Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Donald Trump egy lépésre került a rettegett döntéstől

Donald Trump egy lépésre került a rettegett döntéstől

Donald Trump amerikai elnök nem mondta ugyan fel a 2015-ben Iránnal kötött többhatalmi atomalkut, de elutasította a jelenlegi formáját. Trump felhatalmazta a pénzügyminisztériumot, hogy léptessen életbe újabb szigorú szankciókat Teheránnal szemben.

A Fehér Házból valamennyi televíziós csatorna által élőben közvetített beszédében Donald Trump bejelentette: nem hajlandó aláírni a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Irán betartja az atomalkut. Az elnök arra hivatkozott: Teherán nem tartja be a megállapodás "szellemiségét". Leszögezte: amennyiben a kongresszus nem támogatja az új stratégiát, felmondja az Egyesült Államok részvételét a többhatalmi megállapodásban.

Donald Trump, aki már kampányában is hangoztatta negatív véleményét, majd korábban már "belengette" a most is kilátásba helyezett döntést, hosszan ostorozta Iránt: azt állította, hogy az országot 1979 óta "fanatikus rezsim" és "diktatórikus vezetés" irányítja, amely mind a mai napig folyamatosan agressziót követ el, és ennek nem csak az Egyesült Államok a céltáblája. Utalt arra, hogy az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás előtt Irán otthont adott az al-Kaida terrorszervezet azóta likvidált vezetője, Oszama bin Laden fiának, azt hangoztatta, hogy a szíriai polgárháborúban állítólag Aszad elnök kormányzata által elkövetett atrocitásokat is Teherán támogatásával hajtották végre és szólt arról is, hogy szerinte Irán "halált, rombolást és káoszt" okozott szerte a világban. "A rezsim változatlanul a világ első számú állama, amely támogatja a terrorizmust" - fogalmazott.

Reakciók

Az amerikai védelmi minisztérium pénteken este bejelentette, hogy megvizsgálja az együttműködés lehetőségeit Washington szövetségeseivel az iráni atomprogram ügyében.

Az iráni atomprogramról szóló nemzetközi megállapodást egy ország nem rúghatja fel - közölte Haszan Róháni iráni elnök.

Egyetlen ország, még az Egyesült Államok sem mondhatja fel az Iránnal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodást - jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök gratulált Donald Trump "merész döntéséhez".

Oroszország felszólítja az Iránnal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodás aláíróit az egyezmény betartására - közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes. 

Mindezt az amerikai törvényhozás keretein belüli belpolitikai vita részeként értékeli Moszkva.

Az elnök a 2015-ben kötött megállapodást az Egyesült Államok története "legrosszabb és leginkább egyoldalú" egyezményének minősítette, és leszögezte, hogy álláspontja szerint ez gazdaságilag és politikailag egyaránt mentőövet nyújtott Iránnak "Vajon mire költötte az így megtakarított összeget?" - tette fel a kérdést.

"Nem folytatjuk tovább ezt az utat, amely előreláthatóan még több erőszakot, még több terrort és valódi nukleáris fenyegetést jelent majd" - szögezte le. Hangsúlyozta:

az amerikai kormány újabb, kemény szankciókat vezet be, s ezek elsősorban az iszlám Forradalmi Gárdát érintik.

Elmondta, hogy már felhatalmazást is adott a pénzügyminisztériumnak a szankciók életbe léptetésére. A szankciók támogatására kérte az Egyesült Államok szövetségeseit is.

Új stratégia

Donald Trump az Egyesült Államok Iránnal kapcsolatos politikájának teljes átgondolását vetette fel, és új stratégiát hirdetett meg. E stratégia elemei között említette további szankciók életbe léptetését Irán ellen "a terrorizmus támogatásának megakadályozása" céljából, továbbá az iráni atomfegyver létrehozásának feltétlen megakadályozását, a szomszédaikat és a globális kereskedelmet, valamint a nemzetközi hajózási útvonalakat veszélyeztető rezsimek elleni fellépést, az Egyesült Államok szövetségeseivel való együttműködést a destabilizáló rezsimek ellen.

Trump leszögezte: amennyiben a kongresszus nem cselekszik, a Fehér Ház egyoldalúan felmondja az Iránnal kötött többhatalmi egyezményt.

A kongresszusnak 60 nap áll a rendelkezésére a cselekvéshez: azaz az új szankciók támogatásának eldöntésére és a megállapodás szerinte "komoly hiányosságainak" kiküszöbölésére. "Soha nem szabad megengedni, hogy Irán atomfegyverrel fenyegesse a világot" - szögezte le.

Címlapról ajánljuk
Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Miután Irán közölte, hogy válaszul az amerikai–izraeli légitámadásokra lezárják a világ egyik fő „kőolaj-ütőerét”, a Hormuzi-szorost, iráni rakétatalálat ért egy olajtankert. A világ kőolajpiacán nagy változások jöhetnek, akár nagy áremelkedés is elképzelhető. A magyar kormány szerint ebben a kiélezett helyzetben különösen fontos, hogy Ukrajna újraindítsa a szállítást a Barátság kőolajvezetéken Magyarország felé.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×