Tulajdonképpen három egymást viszonylag gyorsan követő esemény vagy határidő ad kiemelt aktualitást a brüsszeli „magyar pénzek” kérdéskörének.

Az első az a tény, hogy a brüsszeli testületnek formálisan szeptember 21-ig kellene javaslatot előterjesztenie arról, vajon elegendőnek tekinthetők-e a közösségi források jogtiszta magyarországi hasznosulását szavatolni hivatott korrupcióellenes (tervbe vett vagy megkezdett) magyarországi intézkedések.

Fontos már e ponton emlékezni arra, hogy

bármilyen bizottsági ajánlás önmagában nem jelent végleges európai uniós döntést, ilyenre ugyanis e kérdéskörben kizárólag a tagállamok illetékesek.

A leendő brüsszeli javaslat ugyanakkor fontos irányt adhat a dosszié leendő vizsgálatának.

A másik, hogy az Európai Parlament plenáris ülése szerdán újabb határozatot készül elfogadni a magyarországi jogállamisági helyzetről. Az aktus apropóját részben az adja, hogy az EU képviselőtestülete néhány nap eltéréssel négy évvel ezelőtt fogadta el Magyarországot elítélő határozatát, amelyben egyúttal formálisan is kezdeményezték a tagállamok döntéshozó testületénél az alapszerződés 7. cikke szerinti jogállamisági eljárás megindítását. A kezdeményezést az EU-tanács befogadta és az eljárás valóban elkezdődött, de érdemi döntés mindmáig nem született sem az esetleg továbblépésről, sem a folyamat lezárásáról.

Az EP-képviselők többségét adó parlamenti középpártok már régóta heves szemrehányásokkal illetik emiatt az EU-tanácsi oldalt úgy vélve, hogy szerintük a tagállamok az ügyet nem érdeme szerint kezelik, aminek minden bizonnyal most is hangot adnak majd. A tényleges nyomásgyakorlás azonban elsősorban az Európai Bizottság ellen irányul majd, mintegy

óva intve a testületet attól, hogy „túlságosan engedékenyen” nyúljon a magyar kérdéshez, mielőtt még minden tekintetben garanciákat kapott volna

arra, hogy a közösségi források jogtiszta magyarországi kezelése ténylegesen szavatolt.

Az EP véleménye e tekintetben azért számít fontos orientációs pontnak az Európai Bizottság számára, mert a képviselőtestület szélsőséges esetben bizalmatlansági eljárást is kezdhet, amely elegendő többségi támogatással (az EU-intézmények és szereplők közül egyedüliként) akár lemondásra is kényszerítheti a biztosi kollégiumot.

A harmadik esedékességi határidő szerda, amikor Ursula von der Leyen az évenként esedékes átfogó értékelését fogja előterjeszteni „az Európai Unió állapotáról”, és amelyben általános várakozások szerint e kérdéskörről is részletes szólni készül majd.

A jelen várakozások szerint a brüsszeli testület mintegy ennek megágyazva fogja jó eséllyel most kedden formálisan előterjeszteni javaslatát a Magyarországnak szánt közösségi források leendő kezeléséről. A hétfőn ennek kapcsán nyilvánosságra került – igazából még júliusi – bizottsági munkaanyag láthatóan mindezek előkészítését szolgálta. (Ugyanakkor nem szavatolt, hogy a végső ajánlás minden ponton valóban egyezik is majd a júliusi papírban foglaltakkal.)

Fontos tisztázni ugyanakkor, hogy a Magyarország kapcsán zajló többféle eljárás és EU–magyar tárgyalás, valamint a lehetséges következmények tekintetében a kedden jelek szerint megszülető formális ajánlás – majd mindennek a szerdai Von der Leyen-beszédben várható megerősítése – pontosan mire is vonatkozhat majd közvetlenül, és mit érinthet csak áttételesen.

Három egyezkedés

Az utóbbi hónapokban három vonatkozásban folyt egyeztetés az Európai Bizottság és a magyar kormány között. Az egyik a minden hét évben elölről kezdődő tervezés a soron következő hétéves időszakra szóló közösségi költségvetéséből a magyarországi felzárkóztatási alapok kapcsán az előzetes technikai részletek rögzítése és kölcsönös elfogadása.

A szakmai zsargon operatív programokként emlegeti őket, és a hétfőn napvilágra került bizottsági javaslattervezet ezek kapcsán fogalmazott meg elvárásokat, de

nem az egyes alapok konkrét tartalmát, hanem a leendő közösségi finanszírozása fejében várt korrupcióellenes intézkedések elfogadhatóságát és/vagy vélt hiányosságait taglalva.

