Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Nyitókép: Pixabay

Új-Zélandon legalizálták az aktív eutanáziát

A gyógyíthatatlan betegek így bizonyos feltételek mellett orvosi segítséggel vethetnek véget életüknek.

A kikötések között szerepel, hogy két orvos egybehangzó véleménye szerint a gyógyíthatatlan betegnek legfeljebb fél év maradt hátra az életéből, s ezért meg kell adni neki a lehetőséget arra, hogy teljes körű tájékoztatás mellett saját maga választhassa meg halála idejét.

A vasárnap hatályba lépett törvény egy 2020. októberi népszavazásra nyúlik vissza, amelyen a szavazópolgárok 65,2 százaléka támogatta az aktív eutanázia bevezetését.

A törvényt parlament elé terjesztő ACT párt szerint a szabályozás biztosítani fogja a halálos betegségben szenvedők számára a saját sorsukról való döntés jogát.

A wellingtoni egészségügyi minisztérium becslései szerint évente akár 950-en is lehetnek olyanok, akik kérvényezni fogják az eljárást, és azt mintegy 350 esetben engedélyezhetik. A jogszabály bírálói ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy az aktív eutanáziával az egészségügyi költségek csökkentése céljával visszaélhetnek, illetve mindez tovább rontja majd a maori őslakosok és az Új-Zélandhoz tartozó kis szigetek lakosainak hátrányos helyzetét.

Címlapról ajánljuk
Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

14. alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámának mellékleteként a Balaton gasztrokalauz. A kiadvány idén megújult formában, a korábbiaknál szigorúbb válogatással mutatja be a tó környékének legjobb gasztronómiai helyeit, a szerkesztőség által legjobbnak ítélt TOP 100-at.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Történelmi bővülés után újabb nagy lépésre készül a Semmelweis Egyetem

Történelmi bővülés után újabb nagy lépésre készül a Semmelweis Egyetem

A Semmelweis Egyetem 492 orvostanhallgatója vette át diplomáját az MVM Dome-ban rendezett ünnepségen, ahol Merkely Béla rektor a hat évvel ezelőtt, a Covid-járvány idején indult évfolyam kihívásait és az egyetem fejlődését méltatta. A rektor kiemelte, hogy a Semmelweis mára Európa legjelentősebb háromnyelvű orvosképző intézményévé vált, és számos új klinikai területtel, valamint infrastrukturális fejlesztéssel gazdagodott. Orbán Gábor, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány kuratóriumi elnöke a mesterséges intelligencia térhódítása mellett az orvosi hivatás emberi oldalának fontosságát hangsúlyozta. Az ünnepséget követően az egyetem tízéves együttműködési megállapodást kötött a kaiserslauterni Westpfalz-Klinikummal, újabb németországi campust hozva létre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×