eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Védőmaszkos eladó egy bolt előtt Nápolyban 2020. május 4-én, miután Olaszországban megkezdték a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási korlátozások fokozatos enyhítését.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Cesare Abbate

Szakértő: Olaszországot ki kell húzni a csávából, mert nélküle nincs Európai Unió

Formálódik már egy uniós mentőcsomag Olaszország számára, pénteken erről beszélt Firenzében az Európai Tanács elnöke. Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense és Szomráky Béla újságíró, italianista abban is egyetértettek az InfoRádió Aréna című műsorában, bár törékeny a jelenlegi olasz kormány, úgy tűnik, egyelőre hatalmon marad.

Az olaszok nem kölcsönt akarnak, mert, mint mondják, abba beleroppannának, abból „trojka” és felügyelet lesz. Szomrály Béla úgy véli, ezzel szemben

egy közös, európai szolidáris adósságvállalásra lenne szükségük,

és nem azért mert az olaszok „rettenetes tücskök, akik az egész életüket a dolce vitának szentelték”, hiszen azért felépítettek egy „zseniális” országot. Az újságíró azzal sem ért egyet, hogy az északi államok úgy gondolják, míg ők megdolgoznak a pénzért, addig a déli országok csak elkölteni tudják azt, rámutatva, hogy épp Németország volt az, amely az euró bevezetésével mindenki fölé kerekedett. Azok az államok, amelyek pedig adósságcsapdába kerültek, lásd Olaszország, képtelen ebből a helyzetből – pénz hiányában – kikecmeregni és nem tudja megreformálni magát. Az italianista arra is kitért, eddig szó nem volt arról, hogy Olaszország túllépheti a maastrichti kritériumokat, most azonban Brüsszel már úgy érzi, meg kellene ezt engedni. A probléma viszont az, tette hozzá a szakember, hogy az Olaszország számára kínált, segélynek becézett kölcsönnel, ami előrevetíti az újabb romlás árnyékát,

nem lehetséges a kitörés.

Molnár Anna a műsorban felidézte, hogy Charles Michel, az Európai Tanács elnöke múlt pénteki firenzei előadása során megemlítette: szükséges volna egy Marshall-segélyre, ám ő ezt inkább De Gasperi-tervnek hívná – utalva az olasz államférfira, aki az egyik alapító atyja volt az egész európai integrációs folyamatnak –, a névváltoztatással is növelve az olaszok felé mutató szolidaritást és az olaszok bizalmát az integrációban. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint

minden azon múlhat, sikerül-e egyezségre jutni ezzel kapcsolatban és hogy lesz-e szolidaritás,

amit mindenképpen szükségesnek tartana. Ugyancsak szükségesnek tartja a különböző uniós források átcsoportosítását. Megjegyezte, az Európai Bizottság is foglalkozik azzal, hogy milyen tervet tud annak érdekében az asztalra tenni, hogy ne csak Olaszország, hanem valamennyi tagállam is kilábaljon a válságból, ami gyakorlatilag a teljes eurózónát is érinti. A mostani számok szerint körülbelül mínusz 7 százalékos lesz a zónán belüli visszaesés, az olaszok esetében pedig még súlyosabb, mínusz 9 százalék körülit prognosztizálnak.

Szomráky Béla újságíró hozzátette, ha Olaszországot a szolidaritás segítségével nem sikerül kihúzni a „csávából”, akkor össze fog omlani, nélkülük azonban nincs Európai Unió.

Alig van más alternatíva

Az InfoRádió Aréna című műsorában a két szakértő részéről az is elhangzott, igaz, törékeny a jelenlegi olasz kormány, úgy tűnik, egyelőre hatalmon maradhat. A szakértők egybehangzó véleménye szerint

a kabinet és a politikai elit rossz állapotban van.

Molnár Anna ezzel kapcsolatban kifejtette: hetekkel ezelőtt már felröppent a híre, hogy az olasz kormány megbukhat, mert a jelenlegi, nehezen összerakott koalíció nem lesz képes egybemaradni. Alternatíva lehet tehát egy új koalíció vagy egy előre hozott választás. De míg utóbbi a járványhelyzetben több szempontból is nehézkes lenne – tette hozzá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense –, addig egy új társulásnak nagyobb esélye lenne. Figyelembe véve azonban a parlamenti viszonyokat, ez legalább annyi bizonytalanságot hordozna magában, mint a jelenlegi. A középpártoknak – bár Silvio Berlusconi és vagy Matteo Renzi pártja elkezdett közeledni egymáshoz –, nincs arra elegendő erejük, hogy egy új kormányt hozzanak létre.

Vagyis a jelek szerint

egyelőre marad a helyén a mostani kormány,

ráadásul egy friss közvélemény-kutatás szerint az olaszok 55 százaléka elégedett a járványügyi enyhítések második fázisával. Sokat nyom majd a latba a kabinet megítélésében, hogy ennek milyen eredményei lesznek az emberek életében, és természetesen az is, hogy miként alakul a későbbiekben maga a vírushelyzet – tette hozzá Molnár Annak.

Hátat fordítanának az EU-nak

Szomráky Béla szerint nagyon csalókák a felmérések a különböző népszerűségi mutatók tekintetében, mert az is látható, hogy például azoknak a száma jelentősen megnőtt, akiknek már

nagyon elegük van az Európai Unió „teszetoszaságából”,

és már eléri a 49 százalékot. Ők szélsebesen hátat fordítanának nemcsak az eurónak, ami – egy-két nagyon elkötelezett liberális szakértőt leszámítva – mindenki szerint tönkretette Olaszországot Németország javára, hanem az Európai Uniónak is. Éppen ezért nagyon érdekes az a „haláltánc”, amit Giuseppe Conte miniszterelnök magában jár, miközben udvari összeesküvések célpontjává vált – fogalmazott az újságíró. Úgy vélte, sincs arról, hogy az ellenzék akarná most megbuktatni a kormányt, annál is inkább, mert az embereket nem ez érdekli, hanem a munkájuk, és hogy fel fogják élni a megtakarításaikat, amelyek, ha egy bankszámlán vannak, maguktól is elértéktelenednek.

Megjegyezte: az, hogy Olaszország nem dőlt össze, pont annak köszönhető, hogy a nagyon széles középosztály lényegében egy „megtakarító osztály”, és vannak befektetéseik is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×