A legélesebben Christian Kern korábbi osztrák kancellár fogalmazott, midőn a brüsszeli Politico szerint megállapította, hogy „Erdoğantól persze nem várhat mást az ember, de hogy az Európai Tanács elnöke betársul egy ilyen rossz vicchez, az szomorú”.

A jelenet ülő férfiakkal és az álló elnöknővel:

Az a tény, hogy a török államfő az Európai Bizottság elnökét – aki ráadásul hölgy – nem kínálta meg hasonló „elnöki fotellel”, mint amilyet Michelnek és magának tartott fenn, hanem egy távolabbi szófára ültette, különösen európai parlamenti körökben váltott ki élénk visszhangot. Érdekes módon azonban

a bírálatok kevésbé Erdoğan ellen, mint inkább a helyzetet szerintük nem jól kezelő Charles Michel felé irányultak.

Többen fájlalták az esetnek unió imázsát rontó következményeit is, de többnyire az Európai Tanács belga elnökének a viselkedését kifogásolták, amiért úgymond nem állt ki bizottsági „elnök kollégája” mellett, minimum azzal, hogy felkínálja a helyét Von der Leyennek.

Mivel Charles Michel európai tanácsi elnöki ténykedését illetően már korábban is akadtak „gyengeséget” felrovó megjegyzések EP-körökben, a mostani elégedetlen hangok mintegy ezeket is felidézve tették felelőssé a belga politikust, amiért nem tett semmit hölgy kollégájának presztízse védelmébe, pedig ezzel erősíthette volna egyúttal az egységes európai uniós fellépés imázsát is.

Ennek elmaradását egyes tagállami kormányzati politikusok is bírálták. Clément Beaunne francia EU-ügyi államtitkár például komolyan fájlalta, hogy a kialakult helyzettel Erdoğan török elnök – aki szerinte láthatóan nagyon is tisztában van a képi világ erőteljes üzenetével – a „naiv és törékeny EU” látszatát kelthette.

„Az ankarai látogatás Európának Törökország felé képviselt határozottságát és egységét kellett volna, hogy demonstrálja, de sajnos

az egység hiányának szimbólumává vált, midőn az uniós intézményi elnökök nem voltak képesek kiállni egymásért”

– jegyezte meg a Politicónak adott nyilatkozatában Manfred Weber, az EP néppárti frakciójának elnöke is.

Amihez Sophie In’t Veld, veterán liberális EP-képviselő twitteres üzenetében – korábbi hasonló találkozók fotóival illusztrálva – azt tette hozzá, hogy nyilvánvalóan az egész helyzet „szándékosan lett” így kialakítva, hiszen korábban például Donald Tusk és Jean-Claude Juncker tudott egyforma székeket kapni Erdoğan mellett. Egyúttal a holland politikus is figyelmet érdemlő tényként utalt Michel „hallgatására”.

A maga részéről a volt belga kormányfő (jelenleg európai tanácsi állandó elnök) az ankarai találkozó után kirakott Facebook-üzenetében mindenekelőtt azzal védekezett, hogy az eset távolról sem hagyta őt annyira közömbösen, mint azt a képek alapján egyes vélelmezik és most felróják neki. Másrészt, tekintettel a megvitatásra váró stratégiai súlyú ügyek sorára, pragmatikusabbnak tűnt a protokoll török értelmezése miatti pillanatnyi helyzetet nem tovább élezni, hanem áttérni magára a tárgyalásra. (Mellesleg a maga részéről ezt az álláspontot képviselte utóbb tett nyilatkozatában az érintett Von der Leyen is.)

Azért sajtójelentések Michel bejegyzéséhez siettek azt is hozzátenni,

a belga politikus magyarázattal ugyan szolgált, de azt láthatóan nem tartotta szükségesnek, hogy elnézést is kérjen.

Ezzel egy időben az Európai Tanács elnöki irodája emlékeztetett arra, hogy az EU-tanácsi jogi szolgálat értelmezése szerint az európai uniós protokoll-listán a tagállamok vezetői nevében megszólaló európai tanácsi elnök az első számú vezető, és csak második az Európai Bizottság elnöke. Ráadásul a megvitatásra váró stratégiai ügyek többségénél is a török partnerek felé az EU tanácsa az érdemi szereplő.

Az Európai Bizottság szóvivője minderre órákon belül reagált, hangsúlyozva, hogy a bizottság elnökét – aki maga is teljes jogú résztvevője az Európai Tanács (EU-csúcs) üléseinek – igenis ugyanaz a protokoll illeti meg, mint a tanács elnökét, másfelől emlékeztetve, hogy az EU–török-együttműködés olyan központi kérdéseinél, mint a gazdasági-kereskedelmi kapcsolat vagy személyek mozgása, a bizottság az illetékes tárgyaló fél.

A Politico röviden megszólaltatta Jean-Cleaude Junckert is, akinek személye nemcsak azért volt ez esetben érdekes, mert Von der Leyen közvetlen elődjeként maga is szolgált bizottsági elnökként – és mint ilyen, résztvevője volt több EU–török-csúcstalálkozónak is –, hanem mert azt megelőzően luxembourgi kormányfőként a másik intézményi oldalt is jól kiismerte.

Juncker egyfelől igyekezte kicsinyíteni Michel felelősségét, hangsúlyozva, hogy a bizottság elnöke protokolláris értelemben szerinte is az Európai Tanács elnöke után a második helyen következik – hajdan bizottsági elnökként vele is megesett, hogy "a szófán ült” –, másfelől viszont az adott helyzetben és az adott személyek között

ő is szerencsésebbnek tartotta volna, ha Von der Leyent hasonló hellyel kínálják, mint Michelt.

Az EP-frakciók mindenesetre láthatóan nem akarják annyiban hagyni az ügyet. A két legnagyobb pártcsoport – a jobbközép Európai Néppárt és a balközép Szocialisták és Demokraták frakciója – máris jelezte, hogy kezdeményezni fogja Michel és Von der Leyen meghívását a következő plenárisra, ahol személyes beszámolójukra tart majd igényt a történtek – no meg persze általában is az EU–török-csúcson kitárgyalt témák érdemi részének – értékeléséhez.