A varsói egyeztetésen az EP konzervatív frakciójában jelenlévő egyes nemzeti pártok vezetői, így lengyel részről Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság párt feje, Giorgia Meloni, az Olasz Testvériség vezetője, valamint Snatiago Abascal, a spanyol VOX elnöke tekintette át a pillanatnyi helyzetet.

Salvini, aki szintén folyamatosan egyeztet lehetséges partnerekkel – így áprilisban részt vett Budapesten az Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel közösen tartott megbeszélésen is –, vasárnap saját EP-frakciójának, az Identitás és Demokrácia (ID) nevű pártcsoportnak a portugáliai Cascaisban Egy másik Európa projektje címen tartott konferenciáján fejtette ki elképzeléseit.

Az olasz Liga elnöke, amelynek EP-delegációja amúgy a maga 27 képviselőjével a legnagyobb olasz pártdelegációt alkotja az Európai Parlamentben, a Fidesz Néppártból történt kilépésekor már több sajtónyilatkozatban is kifejtette, hogy

régi álma az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint a zömében euroszkeptikus képviselőkből álló Identitás és Európa frakciókat egyesíteni.

Ugyanekkor, áprilisban, az ECR-sorokban ülő lengyel Jacek Saryusz-Wolski (a Jog és Igazságosság pártból) szintén arról beszélt, hogy egy ilyen – immár 11 Fideszes exnéppárti képviselőt magában foglaló – új „egyesült jobboldal” a második legnagyobb EP-pártcsoport lehetne.

A magas frakciólétszám értelemszerűen nagyobb „politikai tűzerőt”, nagyobb médiafigyelmet eredményezhetne, emellett az EP-munkában is számos lehetőséget és előjogot vonna maga után. A házszabályok szerint a nagyobb frakciólétszám például hosszabb beszédidőt, több anyagi eszközt, nagyobb kisegítő létszámot biztosít.

A nagy kérdés, hogy az ECR és az ID meghatározó delegációi készek volnának-e közös platformon összeállni. Ezt ugyanis megtehették volna már korábban (alkalmasint az új EP 2019-es alakulásakor) is. Egy ilyen összeolvadás valamennyi tagpárt részéről feltételezné, hogy minden egyes képviselőjük kész és képes a másik pártcsoport minden tagjával együttműködni, miközben a palettán olyan sokak szemében megosztónak számító szereplők is vannak, mint a Le Pen-i francia Nemzeti Összefogás, vagy a sokszor idegengyűlölő belga Vlaams Belang.

Ez azért is lényeges kérdés, mert az EP-házszabályok szerint

a közös pártcsoportalakításhoz elvárás egy minimális közös érték- és programhirdetés is.

Amire utalva a nemzetközi sajtó egyebek között az „orosz kérdést” szokta felhozni, mint az egyik jellemző potenciálisan elválasztó kérdést.

Konfliktust okozhat az is, hogy mi lenne az összefogás végső bázisa. ECR-részről például már egy ideje biztatják „a többieket”, hogy lépjenek be az ő frakciójukba, míg Salviniék alkalmasint éppen fordított irányú gyarapodást képzelnének.

Salvini mindenesetre most azzal érvel, hogy „Európa nem csupán az Európai Unió, még kevésbé csak az euró. Európa emberek milliót jelenti” – mutatott rá hétvégi nyilatkozatában a Liga elnöke, aki szerint most ugyan „a média mint a szélsőségesek tanácskozásáról beszél” például az ID konferenciájáról, de szerinte egyáltalán nem lehetetlen, hogy egy egyesült jobboldali frakció az egyik legnagyobb pártcsoport legyen az Európai Parlamentben.

Szakértők megjegyzik, hogy pillanatnyilag a 705 fős parlamentben – a Fidesz kilépése után is – a legnagyobb frakciót 175 képviselővel az Európai Néppárt alkotja, a második a középbal Szocialisták és Demokraták 145 fős pártcsoportja, a harmadik pedig 97 képviselőt számláló liberális frakció (Európai Megújulás). A jobboldali ECR és ID esetleges összefonódása, kiegészülve a Fidesz átpártoló csoportjával 147 képviselőt foglalna már magában, feltéve, hogy a két összeolvadó pártcsoport valamennyi tagpártja és képviselője részt vesz ebben.

A kép teljességéhez tartozik, hogy egy ilyen váltással az új „szuperfrakció” valóban nagyobb láthatóságra tehetne szert, de

nem feltétlen nőne eddigiekhez képest a tényleges döntéshozás során érvényesíthető befolyásuk is.

Pusztán a parlamenti számokat tekintve, az EP-ben jelenleg élen álló három középpárt (néppártiak, szocialisták és liberálisok frakciói) a jobboldal egyesülése után továbbra is 417 fős masszív többséggel bírna. Ráadásul eddigi tapasztalatok szerint ehhez időről időre meg tudják nyerni – például jogállamisági témában – a zöldek 73 fős csoportját is, ez pedig már a viszonylag ritkán alkalmazott kétharmados többséghez is elég.

Még inkább így van ez, ha csatlakoznak hozzájuk az egyesült baloldal képviselői (a jobboldalhoz biztos nem fognak), ami további 39 fő, de az ilyen széles körű összeállás igazából ritka.

Az esetleges összeolvadás tényleges – döntésekben, intézkedésekben is kifejeződő – hozadéka tehát jó eséllyel inkább a 2023-as következő európai választásokon mutatkozhat be, ha az egység akkor is fennáll.