Infostart.hu
eur:
385.96
usd:
332.39
bux:
121654.99
2026. január 16. péntek Gusztáv
Egy átmeneti halottasházként működtetett hűtőkocsiból kiemelt holttestet halottaskocsihoz visznek a New York-i Brooklyn Kórházközpontnál 2020. március 31-én. Az új koronavírus okozta betegségben meghalt embert egy temetkezési vállalkozóhoz szállítják.
Nyitókép: MTI/AP/John Minchillo

Naponta kétezer fertőzött New Yorkban

Az államban csökken a kórházba szállított új betegek száma, a járványgörbe laposodik - jelentette ki Andrew Cuomo, az állam kormányzója

"Ez jó hír" - fogalmazott a kormányzó, de rögtön hozzátette, hogy

nehéz kiszámítani, mit hoznak a következő napok.

Elmondta, hogy változatlanul naponta mintegy kétezer Covid-19-ben szenvedő beteget szállítanak az állam kórházaiba és már több mint tízezer ember életét követelte az új típusú koronavírus okozta Covid-19-betegség az államban. Hozzátette, hogy vasárnap egyetlen nap alatt 671 beteg halt meg. "Ez már nem olyan rossz, mint az elmúlt napokban" - fogalmazott.

Andrew Cuomo kifejtette, hogy bármikor is "nyitják újra" az államot, azaz indítják be a helyi gazdasági életet, ez várhatóan csak annyit jelent, hogy könnyítenek a szigorú intézkedéseken, de nem oldják fel ezeket teljes egészében. Újból meghatározzák majd, hogy mi minősül "alapvető fontosságú" gazdasági tevékenységnek.

"Mi soha nem állítottuk le teljesen a gazdaságot, csak nagyon lelassítottuk" - mondta.

A legfontosabbnak a közlekedés és a szállítás helyreállítását nevezte.

A kormányzó egyben bejelentette, hogy az északkeleti tagállamok - Rhode Island, Connecticut, New Jersey, Delaware és Pennsylvania - kormányzóival közösen készülnek a gazdaság újraindítására. Phil Murphy, a szomszédos New Jersey kormányzója ugyanakkor a sajtótájékoztatóba videón bekapcsolódva azt közölte, hogy államában még távolról sem tetőzött a járvány. Hasonlóképpen nyilatkozott Gina Raimondo, Rhode Island kormányzója is.

Cuomo egy hétfő reggeli rádióinterjújában elmondta, hogy hetente többször is beszél Donald Trump amerikai elnökkel.

Donald Trump egyáltalán nem kíván megválni Anthony Faucitól - jelentette ki Hogan Gidley, a Fehér Ház helyettes szóvivője hétfőn délután, azután, hogy az amerikai sajtóban találgatások kezdődtek arról, vajon az elnök és a járványügyi szakember közötti viszony megromlott-e. Hangsúlyozta, hogy Fauci "Trump elnök bizalmas tanácsadója volt és az is marad".

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Miközben Donald Trump újra az amerikai gazdaság aranykoráról beszél, könnyen mutogathat az erősebb makroadatokra: szárnyal a tőzsde, bővül a GDP, csökken az infláció. A felszín alatt egyre több repedés látszik a növekedés szerkezetében, és egyre aggasztóbb strukturális kihívásokkal kell megküzdeniük: a növekedést döntően az AI-beruházások hajtják, miközben az ipari munkahelyek fogynak, a költségvetési pálya expanzív, míg a társadalmi különbségek mélyülnek. A látványos makromutatók mögött így egy erősen polarizált, szerkezetében feszültségekkel terhelt gazdaság körvonalazódik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×