Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
321.83
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre
Maradj otthon jelentésű felirat a milánói Pirellone épületen 2020. március 18-án, az új koronavírus járványának idején.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner

Bekövetkezett: már több az olasz halott, mint a kínai

Miközben a koronavírusos esetszám Olaszországban fele a kínainak, vagyis különösen nagy a baj. Ahogy Spanyolországban és az Egyesült Királyságban is.

Továbbra is gyengíthetetlenül terjed az új koronavírus okozta járványos megbetegedés, sőt, az aggasztó folyamatok görbéje is még mindig egyre meredekebben emelkedik, a legtöbb országban magasabb az új esetszám és a halott is, mint az előző napon, napokban.

Miközben Kínában hosszú hónapok óta az első olyan napon vannak túl, ahol egyszámjegyű a halottak száma és "csak" 34 új esetet regisztráltak a WHO szakembereinek felügyelete alatt, jelképes fordulóponthoz érkezett a világjárvány csütörtökön:

már nem kínai a legtöbb halott (3245), hanem olaszországi (3405), annak ellenére, hogy a Föld legnépesebb országában 81 ezren fertőződtek meg, Olaszországban pedig éppen feleennyien.

A koronavírusos esetek lakosságarányhoz viszonyított számát tekintve is - a törpeállamokat leszámítva - Olaszország áll az "első helyen" (679), érdekes azonban, hogy ebben a rátában egy sor más európai ország is megelőzi Kínát: 1 millió (virtuális) lakosra vetítve az ázsiai országban mindössze 56-an lettek betegek a Covid-19-től, míg például Izlandon 967-en, Svájcban 455-en, Spanyolországban 372-en, Norvégiában 322-en, Ausztriában pedig 224-en. Magyarországon ez a szám csütörtök este egyébként 8-on állt.

Az új esetek számában Olaszországon kívül ezer fölötti adatot szolgáltatott a Worldometers.info statisztikusai számára Spanyolország (2626), Németország (2217), az Egyesült Államok (2070) és Irán (1046), de érdekes adat talán, hogy iráni a második legtöbb felgyógyult is - a kínaiak után.

Franciaország csak késő este szolgáltat adatot,

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×