Nem közvetlen tárgya tehát a keddi bizottsági papírnak – ha valóban közzétesznek ilyet – az EU–magyar tárgyalásokon ugyancsak sok-sok hónap óta napirenden lévő másik közösségi finanszírozási keret, az úgynevezett helyreállítási (vagy új generációs) alap Magyarországot illető része. A koronavírus okozta gazdasági károk kompenzálására létrehozott (uniós szinten összesen 800 milliárd euró értékű) alapból Magyarország a jelen állás szerint 5,8 milliárd euróval részesedne, de a vonatkozó magyar programok brüsszeli befogadása eddig ugyanazon ok miatt állt, mint a hétéves keret-költségvetésből esedékes közösségi felzárkóztatási alapok esetében: a közösségi pénzek jogtiszta magyarországi hasznosulásának Brüsszelben vélelmezett kétségessége miatt.

Itt ér össze mindkét imént említett folyamat a harmadik immár több mint egy éve zajló EU–magyar huzakodással, ami az Európai Bizottság és a magyar kormány között a közösségi pénzek jogtiszta magyarországi hasznosulásának a szavatolásáról folyik. Mindehhez a 2021 elején hatályba lépett azon új jogszabály ad hivatkozási alapot, amelyet a médiazsargon és a köznyelv többnyire „jogállamisági költségvetési fékként” emleget, jóllehet formálisan közösségi költségvetésvédelmi intézkedésnek minősítik uniós oldalon.

Lényege, hogy ha EU-intézményi oldalon úgy találják, hogy a közösségi pénzek például korrupciómentes felhasználása az országban nem biztosítható (mondjuk a nem megfelelő szabályozás, és/vagy a közösségi pénzek hasznosulásáért felelős intézményi háttér vélelmezett fogyatékosságai miatt), akkor ez hivatkozási alappá válhat bizonyos Magyarországnak címkézett közösségi források visszatartására. (Egészen pontosan: bizottsági részről csupán ilyen visszatartás kezdeményezéséről lehet szó.)

A most kilátásba helyezett brüsszeli fejlemény a hétéves közösségi költségvetés felzárkóztatási alapjainak magyarországi vonatkozásai kapcsán

azért bír jelentőséggel, mert esetleges megállapításai fontos áthallással bírhatnak a helyreállítási alapról folyamatban lévő egyeztetésekre is.

Ha ugyanis bármelyik közösségi forrás kapcsán költségvetésvédelmi kétely merül fel (elvezetve akár adott források visszatartásához is), akkor ez értelemszerűen hasonló lépéseket kell, hogy maga után vonjon a további közösségi pénzügyi eszközök vonatkozásában is mindaddig, amíg a vélelmezett költségvetésvédelmi kockázatokat a tagállamok többsége döntése valósnak és ezért figyelembe veendő szempontnak ítéli meg.

A kép teljességéhez tartozik, hogy megfigyelők körében sokáig az volt a vélekedés, hogy bizottsági részről a fenti kételyt először a rendkívüli helyreállítási alap kapcsán fogalmazhatják majd meg, és esetleg ez rántja majd magával a közvetlen „rendes” költségvetési források elérhetőségét is. Brüsszelben azonban láthatóan sorrendváltásra készülnek, és az utóbbiak esetében veszik elő a költségvetésvédelmi szempontot.

A váltás mögött egyes vélemények szerint állhat az is, hogy

a helyreállítási alap kezelésének kérdése az utóbbi időben egyre inkább politizálódott,

míg a felzárkóztatási operatív programok ügye mindmáig megmaradt alapvetően technikai jellegű (szakpolitikai) dossziénak. Így költségvetésvédelmi demonstratív intézkedésre is semlegesebb terep lehet, miközben – amennyiben ilyen címen a forrásvisszatartás megkapja a tagállamok támogatását – a továbbiakban elegendő (és immár „jogtechnikai”) hivatkozási alappá válhat a helyreállítási pénzek esetleges, valamilyen arányú blokkolására is.

Annyi bizonyos, hogy pusztán eljárástechnikai szempontból a kilátásba helyezett keddi bizottsági állásfoglalás a költségvetésvédelmi jogszabály alapján hoz elő kétségeket, a közvetlen következményeket pedig első körben a hétéves közösségi költségvetési esedékességek kapcsán fogja felvetni. Ennek kapcsán os érdemes lesz ugyanakkor újra felidézni, hogy a tényleges döntés mindezek kapcsán nem a brüsszeli testületnél, hanem a tagállamok miniszteri tanácsánál lesz a viták további fázisában.

Egyúttal nem árt azért majd arra is figyelni, hogy amennyiben a bizottsági javaslat békülékenyebb lesz – például feltételes elfogadást javasol a tagállamoknak azzal, hogy mondjuk bizonyos szakaszhatárok teljesülésétől tegyék majd függővé a tényleges folyósításokat –, akkor miként fog minderre reagálni akár már a szerdai határozatában az Európai Parlament, ahol a képviselői többség már a Lengyelország esetében alkalmazott hasonló részleges engedékenységet is igen rossz néven vette.

Egyes vélemények nem zárják ki, hogy ez esetben válaszul a bizalmatlansági eljárás megkezdéséhez folyamodnak majd, komoly veszèlybe sodorva a Von der Leyen-vezette bizottságot.

(Nyitóképünkön az uniós szervekkel a „magyar pénzek” ügyében folytatott tárgyalások egyik főszereplője, Varga Judit igazságügyi miniszter.)