Infostart.hu
eur:
378.7
usd:
322.07
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár, a kormánykoalícióban részt vevő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke sajtóértekezletet tart a közszolgálati és sportminisztérium bécsi épületében 2019. május 18-án. Strache az előző estén kirobbant korrupciós botrány miatt bejelentette, hogy lemond az alkancellári és a pártelnöki tisztségről. A 49 éves politikus Norbert Hofer közlekedési, innovációs és technológiai minisztert javasolta az alkancellári posztra.
Nyitókép: MTI/EPA/Florian Wieser

Elkezdődött a Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellár elleni első per

Ebben egy ismerőse magánklinikáját érintő jogszabály-módosítás ügyében vádolják azzal, hogy megvesztegették.

A volt alkancellárnak korrupciós vádak miatt kell bíróság elé állnia. A konkrét per tárgya feltételezett befolyással üzérkedés, "törvénymódosítás elősegítése megvesztegetés révén" egy bécsi magánklinikával összefüggésben. Strache mellett a klinika üzemeltetője, Walter Grubmüller ellen is vádat emeltek vesztegetés miatt.

Strache és az egykori - szerencsejátékban is érdekelt - autóversenyző régről ismerik egymást. Állítólag a volt pártelnök már a 2017-es néppárti és szabadságpárti koalíciós tárgyalásokkor azért szállt síkra, hogy Grubmüller klinikáját felvegyék a magánkórházakat támogató finanszírozási alapok listájára. Ez később meg is történt, a klinika bekerült a kedvezményezettek körébe, és ezáltal közvetlenül a társadalombiztosításon keresztül tudott szolgáltatásokat elszámolni.

A szóban forgó törvénymódosítás a gyanú szerint azután valósult meg, hogy Strache megkérdezte Grubmüllert, hogy melyik törvény lenne számára a klinika szempontjából a legfontosabb.

Az osztrák gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) szerint egyértelműen bizonyítja a megvesztegetés tényét, hogy Grubmüller tízezer eurót adományozott az FPÖ-nek.

Strache ártatlannak vallotta magát. Ügyvédje, Johann Pauer az első tárgyalási napon kifejtette, hogy védence a hivatalából kifolyólag mindig is ki volt téve megvesztegetéseknek, de ezek a kísérletek egyetlen esetben sem vezettek eredményre nála. Hozzátette, már az "Ibiza-videóban" is látható, hogy a volt alkancellárt nem lehet megvenni, hiszen a végén azt mondja: "Na, most akkor álljunk fel, és menjünk." Az ügyvéd hangsúlyozta továbbá, hogy "Strache nem adományokból alakítja ki a programját, hanem az adományozók adakoznak egy programért." Egyértelműen kijelentette, hogy védence nem megvesztegethető.

Grubmüllert testvére, Helmut Grubmüller képviseli az ügyben. Az ügyvéd kijelentette, hogy az osztrák gazdasági kamarában "olyan hatalmasságok ülnek, akik mindig is ellene voltak annak, hogy a klinikát felvegyék a magánkórházakat támogató finanszírozási alapok listájára, mert ez sértette az érdekeiket".

A klinika igazgatója akkoriban a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) tagja volt, és állítólag dacból adakozott FPÖ-nek, mert úgy érezte, ott legalább megértik a kérését.

Elmarasztaló ítélet esetén a vádlottak hat hónap és öt év közötti szabadságvesztéssel sújthatók.

Strache az úgynevezett Ibiza-videó miatt kényszerült távozni a kormányból és az FPÖ éléről is. A 2017-ben, rejtett kamerával készített felvételeken a politikus, későbbi alkancellár kétes pártadományokról beszélt egy magát egy orosz üzletember unokahúgának kiadó nőnek. A felvételek 2019-es nyilvánosságra kerülése végső soron a koalíciós kormány bukásához és új választásokhoz vezetett.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×