkerülése sem, hogy oroszországi célpontok ellen vessék be azokat.

A Bild szerint minderről a német kormány képviselői tájékoztatták brit és francia partnereiket, akik igyekeztek rávenni Berlint Taurusok szállítására. Az egyeztetés során a német fél kifejezte aggodalmát azzal kapcsolatban is, hogy

az ukrán fél a cirkálórakétákat az oroszok által 2014-ben megszállt Krím-félszigetet a Kercsi-szoros felett Oroszországgal összekötő híd ellen vetheti be.

Németország ugyanakkor azt ígérte Ukrajnának, hogy a Taurusok helyett újabb légvédelmi rendszereket, köztük Patriot típusú közép-hatótávolságú rakétákat szállít az ostromlott országnak.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×