eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Donald Trump republikánus amerikai elnök nyilatkozik a sajtónak a washingtoni Fehér Ház Rózsakertjében 2019. május 22-én, miután megszakította tárgyalásait a kongresszus demokrata párti két vezetőjével, Nancy Pelosi házelnökkel és Chuck Schumerrel, a demokraták szenátusi frakciójának vezetőjével. Trump kijelentette, hogy nem működik együtt a demokratákkal mindaddig, amíg fel nem hagynak azokkal az erőfeszítéseikkel, hogy vizsgálatokat indítsanak ellene.
Nyitókép: MTI/AP/Evan Vucci

Donald Trump ismét megfenyegette a kínaiakat

Ha Hszi Csin-ping kínai elnök nem vesz részt a G20-as országcsoport június végi oszakai csúcsértekezletén, akkor Washington azonnali hatállyal további védővámokat léptet életbe a kínai árukra - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a CNBC televíziónak adott telefonos interjújában.

Az elnök az újságíró kérdésére válaszolva erősítette meg, hogy további védővámok kivetését tervezi Kínával szemben.

Donald Trump korábban azzal fenyegette meg Pekinget, hogy 300 milliárd dollár értékben vet ki vámokat a kínai portékákra, ha nem sikerül gyorsan tető alá hozni az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodást. A Trump-kormányzat a múlt hónapban 200 millió dollár értékben meg is emelte a kínai importcikkekre kirótt vámokat.

Trump a tervek szerint a Japánban tartandó június 28-29-i G20-as csúcson tárgyalna Hszi Csin-pinggel. A csúcstalálkozón 19 ország vezetői és az Európai Unió képviselője vesz részt. A CNBC-nek az amerikai elnök azt mondta: meglepné, ha a kínai elnök nem lenne jelen. Igaz, egyelőre nem láttak nyilvánosságot sajtójelentések arról, hogy Hszi Csin-ping ne szándékozna elutazni a csúcstalálkozóra.

Trump a telefoninterjúban "hihetetlen fickónak" nevezte a kínai elnököt. Ismét kifejtette: kormánya jelenleg 35-40 százalékos védővámot vet ki a kínai importtermékekre, de ha nem sikerül kimunkálni a kétoldalú kereskedelmi megállapodást, akkor jönnek az újabb vámtételek.

"Az emberek nincsenek hozzászokva a védővámokhoz, pedig ez remek dolog, kivált, ha malacperselynek tekintenek bennünket és mindenki a mi pénzünket akarja" - fogalmazott az Egyesült Államok elnöke. Hangsúlyozta azt is, hogy a védővámok bevezetésével történő fenyegetőzés bevált Mexikó esetében is, a közép-amerikai ország ugyanis szerinte ennek köszönhetően változtat migrációs politikáján. Trump úgy vélte: ez a módszer beválik majd Kína esetében is. "Kína megállapodást fog kötni velünk, mert megállapodást kell kötnie" - állította.

Az elnök az interjúban egyébként azt is sejtetni engedte, hogy az amerikai kormány védővámot vethet ki a francia borokra is, mert - mint mondta - az amerikai bortermelők a tisztességtelen francia verseny áldozatai.

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×